Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Tíz híres kurtizán, aki beírta nevét a történelembe

2017. március 29. 12:33

Volt, aki Éva-kosztümben jelent meg egy jelmezbálon, és volt, aki a tragikus sorsú Mária Antóniával rivalizált. Behálózták az angol királyokat, de volt, akinél III. Napóleon is megfordult. Előfordult, hogy megölték szeretőjüket, sőt még az is, hogy az áldozat a haláluk után is a „szeretőjük maradt”. Következzen tíz híres kurtizán, aki beírta nevét a történelembe.

<

Akiről istennőket mintáztak

Phryné azon kevés prostituált egyike volt, akinek szépségét ma szépművészeti múzeumok sorában csodálhatjuk meg. A híres kurtizán az ókori Görögországban élt a Kr. e. 4. században és gyakran állt modellt a kor híres festőjének, Apellésznek. Szeretői között volt Prakszitelész, a szobrász is, aki a hagyomány szerint Phryné alakját örökítette meg, amikor Afrodité istennő szobrát faragta. A későbbi elbeszélések szerint a lány olyan gazdaggá vált az évek során, hogy miután Nagy Sándor megostromolta Thébát és lerombolta annak falait, Phryné felajánlotta, hogy egy hatalmas összeggel segíti a városfal újjáépítését. Az elsőre nagylelkűnek tűnő adománynak azonban feltételt is szabott, hiszen az új falakra fel kellett vésni, hogy „Alexander lerombolta, de Phryné, a kurtizán újra felépítette.”

Az életéhez kapcsolódó legendás történetek mellett, Phryné leginkább arról vált híressé, hogy egy alkalommal bíróság elé állították valamilyen homályos vallási kérdés miatt. Ügyvédjének szerepét egyik szeretője, Hüpereidész, a híres szónok vállalta magára. Egy történet szerint végül úgy „győzte meg” a bírákat védence ártatlanságáról, hogy a tárgyalás során lehámozta annak ruháit, felfedve ezzel Phryné melleit a döntnökök előtt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tíz híres kurtizán, aki beírta nevét a történelembe

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra