„Úgy bántak velünk, mint az állatokkal” – nem felejtenek a Gulág-túlélők
2015. november 16. 17:08
17 nap a karcerben
A kárpátaljai Levko Dohovicsot szintén 14 éves korában, államellenes tevékenysége – többek között röplapozás – miatt tartóztatták le 1950 februárjában. Mint elmondta, 1949 őszétől 1950 tavaszáig összesen 862 kárpátaljai fiatalt hurcoltak el a Gulágra, akik közül mindössze 320-an kerültek vissza élve. A legidősebb közülük 27 éves volt. Hozzátette, eleve hátrányt jelentett számára, hogy apja görög katolikus pap volt, akinek csak szerencsével sikerült Csehszlovákiába szöknie a szovjetek elől. A fiatal fiút tíz évre ítélték, és több börtönt is megjárt, mielőtt a Gulágra került.
Mint elmondta, harkovi tartózkodását élte meg a legnehezebben, mivel ott fiatal köztörvényesekkel kellett együtt raboskodnia. A kihallgatásokat nehezen viselte, mivel folyamatosan vallatták, és gyakorlatilag nem hagyták aludni. A szombatok jelentették számára a megváltást, mivel ezeken a napokon szüneteltek a kihallgatások. Később egy Arhangelszktől 60 kilométerre található Gulág-táborba szállították át, ahol már politikai foglyokkal raboskodott együtt. Egy idő után az itteni iskola könyvtárába került, mivel az igazgató nem szerette volna, ha köztörvényesek őrzik a könyvtárat, tekintve, hogy a könyvek lapjait gyakorta töltötték meg orosz dohánnyal, mahorkával. A táborból azonban sikerült megszöknie, miután szívós munkával egy lágerből kivezető alagutat ásott. Persze hamarosan elkapták, de mint elmondta, rendkívül felemelő érzés volt legalább öt napra ismét szabadnak lenni.
Szökése miatt újabb tíz évet kapott, és hamarosan a vorkutai lágerbe került. 1953-ban, Sztálin halála után több Gulág-táborban is felkelés tört ki. A norilszki sztrájk után a vorkutai következett, amelyet az őrség brutálisan vert le. Sokakat egyszerűen agyonlőttek, és a sérültek száma is rendkívül magas volt. A szintén megsérült Dohovicsot csak azért nem ítélték halálra, mert még mindig nem töltötte be 18. életévét. Mint az idős úriember elmondta, a táborban rendkívül intelligens emberekkel, többek között az odesszai operaház vezetőjével, valamint egy neves színházi szakemberrel is együtt raboskodott. Hozzátette, a raboskodás évei alatt az egyik legszörnyűbb élménye az volt, hogy egy alkalommal 17 napon át tartották egy szűk, nyirkos magánzárkában, karcerben, ahol napi 25 deka kenyeret és negyed liter vizet, valamint háromnaponta egy tányér levest kapott. Mint kifejtette, emellett a láger barakkjaiban néha olyan hideg volt, befagyott a szemhéjuk, és alig tudták kinyitni a szemüket.
Végül 1956-ban térhetett haza. Aláírattak vele egy dokumentumot, amelyben kijelentette, hogy többé nem fog a szovjethatalom megdöntésére szervezkedni. Ungváron aztán nem kapott munkát, és bár egy kőbányai állást felajánlottak neki, mivel három lyuk volt a tüdejében, ezt nem vállalta el. Végül hét hónap után félillegális úton Csehszlovákiába távozott. Mint elmondta, még a legnehezebb körülmények között is optimizmussal tekintett a jövőbe, és ugyanezt az életfelfogást javasolja a fiataloknak is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
