Titkos találkozó a paksi csőszkunyhóban – Rajk László és társai pere
2020. szeptember 24. 10:49 Csernus Szilveszter
Titkos találkozó a csőszkunyhóban
A koncepciós perek menetrendjét a legapróbb részletekig mindenütt a szovjet tanácsadók irányították. Lavrentyij Berija, az NKVD feje, a Szovjetunió második embere dolgozta ki a terveket és alárendeltjei hajtották azokat végre. Budapesten ennek legemblematikusabb figurái Mihail Bjelkin és két „vérebe”: Lihacsov és Makarov voltak.
Az első fázisban a vádlottakat veréssel, ébrentartással és különféle brutális kínzásokkal törték meg. Ezután következett a szovjet tanácsadók által otthonukban már kifejlesztett „jó rendőri” oldal: a foglyokat nem sanyargatták, ínyenc falatokkal etették, minden nap orvos látogatta őket, vitaminokat, fürdési lehetőséget kaptak, és még levelet is írhattak, hogy életjelet adjanak magukról.
A foglárok puhatalpú lábbelit használtak, hogy még a zajjal se zavarják a gyanúsítottak pihenését. Ezután kávé és cigaretta társaságában bogarászták át vallatóik irodai szobájában az addig kicsikart vallomásukat, melynek a végére sokszor már ilyenkor aláírás került.
Akik még ekkor sem hajtottak fejet a sztálini gépezet előtt, azt fenyegetésekkel próbálták jobb belátásra bírni, azaz a családjuk számára helyeztek kilátásba különféle szankciókat. Emellett ismert fegyver volt még a per rendezői kezében a meggyőzés egy sajátos, szovjet formája, mely során a meggyőződésükben még mindig töretlen kommunistákkal azt hitették el, hogy ha erőszak révén nem is, de a hőn szeretett párt érdekében működjön együtt vádlóival.
Ezzel ugyanis szolgálni fogja a kommunizmus ügyét, a propagandát segíti elő, ráadásul egy enyhe ítéletet kap, amit a lehető legjobb körülmények között kell majd letölteni – mondták a párttársak. Az úttörő példa erre Karl Radek, a moszkvai perek egyik áldozata volt, akit hasonló ígérgetéssel győztek meg az ellenségszerep elvállalására. Azt már kevesebben tudták, hogy Radeket 10 éves börtönbüntetésének második évében Szibériában agyonverték.
Rajkhoz mindenesetre régi barátját, Kádár János belügyminisztert küldték be, hogy ezzel is próbálják őt jobb belátásra bírni. Hogy Kádár győzködése vezetett-e el Rajk engedelmes vallomástételéhez, ma már nehezen megállapítható. Ami tény: Rajk László és vádlott-társai mindent bevallottak a bíróságon, bűnösségüket elismerték, egész életművüket átírták.
Rajk például a Horthy-időszak rendőrségének, a spanyolországi harcok után a német Gestapónak, majd a nyilas korszak rendőrségének volt a besúgója, mielőtt az amerikaiaknak és Belgrádnak kezdett volna kémkedni – vallotta a bíróságon. Vádlott-társai kitértek arra, hogy céljuk egy jugoszlávbarát puccs előkészítése volt Budapesten.
Még a legabszurdabb részleteket is sikerült a per rendezőinek Rajkék szájába adniuk. Leghírhedtebb ezek közül a paksi csőszkunyhó esete volt.
A történet szerint Aleksandar Ranković jugoszláv belügyminiszter Pálffy György határőrparancsnok (a vádlottak egyike) segítségével a Duna mentén átjutott a jugoszláv-magyar határon, majd Klein Antal kisgazda politikus vadászbirtokára ment. Rajkot a budapesti jugoszláv követ kísérte itt egy csőszkunyhóhoz, ahol a két miniszter között két és félórás megbeszélés folyt.
Az állítólag Rákosi kreálta történeten az ÁVH berkein belül is csak nevetni tudtak. A történetbe, ahogy magába a perbe is sok hiba csúszott.
Ekkora földje 1948-ra már nem volt egy birtokosnak sem, a vadászidény nem kezdődik október elején, de még tart a szüreti időszak – nehéz lehetett tehát üres csőszkunyhót találni. Már az is furcsának hatott, hogy egy magyar belügyminisztert egy idegennek kellett kalauzolnia a saját hazájában.
Annyi „alapja” volt a történetnek, hogy Klein Antal volt országgyűlési képviselő valóban szervezett egy vadászatot 1948 elején (persze nem saját földbirtokán), ahol Rajk és a jugoszláv követ is ott volt, valamint a két említett belügyminiszter is találkozott egy alkalommal Tito magyarországi látogatásakor.
A koncepciós perek boszorkánykonyhájában tehát ennyi is elég volt a szenzációs történetek gyártásához, amit aztán a vádlottak beismerő vallomása tett „megkérdőjelezhetetlen igazsággá”. Feltehetően a paksi történet ihlette Bacsó Péter A Tanú című filmjében említésre kerülő dunai békaembereket is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
