Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein
2024. december 20. 20:20 MTI
Arthur (Artur) Rubinstein lengyel származású amerikai zongoraművész, a 20. század egyik legismertebb és legvirtuózabb zongoristája 42 éve, 1982. december 20-án halt meg Genfben. Rendkívüli emlékezetéről csodákat meséltek: amellett, hogy nyolc nyelven beszélt folyékonyan, egész repertoárját fejből tudta.
1887. január 28-án született Łódźban, és már hároméves korában megkezdte ismerkedését a billentyűkkel. Tízéves korában meghallgatta játékát a híres magyar hegedűművész, Joachim József, aki ettől kezdve személyesen felügyelte zenei képzését.
Tizenhat évesen már a Berlini Filharmonikusokkal lépett fel, egy évvel később Párizs ünnepelte. Amerikában azonban hűvösen fogadták, ebben az időszakban néha szó szerint nyomorgott.
Az I. világháború alatt Spanyolországban és Dél-Amerikában turnézott, és annyira megszerette közönségét, hogy megtanult spanyolul, és egyre több spanyol szerző művét tűzte műsorára.
Villa-Lobos neki dedikálta Rudepoema című szerzeményét, a valaha írott legnehezebb zongoradarabok egyikét, a fiatal Astor Piazzolára pedig olyan hatást gyakorolt egy Buenos Aires-i koncertjén, hogy neki ajánlotta zongoraversenyét.
Anyagilag és lelkileg megerősödve bukkant fel újra Párizsban, ahol Picasso és Cocteau társaságában belevetette magát a társasági élet forgatagába. 1932-ben megnősült, és négy évre eltűnt a nyilvánosság elől, vidékre költözött, és napi 12-16 órát gyakorolt.
1937-ben, művészi erejének teljében lépett fel ismét a New York-i Carnegie Hallban, ahol Chopin-előadásában nemcsak a kivételes technikájú művészt, hanem a zeneszerző alkotásainak forradalmian új értelmezőjét is ünnepelték.
Rubinstein 1906-ban, még kiforratlan zongoristaként
A fasizmus fenyegetése miatt nem tért haza, családjával Los Angelesben telepedett le. Łódźban maradt rokonait megpróbálta kimenekíteni, de nem járt sikerrel, szinte mindannyian a holokauszt áldozatául estek.
A II. világháború után hosszú ideig megtagadta a fellépést Németországban, és előadásaival támogatta Izraelt. Lemezre vették vele Chopin teljes életművét, és ő népszerűsítette elsőként a spanyol és dél-amerikai, továbbá a maguk korában „modernnek” tartott, mára klasszikussá érett komponisták szerzeményeit.
Rendkívüli emlékezetéről csodákat meséltek: amellett, hogy nyolc nyelven beszélt folyékonyan, egész repertoárját fejből tudta. Emlékiratai szerint egyszer César Franck Szimfonikus variációk című művét a koncertre tartva, a vonaton tanulta meg, zongorán csak a fellépésen játszotta először.
Csak a nyolcvanon túl vonult vissza, de akkor is csak a koncertezéstől: teljesen megvakulva is oktatott és tartott előadásokat. Nőcsábász hírében állt, jeligéje a „nők, bor és zene” volt, saját bevallása szerint 80 százalék nő, 20 százalék bor és zene megoszlásban.
Feleségét a kilencvenhez közel hagyta el egy fiatal nő kedvéért. Kilencvenöt éves korában, 1982. december 20-án halt meg Genfben. Hamvait Jeruzsálem közelében, egy róla elnevezett erdőben temették el.