Tisza István, két korszak határán

2015. október 30. 21:16

A haza mindenek előtt

Bellavics István, az Országgyűlés Hivatala közgyűjteményi és közművelődési igazgatója megnyitó beszédében Tisza miniatürizált életrajzából idézett: „ami erőt nekem az Úristen adott, azt bele fogom dobni, hogy azt a rákfenét, ami hazámat pusztítja, el tudjam törölni”. Bellavics szerint ennek a mondatnak, Tisza heroikus küzdelmének ma is üzenete van. A háború nem csak felőrölte, de el is pusztította azt, amit Tisza és kortársai felépítettek. Egy korszak véget ért, magyarázta meg a konferencia címét.

Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntőjében a haza szolgálatát hangsúlyozta, amely Tisza István életének meghatározó pontja volt. Megemlítette, hogy három sikertelen merényletet követtek el ellene, 1917 nyarán pedig frontszolgálatot vállalt, amelyről így írt: „most ismertem meg csak igazán a magyar népet”. Simicskó kiemelte, az egykori magyar miniszterelnök értékrendjében első helyen szerepelt a hazaszeretet, ismerte a legfelsőbb parancsot, amely szerint „mindent mindig, mindenkor adj oda a hazádnak”.

Ifj. Bertényi Iván, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese Tisza István, egy szabadelvű világ konzerválója című előadásában kifejtette, hogy Tisza születésekor még önkényuralom volt, az egészségtelen gazdasági szerkezet nem Magyarországot szolgálta, amikor Debrecenben 14 évesen érettségi vizsgát tett, az ország jövője már valóban a magyarok kezében volt, a fejlődés látványosan megindult. 1903-ban, amikor először lett miniszterelnök, Budapest már Európa nyolcadik legnépesebb városává, egy igazi világvárosává nőtt, a korábbi elmaradottság a szerencsésebb történelmű nyugat-európai országokhoz képest jelentősen csökkent.

Vajon miért nem tudták megvédeni az országot a magyar politikusok az első világháborúban, ha olyan nagy formátumúak voltak? – tette fel a kérdést Bertényi. Tiszáról egyszer valaki ezt mondta: olyan, mint egy Mária Terézia korabeli komód, minden fiókja tele van tudással.  Fiatal korától kezdve tudatosan készült a köz szolgálatára, a korszak egyik legsokoldalúbb politikusává képezte magát, tudásáról ellenfelei is elismerően szóltak. Tisza „régi vágású liberális”, szabadelvű identitású volt, akinek a nézetei a reformkorban gyökereztek, a hatalomra jutott liberalizmus működtetésében látta Magyarország felvirágoztatásának kulcsát, ugyanakkor a konzervatív elemeket sem vetette meg, például elvi alapon ellenezte a szavazati jog kiszélesítését, azonban tiltakozott az ellen, hogy konzervatívnak nevezzék. Ellenezte a földosztást, valamint az állam komolyabb gazdasági szerepvállalását, nem volt érzéketlen a társadalmi problémákra sem, aktívan támogatta a munkásvédelmi jogokat, valamint társadalombiztosítást. Reálpolitikus volt és nem idealisztikus, húzta alá Bertényi.

A magyar szupremácia elvéhez ragaszkodott, ám már 1893-as híres nagyváradi beszédében a magyar jövő és a jogtisztelet összhangját emelte ki, a sovinizmussal pedig mindig szembeszállt. „A(z erdélyi) romántól ne azt várjuk, hogy renegát legyen, hanem hogy jó román és jó magyar hazafi egy személyben” – mondta egyszer Tisza. Felismerte, hogy a Monarchiának szükséges, tulajdonképpen létérdek egy erős közös hadsereg, amelyet még az ellenzékkel szemben is hevesen védelmezett. Tudta, hogy ez nem Magyarország ellen fog megvalósulni, hanem a haza érdekében. Pontosan tudta, hogy háború közeleg.

Tisza állandóan egyensúlyozott, védte a dualizmust a magyar sovinizmussal szemben, védte a nemzetiségeket a túlzott nacionalizmus ellen, védte a magyar szupremáciát a nemzetiségi törekvések ellen, védte az országot Ausztriával szemben, és közvetetten védte a hazáját a szerbek, románok és oroszok ellen. Nem új reformokat hozott, hanem a régi struktúrát kívánta konzerválni, ez pedig eleve bukásra volt ítélve.

1. A haza mindenek előtt
2. Ádáz ellenségek és a párbaj
3. A józan politikus