Tudományos és egyházi körökben egyaránt vihart kavart Darwin elmélete a fajok eredetéről

2017. november 24. 08:34 MTI

Charles Darwin angol természettudós, az evolúcióelmélet kidolgozója 1809. február 12-én született Angliában. Teológiát tanult Cambridge-ben, és nyugodt lelkészi működésről ábrándozott, de Henslow biológus professzor hatására érdeklődése egyre inkább a természettudományok, a geológia és a botanika felé fordult.

1831-ben, még csak 22 éves volt, amikor Henslow egy föld körüli útra induló hajóra ajánlotta be. Az út egyik célja az érintett partok növény- és állatvilágának leírása volt. A kevés tudással, de sok könyvvel felvértezett kutató még úgy is boldogan vállalta a feladatot, hogy munkájáért nem kapott fizetséget. Őfelsége Beagle nevű hajója öt évig végzett térképészeti felderítést Dél-Amerikában és a Csendes-óceán szigetvilágában. Darwin szakadatlanul gyűjtött, rendszerezett, ládaszám küldte haza anyagait.

A Biblia tanaiban és a fajok állandóságában addig szó szerint hívő fiatalember nézetei tapasztalatai hatására fokozatosan megváltoztak, kezdtek formát ölteni benne evolúciós elméletének alapjai. Hazatérve három könyvet írt Dél-Amerika geológiájáról, illetve a korallzátonyok képződéséről. Az utazás során készített jegyzeteit: Voyage of the Beagle címmel, magyar fordításban Egy természettudós utazásai címmel jelent meg.

1839-ben a Royal Society, az angol királyi tudományos akadémia tagja lett, de nem sokkal később (alig harmincéves korában) visszavonult a nyilvános szerepléstől. Ettől kezdve élete végéig London környéki, downi birtokán felesége és gyermekei társaságában élt.

Az utazása során gyűjtött állatokat vizsgálva rájött, hogy a fajok helytől és kortól függően átalakulhatnak egymásba. Sőt, elődeitől eltérően nemcsak azt ismerte fel, hogy a fajok egymással küzdenek a fennmaradásért, hanem azt is észrevette, hogy egy faj egyedei is versenyeznek egymással. Elmélete szerint több utód születik, mint amennyit a szülők felváltása kíván, a populáció nagysága hozzávetőleg mégis állandó a természetben. Az adott körülményekhez jobban alkalmazkodó egyednek nagyobb esélye van a fennmaradásra és a szaporodásra. Tőle származik a híres „küzdelem a létért” (struggle for life) kifejezés.

A több mint húsz év munka eredményét összegező könyv, A fajok eredete 1859. november 24-én jelent meg, és még aznap mind az 1250 példány elfogyott. Életében még ötször adták ki, neve világszerte közismertté vált. Legfontosabb gondolata, hogy az élővilág fejlődése a természet állandó változásának és átalakulásának természetes következménye, és a különböző fajok és a fajokon belüli változatok létrejötte a körülöttük lévő élő és élettelen környezet kölcsönhatásával magyarázható.

A könyv óriási vihart kavart, főként egyházi körökben. Nézetei nem voltak összeegyeztethetők a bibliai világteremtéssel és az isteni beavatkozással. Tudományos körökből is támadás érte, mégpedig Linné svéd botanikus hívei részéről, akik attól tartottak, hogy az állat- és növényvilágot rendszerező munkájuk megkérdőjeleződik, ha az osztályozott fajok nem örök érvényűek.

1865-ben megkapta ugyan a Royal Society kitüntetését, de nem evolúciós elméletéért, hanem egyéb érdemeiért. Darwint azonban semmi sem téríthette el igazától. További műveiben A fajok eredetében kifejtetteket folytatta: Állatok és növények változásai háziasításuk során (1868); Az ember származása és a nemi kiválasztás (1871); Az érzelmek kifejeződése az embernél és az állatoknál (1872). Életének utolsó évtizedében elsősorban botanikai kutatásokat végzett, ekkor már nagy tisztelet övezte.

1882. április 19-én szívroham következtében halt meg downe-i otthonában. A westminsteri apátságban a brit nagyságok között temették el, a kormányzat részéről ez az egyetlen megtiszteltetés érte.