Utazás a mai El Dorado indiánjaihoz
2021. november 2. 13:27 Balázs Géza
Holtpont
A második nap délutánján egy újabb iszonyatos emelkedő tetején értem el a holtpontot. Ám az ügyes szervezők itt friss gyümölccsel, naranccsal vártak. Annyira mohón szívtam a narancs levét, hogy egy francia srác megszánt és nekem adta a sajátját. A holtponton túlérve, estére érkeztünk az eltűnt város alatti táborhoz. A harmadik nap patakmedreken átkelve, az utolsó 1000 lépcsőn felkapaszkodva megpillantottuk az eltűnt város romjait. A körülbelül 1000 méteres ék alakú hegy gerincén vannak a központi, jórészt kerek alaprajzú (szakrális) épületek, körülötte kétfelől a hegyi patak és vízesés felé lejtő hegyoldalban a kerek alaprajzú házak kőből rakott alapjai, és mindenhol lépcsősorok. Kétembernyi kövön bekarcolások: állítólag a hegység indián térképével.
Az indián város jelenlegi feltárt területe is óriási, de a kutatók szerint a város nagyobb része még feltáratlan. Körben-körben óriási, ember nem járta hegyek, ki tudja, mi mindent rejtenek még. Egyesek szerint Dél-Amerika legnagyobb indián városa lehetett, legalább ezeréves, tehát nagyobb és régebbi, mint a nevezetes perui inka település. A spanyolok érkezése előtt nem ismert okból elhagyták, talán még távolabb húzódtak a hegység rejtekébe.
A „város” körül ma is középkori körülmények között élnek az apró termetű, egyszerű vászonruhát viselő, kis kerek, háncsból készült házakban lakó indiánok. Gyümölcsöket termesztenek, állatokat tartanak, néhányan öszvéreikkel a turisták élelmét és vizét szállítják. Esténként lejönnek a táborokba. Ha a turisták köszönnek nekik, visszaköszönnek, de nem nagyon barátkoznak. Büszkén viselkednek, mintha nem fogadnák el, hogy ezeréves háborítatlan otthonukat betolakodók látogatják. Az egyik állomáson egy ecuadori túratársunk drónt küldött fel a tábor fölé, az indián gyerekek csodálkozva nézték. Örültek a csokinak, keksznek is.
Ekkor fényképeztük le őket. De nem akartam lefényképezni azt az idilli képet, amikor hajnalban a hegyről szemben ballagott lefelé egy indián család: elöl egy kis fekete disznó kötelet húzott, azt követték apró fekete malacai, majd a gyerekek, akik kölyökkutyát tartottak kezükben, utánuk az apa és anya, karon ülő gyerekekkel, körülöttük néhány fegyelmezett kutya. Az elveszett város körül élőknek egy kis munkát jelent a turisták számára az élelmiszer, víz szállítása – öszvérekkel. Az egyik táborban nem volt villany, így este hétkor már ránk borult a trópusi őserdő nyomasztó sötétsége, gyertyafény mellett beszélgettünk: amerikaiak, franciák, németek, spanyolok, kolumbiaiak. Éjjel kiderült, milyen jó lett volna hallgatni a tanácsra, és egy elemlámpát magunkkal hozni.
Csak gondolják el, hogy a tökéletesen sötét dzsungelben egyszer csak arra ébrednek: ki kellene menni… Az esti sötétségben négy-öt indián kislány ott settenkedett körülöttünk, bemásztak az asztal alá, és megragadták az egyikünk-másikunk lábát, melynek eredménye óriási sikoltás és nevetés lett. A dzsungel közepén mindenki leginkább jaguártól tartott. Az indiánok a civilizáció összes vívmányától mentesen élnek, távol mindentől, érzésem szerint regisztrálni se nagyon tudják őket. Túravezetőnk szerint az indián gyerekek járnak iskolába, de ez szerintem megvalósíthatatlan.
A négynapos túra után a légkondibetegségtől jórészt meggyógyulva, némileg lefogyva érkeztünk vissza Santa Martába. A tengerparton igyekeztünk kipihenni a vándorlást. Közben eltaxiztunk a 80 kilométerre lévő Aracatába, hogy tiszteletünket tegyük Garcia Márquez szülőházánál, s magunkba szívjuk a Száz év magány levegőjét. A „százéves” megosztottságot, polgárháborút kiváltó okok már a múlt ködébe vesznek, de mindig vannak friss sebek. A perui Machu Picchut évente kétmillióan keresik fel, akik ott jártak, azt mondják, borzalmas a tömeg. A kolumbiai elveszett várost nyolcezren. Az infrastruktúra többet nem is bírna el. Ahogy lassan feltárul a titokzatos múlt, úgy válik élhetetlenné a jelen, és elveszetté a jövő.
A szerző – Takács Róberttel közösen írt – Körbejárt Föld című esszégyűjteménye (450 színes fotóval) 2017-ben jelent meg az Anyanyelvápolók Szövetsége és az Inter Nonprofit Kft. kiadásában. A nagy civilizációk megismerésére és megértésére szolgáló program az itt bemutatott kolumbiai úttal folytatódott.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
