Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Tradíció és dinamikus szövet

2019. augusztus 21. 08:01

<

Ez az új pozíció mire lesz elegendő, ha más fővárosok nagy múzeumnegyedeivel vetjük össze a Ligetet?

Nem egyedülálló a világon, hogy a kulturális tartalmakat egy földrajzilag is jól lokalizálható körben próbálják meg összegyűjteni. Nyilván ennek praktikus okai is vannak, hiszen ilyenkor az a cél, hogy minél több attrakciót minél kisebb területen be lehessen fogadni. Gyakorlatilag egyfajta „polgári élménypark” jön létre ezekben a kulturális negyedekben. Amiben a Liget teljesen unikális, az pont a történelmi múlt. Az a több száz éves tradíció, amely egyfajta kvintesszenciaként megjelenik. Ezt nem lehet újonnan létrehozni.

Egy Szépművészeti Múzeumot, egy Állatkertet, egy Széchenyi Fürdőt, vagy akár csak a Nebbien Henrik nevéhez fűződő – még megtalálható és most a tájépítészeti pályázatunk nyertese által is felkarolt – tájépítészeti gondolatot nem lehet csupán sok pénzzel vagy pedig bármi egyéb tervezési trükkel pótolni. Ez az a történelmi múlt, és ez az az unikalitás, amelyben egyszerre találkozik a régi az újjal, a park az épített környezettel, ami teljesen egyedivé teszi a fővárosban – és egyébként Európában is – a Városligetet.

A kivitelező szempontjából van különbség abban, hogy szállodát, társasházat vagy kulturális központot hoz létre?

Két szempontból is óriási a különbség. Azok az intézmények, amelyek megújulnak, vagy újonnan létrejönnek a Városligetben, már csak a méretüknél fogva is ikonikus épületek lesznek. Olyanok, amelyek akár évtizedekre, évszázadokra meghatározzák a város arculatát. Nyilván ez egy kiemelkedő többletfelelősség ahhoz képest, mint mikor az ember a Váci úti korridoron épít egy újabb irodaházat, vagy pedig valahol Magyarországon egy szállodát. Természetesen azok is nagyon izgalmas feladatok, de az a történelmi felelősség, amelyet ezen intézmények épített környezetének a meghatározása jelent, önmagában jelentős többlet.

Nem beszélve arról, hogy múzeumszakmai szempontból is komoly kihívás ezeknek az épületeknek a tervezése és megalkotása, hiszen olyan 21. századi intézményeket kell létrehozni, amelyek képesek hosszú távon lekötni az emberek figyelmét. Félreértés ne essék, ma nem múzeum és múzeum között van versenyhelyzet. Itt már sokkal inkább az a kérdés, hogy a videójáték vagy a tévé elől fel tudjuk-e állítani, el tudjuk-e hozni ide a gyerekeket, és számukra is releváns módon tudjuk-e bemutatni azokat a kulturális tartalmakat, amelyek ezekben az intézményekben megjelennek.

És ez a nagyon nehéz feladat. Ehhez már nem elég QR-kód mögé rejteni a festmények leírását, hanem a még teljesebb és személyesebb hatás a cél. Hogy tényleg olyan látogatói élményeket nyújtsunk, amelyekért érdemes újból és újból eljönni. Ez nem könnyű feladat. Ennek a programozása, tartalmi részének megalkotása itt zajlik a Városliget Zrt. műhelyeiben, itt készül az intézményekkel folytatott, most már ötéves párbeszédben, és ez az a tartalom, amelyre aztán a világszínvonalú épületeket mint kagylóhéjat gyakorlatilag meg kellett tervezni, és fel kellett építeni. Ez jelentős többletérzékenységet kíván mind az építtető beruházótól, mind pedig a tervezőtől ahhoz képest, mint amivel a hagyományos ingatlanpiacon találkozhatunk.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tradíció és dinamikus szövet

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra