Trónok harca magyar módra: rejtélyes halálesetek a magyar középkorban
2020. április 18. 10:04 Kanyó Ferenc
Méreg a szentelt ostyában
A fiatal III. István királynak (1162–1172) az uralkodása elején meg kellett küzdenie a Bizánc támogatását élvező nagybátyjaival. A déli nagyhatalom növekvő befolyása a magyar uralkodók halálában is tetten érhető, mivel több mérgezésről is fennmaradt kortárs tudósítás, amely arrafelé népszerű módszernek számított a vetélytársak kiiktatására.
Először II. László (1162–1163) lépett fel unokaöccse ellen, akit az ország nyugati peremére szorított. Lukács esztergomi érsek azonban nem volt hajlandó megkoronázni, sőt megjövendölte a király közeli halálát is. A főpap kiváló jósnak bizonyult, mert az új uralkodó rövidesen csakugyan elhunyt, ami már a kortársakban is felvetette a gyanút, hogy László halála nemcsak az isteni akarat megnyilvánulása volt.
Őt öccse, IV. István (1163–1165) követte a trónon, ám uralma a bizánci támogatás ellenére hamar összeomlott, és a nyugati támogatást élvező III. István kiszorította az országból. Bizánci segítséggel ugyan a déli végeken még fel tudott lépni, de nem sokáig. A magyar krónikák diszkréten hallgatnak a Zimony várába zárkózott egykori király haláláról, ám Niketas Choniates görög történetíró részletesebben beszámol róla.
IV. Istvánt a saját hívei tették el láb alól a szabad elvonulásért cserébe, „amikor ugyanis eret vágtak Istvánon, a vágás kötését méreggel kenték be. Ez azután az egész testet átjárva és átitatva a legfontosabb testrészeket áthatotta, és a férfiú életének véget vetett”. A halott IV. Istvánt egy ideig el sem temették, csak később vitték el a testét Székesfehérvárra.
III. István győzött, de az öccsét, a későbbi III. Bélát (1172–1196) túszul kellett adni a bizánci császárnak. A tíz évig uralkodó királyt Lübecki Arnold tudósítása szerint III. Béla megmérgeztette, hogy megszerezze a magyar trónt.
Magyar forrás ezt nem erősíti meg, de árulkodó jel, hogy Ágnes, III. István felesége terhesen menekült el az országból, és a magyar főurak egy kisebb csoportja inkább Béla öccsét, Géza herceget látta volna szívesen a trónon, ráadásul a fentebb említett Lukács érsek sem volt hajlandó megkoronázni a Bizáncból érkező örököst. Az új uralkodónak azonban sikerült letörnie az ellenállást, és az Árpád-ház egyik legnagyobb királyának bizonyult.
Ám ő sem kerülte el a halálával kapcsolatos találgatásokat: Alberichus Monachus krónikája szerint Kalán pécsi püspököt azzal vádolták meg, hogy a szentelt ostyába rejtett méreggel végzett a királlyal. A vádat két dolog gyengíti, egyrészt az, hogy a forrás csaknem fél évszázaddal később született.
Másrészt pedig az, hogy amikor Kalán az esztergomi érsekségre pályázott, III. Béla fia, Imre király (1196–1204) nem az apja meggyilkolása miatt kérte a Szentszéket, hogy ne nevezzék ki, hanem azért, mert a derék püspök vérfertőző viszonyt folytatott az unokahúgával.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
