Új-Svábföld az Antarktiszon: Hitler elfeledett expedíciója

2018. augusztus 1. 16:10 Múlt-kor

A történet 1936 nyarán kezdődött. Hitler éppen az úgynevezett „négyéves terv” beteljesítése felé közeledett, amely 1940-re volt hivatott a háborúra késszé tenni a német haderőt és gazdaságot. A terv keretében gyakorlatilag Hermann Göring vált a német gazdaság mindenhatójává, és rengeteg szektort államosítottak. A terv része volt – az első világháború tanulságai nyomán – Németország élelmiszer-önellátó képességének növelése is, főleg, ami a zsírokat illette: a vaj, tej, tejföl, zsír, sajt, szalonna, margarin, olívaolaj, mosószerek, gyertyák, linóleum és festékek gyártását vagy helyben megoldani, vagy helyben előállítható helyettesítőket találni. Ekkoriban a margarin egyik fő alkotóeleme a bálnazsír volt – és a németek meglehetősen sok margarint fogyasztottak.

„A háborúhoz bálnaolajra volt szükségük” – mondja Cornelia Lüdecke, a Hamburgi Egyetem tudománytörténet-professzora és a 2012-es „A Harmadik Birodalom az Antarktiszon: A német antarktiszi expedíció 1938-39” című könyv társszerzője. „A bálnaolajat Norvégiától vásárolták korábban, és nem akarták a devizát Norvégiára költeni. Maguk akartak bálnaolajat előállítani.”

Németország így elkezdett bálnavadászhajókat építeni hajógyáraiban, hogy a Déli-óceánon (a 60. szélességi kör és az Antarktisz között) vadásszanak. Ekkoriban mind az Atlanti-, mind a Csendes-óceán északabbi részeinek bálnaállománya már megtizedelődött, így messzebb kellett menni. Mivel messze tevékenykedtek Németország partjaitól, elkezdték egy antarktiszi bázis létrehozását is tervezni.

1936 augusztusában a német külügyminisztérium talált egy szakasz semmilyen ország által magáénak nem vallott földet a norvég és brit zónák között, és alakot öltött egy expedíció, amely a nyugati 20. és a keleti 10. hosszúsági kör közötti területet (a Maud királyné föld részét) felfedezi és Németország igényét érvényesíti rajta.

Az expedíció 1938 nyarán indult, vezetője egy kitüntetett első világháborús tengerészkapitány, Alfred Ritscher volt. Habár saját maga 1934-ben elvált nejétől, hogy annak zsidó származása ne veszélyeztesse karrierjét a Kriegsmarinében, az expedícióhoz nem a pártszimpátia, hanem a tapasztalat alapján válogatta embereit.

Az MS Schwabenland nevű hajó eredetileg a német légitársaság, a Lufthansa tulajdonában állt – a társaság légiposta-szolgálatának az Egyesült Államok felé való bővítésének jegyében katapulthajókat alkalmazott, amelyek a postát szállító repülőgépeket a tengeren juttatták a nyugati kontinens közelébe, majd katapultjaik segítségével útnak indították. A hajó jégtörővé alakítása három hónapig tartott. Az expedíció 1938. december 17-én indult Hamburgból, összesen 82 fővel – köztük tudósokkal, matrózokkal és tisztekkel. A jégtörő-katapulthajó emellett két Dornier Do J „Wal” („Bálna”) repülőcsónakot is vitt magával katapultjain.

A fedélzeten volt egy náci tiszt is, ahogy a rezsim megkövetelte. „Ő írta elő, hogy mindenkinek hallgatnia kell Hitler beszédeinek rádióadásait karácsonykor” – mondja Lüdecke. „Mindenkinek egy szobában kellett ülnie, és hallgatnia. Előfordult egy olyan beszéd, amely közben atmoszferikus zavar támadt, így a rádiót le kellett kapcsolni.”

A hajó egy hónap múlva érte el az Antarktiszt, és a repülőcsónakok segítségével megkezdte a légi felderítést. A magas domborzatú vidéket még sosem járta be ember, a tudósok a hajó, illetve a németországi régió után Neu-Schwabenlandnak (Új-Svábföld) nevezték el. A repülőutaknak kettős feladata volt: fényképeket készíteni tudományos célzattal, illetve érvényesíteni Németország területi igényét – ennek megfelelően a repülőutak fordulópontjain korábban ausztriai gleccsereken kipróbált, 1,2 méter hosszú, acélhegyű, horogkeresztes vezérsíkokkal ellátott alumíniumnyilakat állítottak a jégbe a levegőből.

A dolgok azonban nem mindig úgy alakultak, ahogy azt tervezték. Az egyik repülésen a személyzet az alacsony üzemanyagszint miatt kénytelen volt megszabadulni a repülőgép súlyfeleslegétől – ebbe beletartozott több doboz apró fém horogkereszt, amelyeket szintén azért vittek magukkal, hogy szétszórják a tájon, jelezve, hogy az német terület. A kidobott kis jelzők sosem kerültek végül elő.

Ezek a fényképezéssel egybekötött felderítések tudományos szempontból értékesek, mivel Lüdecke kutatásai szerint 16 százalékkal növelték az ember által feltérképezett területet a déli kontinensen. A repülők nagyobb területet jártak be, mint az egész akkori Németország. Az expedíció azonban nem tartott túl sokáig – a Schwabenland és személyzete 1939. február 5-én visszaindult Németország felé.

A hazaúton a hajó a tengerfenék egy részét is feltérképezte az Atlanti-óceánon. A hajó tudósai szeizmikus aktivitást érzékeltek, amelyről úgy gondolták, egy észak-dél irányú vulkáni láncot jelent az óceán közepén. Később bebizonyosodott, hogy ez a Közép-Atlanti hátság, ahol a Föld tektonikai lemezei szétválnak, ami által magma tör fel alóluk, és új tengerfenék keletkezik.

Az expedíció eredményeinek nagy része vagy elveszett a háború alatt, vagy rejtve maradt, amíg ki nem adták 1958-ban. Habár a köztudatot napjainkig lázban tartják a Harmadik Birodalom antarktiszi bázisairól szóló elméletek, semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy Hitlernek további tervei lettek volna a fagyos kontinensen. Németország sosem nyújtott be formális igényt a területre az expedíció után, és az első állandó antarktiszi német bázist, a Georg von Neumayer állomást csak 1981-ben hozták létre. Új-Svábföld napjainkban a Maud királyné föld többi részével együtt Norvégia külbirtokának számít.