Új világrend született a harmincéves háborúban
2008. április 23. 15:00
Nemzetközi kapcsolatok az újkor kezdetén
A korban Németország és Itália sem volt egységes. A német fejedelmek egy része szemben állt a császárral, részben vallási okból (a protestáns Wettin szász herceg, a Hohenzollern brandenburgi őrgróf), részben politikai megfontolásból (a katolikus Wittelsbach herceg). A századforduló táján jelentősen közeledett egymáshoz a Habsburgok spanyol és olasz ága: a közös nevező a franciaellenesség volt.
Spanyolország 1609 után is Hollandia visszaszerzését akarta, a teljes bekerítéssel fenyegetve a gallok országát. A császár és a francia királyok ellentéte még régebbi volt, a 15. századig nyúlt vissza. Anglia az északi tengert féltette, de a Stuart uralkodók kezdeti időszakában (I. Jakab, I. Károly) erősen ingadozó volt, és sem a protestáns kérdésben (La Rochelle ostroma), sem a rokon protestáns pfalzi választófejedelem támogatásában nem volt következetes. A skandináv államok Habsburg-ellenesek voltak, s nemcsak vallási okokból.
A 17. század elejére két, egymással élesen szembenálló tábor jött létre: a Habsburg-ellenes és a katolikus hatalmi tömb. A katolikus hatalmi tömb tengelyét az osztrák, nyugat-európai szárnyát a spanyol Habsburgok, keleti részét pedig az immár egységes Lengyel Királyság alkotta. A szellemi-diplomáciai irányító az Egyházi Állam, a pápaság volt. A középkori keresztény "univerzalizmus"-koncepció helyébe azonban egy újabb került: a Német-római Birodalomban (és ezzel kicsit Európában is) mindkét tábor kizárólagos katolikus, illetve protestáns uralmat létesített volna.
A protestáns Európa propagandájának központja a pfalzi választófejedelmi udvar volt, de az 1608-ban vezetésükkel született Protestáns Unió - az 1531-es schmalkaldeni szövetség mintájára - laza szövetséget jelentett a résztvevők számára, helyenként némi torzsalkodással fűszerezve. Az 1609-ben létrejött bajor vezetésű Katolikus Liga egységesebb volt az uniónál, de a császárt kizárta a soraiból. Az 1608-ban alakult protestáns Uniót a pfalzi herceg, a katolikus Ligát Bajorország (1609) vezette. A két vallási csoportosulás ellentétei olyan erősek voltak, hogy a háború elkerülhetetlenné vált közöttük.
Nem véletlen, hogy ilyen átfogóan mutatjuk be a 17. század nemzetközi kapcsolatait. Nagyon sokáig tartotta ugyanis magát az a nézet, hogy a harminc éven át tartó véres konfliktus főleg a vallási nézetek összeférhetetlensége miatt robbant ki. Ez a nézet azonban még abban az esetben sem teljesen helytálló, ha a harmincéves háború primér casus bellijét vesszük alapul. Amennyiben visszautalunk a fentebb már említett raison d'état eszmerendszerére, a vallási ok önmagában kevésnek bizonyulhatott volna ahhoz, hogy egy harminc éven át tartó, közel egész Európát mozgósító konfliktust eredményezzen.
Ezen felül túlzás lehet mindezt egy, az összes országot mozgósító konfliktusként jellemezni, hiszen ha a háború korszakait vesszük alapul, jobbára elszigetelt események egymásba kapcsolódó láncolatát kapjuk. Vannak olyan elképzelések, hogy a 20. század háborúit megelőzően a dinasztikus konfliktusok valóban csak kabinetháborúk, Clausewitz jelzőjével "gyíkleső háborúk" voltak, miként az ezeket kezdeményező, lefolytató és befejező politika is még leginkább udvari játszmának mondható, vagy - ahogy Carl Schmitt francia kicsinyítő képzőt biggyesztett a politika szóhoz - Politisse-nek, "kis politikának".
Ezek alapján érdemes pár gondolat erejéig áttekinteni a háború korszakolását is. A harmincéves háborút általánosan a szembenálló felek közti konfliktusok, az események gócpontjai alapján szokták korszakolni. Eszerint elkülöníthető a cseh-pfalzi szakasz (1618-24), a dán-alsóház szakasz (1625-29), a svéd-szakasz (1630-34) és a francia-svéd szakasz (1634-1648). Ennek alapján könnyen beazonosítható, hogy mely országok játszottak központi szerepet az eseményekben, mikor melyik állam vált az események főszereplőjévé.
Mások eltérő korszakolást javasolnak. Gustav Freytag szerint például a háború három periódusra bontható. Az első 1618-tól 1630-ig, a császári diadalok időszaka. A második periódusban - 1630-1634-ig - a háború a német területek és az északi népek győzelmeit hozza. Ezt követi a harmadik periódus 14 éve 1634-től 1648-ig, ahol a győzelmek és vereségek mindkét oldalon nagyjából kiegyenlítettek voltak. Ebből az aspektusból megfigyelhető, hogy a szembenálló felek milyen eredményességgel ütköztek meg egymással, az események linearitásából jól látszik, hogyan alakul át a császári hatalom, és szilárdul meg a német széttagoltság.
Ha a háború kitörésének okain keresztül szeretnénk levezetni a harmincéves háború eseménytörténetét, akkor a kétfelé tudnánk osztani. Az államközi konfliktusokat több csoportra lehet bontani, és ez nyújt segítséget a korszakolásunkban is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
