Új épületek kerültek feltárásra a szigetvári Szulejmán-sírkomplexumban

2019. augusztus 8. 12:04

A Magyarország jelentős részét meghódító I. Szulejmán szultán (1520–1566) Szigetvár ostroma során a saját sátrában halt meg. A haláleset pontosan nem beazonosítható betegség miatt, 1566. szeptember 7-én hajnalban, nem sokkal a védők kirohanása előtt következett be. A vár bevételekor elesett Zrínyi Miklós várkapitány, a Magyar Királyság zászlósura és vele együtt szinte a teljes keresztény védősereg, mintegy 2300 fő. Oszmán oldalon is legalább 20 000 fő halt meg.

Szulejmán utóda, II. Szelim vagy unokája, III. Murád szultán (1574–1595) úgy rendelkezett, hogy a haláleset helye fölé türbét, díszes sírkápolnát emeljenek, amire valamikor 1575 körül került sor. 1576-ban két közeli falut (Becefa és Csütörtökhely) rendeltek a zarándokközpont szolgálatára, és a szigetvári béget, valamint a halveti derviseket bízták meg a türbe gondozásával, őrizetével. A síremlék védelmére palánkot építettek és állandó őrséget is kirendeltek. A türbe-erőd élvezte a Szokollu család kitüntető figyelmét is. Szokollu Musztafa budai pasa felügyelte az építkezést, sőt, a nagyvezír Szokollu Mehmet bizalmi köréből került ki az első sejk, Ali dede is. A Szarajevóból érkező halveti derviseknek a kolostora, tekkéje is a türbe mellett kapott helyet.

A türbe mellé egy méltó dzsámit is építettek. A határvidék környezetéből kitűnő, kiemelkedő esztétikai értékű mauzóleum körül kialakult épületcsoportot, települést a törökök Türbe-hegynek (Türbe daği), a keresztények Turbéknak nevezték. Párhuzama a Kárpát-medencében nem ismert, egyedülálló volt, amely az iszlám térhódítását jelképezte a térségben.

A türbe és a település pusztulása az 1683-ban kezdődött felszabadító háborúk idejére esett. Szigetvár blokádja (1688–1689) idején a helyi harcokban elpusztultak a turbéki lakóépületek. A dzsámit és a türbét 1689-ben templommá, kápolnává szentelték fel, de csak néhány évig tölthettek be szakrális funkciót, mivel lebontották őket. 1693-ban a bécsi Haditanács már azt vizsgálta, hogy az épületek elbontásából, az anyaguk eladásából származó pénz hová is került? A helyre vonatkozó emlékezet – fennmaradt épületek híján és a hely területhasználati jellegének változásával – idővel elhalványult: a 17. századi Turbék „elveszett”. A 19. század végére, amikor a tudományos érdeklődés a helyszínnel kapcsolatban felébredt, már csak legendák és néhány részben ellentmondásosnak tűnő történeti forrás állt a kutatók rendelkezésére. Több mint 100 év kutatást követően 2013–2015-ben sikerült az épületcsoportnak a nyomait megtalálni és a türbét feltárni. A munka azonban tovább folytatódott és a mauzóleum mellett álló többi épület is beazonosításra és feltárásra került.

2016-ban a dzsámit és a tekke északi szárnyát, 2017-ben pedig a derviskolostor nyugati szárnyát sikerült kiásni. Az eredmények nyomán a terület 2016-ban állami védettséget kapott, majd 2017-ben egy kormányhatározat arról rendelkezett, hogy a komplexum területét állami tulajdonba kell venni, a kutatásokat belátható időn belül be kell fejezni, és a helyszínt elő kell készíteni egy kulturális turisztikai központ létesítésére. Jelenleg ennek a kormányhatározatnak a keretei között folyik a munka a területen. A Pécsi Tudományegyetem kutatói végzik a vizsgálatokat, illetve a munkálatok koordinációját.

A 2019. májusban kezdődő újabb kutatások elsősorban az U alakú derviskolostor déli szárnyára irányultak. 1664 nyarán, amikor Evlia Cselebi török világutazó meglátogatta a helyet, építkezésekről számolt be. Ekkor épülhetett fel ez a rész, amely az előkelő vendégek elszállásolására szolgált a türbe közelében. A legjelentősebb vendég Kara Musztafa nagyvezír volt, aki 1683-ban jött el a türbéhez, amikor Bécs felé haladt, hogy azt ostrom alá vegye.

A határvidéken álló sírkomplexum ki volt téve támadásoknak. Őrségének mérete változó volt. Eleinte 50, később csak 20-30, a 17. század második felének háborús viszonyai közepette pedig mintegy 100 fős katonaság védte, akik a szigetvári őrséghez tartoztak. Harci cselekmények többször is lejátszódtak területén. 1664 telén a költő Zrínyi Miklós csapatai részben fel is égették a kisvárost. 1688–1689-ben a Szigetvárt blokád alá vonó keresztény sereg egyes katonáit a turbéki komplexumban szállásolták el, melyet igazolnak az ásatáskor előkerült használati tárgyak is.

Esterházy Pál, a későbbi nádor, herceg 1664-es turbéki látogatása idején feltüntetett a komplexum alaprajzában egy katonai barakkot is. A kutatók az elmúlt években már három alkalommal is próbálkoztak műszerekkel meghatározni a rajzon stilizáltan látható épület falait, de törekvéseiket eddig nem koronázta siker. Az idei kutatási szezonban azonban ebben is áttörés következett be. Egy, a türbétől északra fekvő épületet sikerült feltárni azon a helyen, ahol Esterházy azt berajzolta. Ezzel a sírkomplexum utolsó hiányzó mozaikja is a helyére került.

A szőlőhegyi kutatásokkal párhuzamosan ebben az évben az MTA szigetvári NKFIH-projektjének keretében belül hadszíntérkutatás is zajlott. Ennek során sikerült beazonosítani a Leandro Anguissola által 1689-ben ábrázolt ostromblokád két sáncát is. A sáncokban a fémdetektoros felmérés során korabeli ezüstpénzek, használati tárgyak, fegyverek, több száz ólomlövedék, ágyúgolyók és gránátok kerültek elő.

Pap Norbert – Kitanics Máté – Hancz Erika – Varga Máté – Gyenizse Péter – Szalai Gábor