Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő

Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő

2024. december 4. 13:20 MTI

A köd és eső országának fővárosa felett 72 évvel ezelőtt, 1952. december 4-én, csütörtökön egy hideg anticiklon ült meg, és a szélcsend miatt napokig ott is maradt. A várost másnapra sűrű, kéményfüsttel és kipufogógázokkal kevert, száz százalékos páratartalmú köd takarta be, amely sárgás-feketés színűre változott a koromrészecskék miatt. Az angolok borsólevesnek nevezték el a különös színű levegőt, amely – mint később kiderült – ezrek számára hozott halált.

<

Angliát már a szigetet meghódító rómaiak is a pára, a köd és az eső országának tartották. Londonban mindehhez járult már a középkorban is a fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor keletkező korom, az így kialakuló füstködöt nevezték el az angol smoke (füst) és fog (köd) szavak összevonásával szmognak.

I. Eduárd király a 14. század elején rövid időre betiltotta a szénnel történő fűtést, persze nem sok sikerrel, a viktoriánus korban pedig a londoni hétköznapokhoz hozzátartozott a szmog.

A brit fővárosban nem is olyan régen még kapható volt a Londoni szmog címkével ellátott színes konzervdoboz, amelyet a turisták szuvenírként vihettek haza. A tragikus 1952-es füstköd azonban nem turistalátványosság volt.

Az év december 4-én egy hideg anticiklon ült meg London fölött, és mivel teljes volt a szélcsend, napokig ott is maradt. A várost másnapra sűrű, kéményfüsttel és kipufogógázokkal kevert köd takarta be, és bénította meg az életet.

A szmog kialakulásához több tényező járult hozzá. A legnagyobb problémát a tömeges széntüzelés okozta, hiszen a hideg időjárás miatt több szenet használtak fel, méghozzá az olcsóbb, nagyobb kén-dioxid tartalmú fajtából.

A helyzetet súlyosbította, hogy London külvárosában több széntüzelésű erőmű is működött. A levegő minőségét tovább rontotta a járművek kipufogógáza – a villamosokat több vonalon ekkoriban váltották fel a dízelüzemű buszok –, és a La Manche csatorna felől is nagy mennyiségű szennyezett levegő érkezett.

A levegő színe a nagy mennyiségben jelen lévő kátrányos koromrészecskék miatt sárgás-feketére változott, amelyet a londoniak fekete humorral „borsólevesnek” neveztek el.

A levegő páratartalma megközelítette a 100 százalékot, a szmog a harmadik-negyedik napon már annyira sűrű lett, hogy a szülők nem engedték gyermekeiket iskolába, mert azok eltévedhettek volna útközben.

A szúrós szag csípte az orrot és a szemet, a korom fanyar ízt hagyott a szájban; ha valakinek okvetlenül el kellett hagynia otthonát, orrát és száját zsebkendővel takarta be.

A metró kivételével megállt a közlekedés, az autók sem közlekedtek, hiszen a látótávolság még nappal is méterekre csökkent. Ha valaki gyalog indult útnak, csak csoszogva, lépésenként tudott előrejutni, mert azt sem nagyon tudhatta, meddig tart a járdaszegély.

A betegek nem jutottak el a kórházakba. Éjszaka a helyzet még rosszabbra fordult, mert az utcai lámpák fénye nem hatolt át a sűrű ködön.

A vasúti közlekedés fenntartása érdekében a kereszteződések közelében ködjelzőket helyeztek a sínekre, amelyek a vonat kerekeivel érintkezve a vadászpuskához hasonló hangot adtak ki, de később már ez is hiábavalónak bizonyult.

A szmog még az épületekbe is beszivárgott, így a színházi előadásokat, filmvetítéseket is fel kellett függeszteni – a közönség egyébként sem sokat élvezhetett volna belőlük az állandó köhögés miatt.

A londoni Wembley stadionban annak 1923-as megnyitása óta először maradt el mérkőzés. A bűnözési ráta is emelkedett, a rablók a ködöt kihasználva törtek be lakásokba, üzletekbe.

Amikor a szmog végre felemelkedett a városról, nyálkás koromréteget hagyott maga után a kültéri felületeken, amelyet csak a néhány nap múlva megérkező eső tudott lemosni a házakról és a növényekről, így az utcákon fekete esővízpatakok csordogáltak.

A londoniak már hozzá voltak szokva a szmoghoz, a várost ért csapás súlyosságára csak a halottkémek és orvosok aggódó jelentései nyomán döbbentek rá.

Az egészségügyi minisztérium jelentése szerint a négy nap alatt és a következő hetekben 4075 ember halt meg és közel százezren betegedtek meg.

A szmog áldozatai főként a fiatalok és idősek, illetve betegek közül kerültek ki. A légzőszervi fertőzés következtében hypoxia, vagyis oxigénhiányos állapot állt elő, majd a szennyeződés bekerülve a tüdőbe gennyes fertőzést idézett elő. A halálesetek többségét tüdőgyulladás, gennyes hörghurut okozta.

Nagy-Britannia történetének legsúlyosabb levegőszennyeződése nyomán nyilvánvaló lett, hogy szükség van a korszerű környezetvédelemre, újra kell gondolni a levegőszennyezés csökkentésének kérdését.

Több törvény is született, közöttük az 1956-ban elfogadott Tiszta Levegő Törvény, amely a levegőszennyezés elleni harc első lépései közé tartozott.

A háztartásokat pénzügyi eszközökkel támogatták, hogy a széntüzelésű kályhákat gáz vagy villany alapú fűtésre, illetve központi fűtésre cserélhessék.

Minden intézkedés ellenére tíz évvel később, 1962 decemberében újabb szmog kerítette hatalmába a várost, igaz, ez már távolról sem volt annyira súlyos, mint az egy évtizeddel korábbi.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra