Unalmukban kísértetnek öltöző „csínytevők” tartották rettegésben az ausztrálokat a 19. század végén

2017. augusztus 3. 16:55

Ausztráliában olyan sok hasonló eset fordult elő a 19. század utolsó évtizedeitől az első világháború kezdetéig, hogy már jutalmat ígértek a tréfás kedvű fiatalokat elfogó embereknek. Ausztráliában ebben az időszakban a szakképzett rendőri erő hiánya különösen kedvezett a kisebb-nagyobb bűncselekmények elharapódzásának. A kevés megfizethető szórakozási lehetőségek, valamint a bőségesen rendelkezésre álló szabadidő kombinációja azt eredményezte, hogy rendkívüli módon megszaporodott az embereket szellemnek beöltözve ijesztgető emberek száma.

A csínytevőket a foszforeszkáló festék feltalálása is segítette, ennek révén ugyanis meg kísértetiesebbé (egyben hihetőbbé) tehették öltözéküket. Voltak, akik még ennél is tovább mentek. 1895-ben az egyik tréfamester például lovagnak öltözött, majd a páncéljára ráfestette: „Készülj fel, hogy utolér a végzet.” Hogy még jobban ráijesszen az emberekre, lefejezéssel is megfenyegette őket.

Ausztrália népét ebben az időszakban komolyan aggasztotta a larrikineknek nevezett csintalan, lármás, műveletlen, ám alapvetően jószívű fiatalemberek egyre növekvő száma, akik láthatóan egyáltalán nem törődtek a társadalmi konvenciókkal. Egyfajta városi háború kezdődött a szellemnek öltözve emberek ezreit ijesztgető fiatalok, valamint a polgárőrök és fegyveres erők között.

Annak ellenére, hogy ezeket a csínytevéseket általában a munkás réteggel szokták összekötni, a letartóztatottak között nagyon sok tanár és tisztviselő is volt, de még középosztálybeli nők is felbukkantak az ijesztgetők soraiban. Egy titokzatos férfi 1904-ben cilinderben, szalonkabátban és csizmában, kezében egy kilencágú korbáccsal járta Ballarat városát, és támadta meg az útjába kerülő nőket. Amikor öt dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére, háborút hirdetett a hatóságokkal szemben, és a helyi olvasóknak címzett levelében – magát csak „A szellemnek” nevezve – azzal fenyegetőzött, hogy lelövi, aki szaglászni mer utána. Hamarosan azonban letartóztatták, és kiderült, hogy a férfi nem más, mint Herbert Patrick McLennan, egy helyi, köztiszteletnek örvendő tisztviselő.

Voltak, akik meglepően kreatívan közelítettek a kérdéshez. 1895-ben egy „kísértet” például egy „koporsót” hordott a hátán, hogy úgy tűnjön, nemrég támadt fel a sírjából, egy nő pedig gitáron játszott, miközben egy hotel közelében ijesztgette az embereket.

A csínytevők gyakran játszottak rá a helyiek babonáira, és sokszor bukkantak fel „kísértetjárta” helyeken. Kedvelt szórakozásuk volt például, hogy a temetőben rémítették meg az ott tartózkodókat. Voltak, akik koponyát és keresztbe tett lábszárcsontokat festettek fel egy bizonyos helyre, majd állatbőrökben és műkarmokkal ők maguk is megjelentek, sokszor teljes kétségbeesésbe taszítva szerencsétlen áldozataikat.

A szellemek azonban sokszor nem álltak meg az ijesztgetésnél, és megjelenésük erőszakkal és bűnözéssel járt együtt: előfordultak szeméremsértő esetek, szexuális zaklatások, de tojáslopások is. Voltak, akik fel voltak készülve a kísértetnek öltözött emberek megjelenésére. 1896-ban Charlas Horman exkatona például egyszemélyes háborút folytatott ellenül. Tüzet nyitott például egy szellemnek öltözött fiatalra, míg egy nővel erőszakoskodó bűnözét egy bottal vert meg.

Azok a szülők, akiknek a gyermekeit fizikailag is bántalmazták a kísértetek, szintén az önvédelem eszközéhez nyúltak. Egy Mrs. Date nevű nő például ráeresztette a pitbullját a lányával erőszakoskodó gazemberre. A polgárőrök is hatékonyan tudtak fellépni a szellemálcájukat bűncselekmények elkövetésére használó személyekkel szemben, mint például 1913-ban egy alkalommal, amikor egy idős embert rettegésben tartó, a sötétben világító ruhát viselő alakot hagytak alaposan helyben.

A kísértetnek öltöző emberek az első világháború idején eltűntek Ausztrália utcáiról. A világégés ugyanis hatvanezer ausztrál áldozatot követelt, így a legtöbben rájöttek, hogy a halállal viccelődni nem is olyan mulatságos dolog.