Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

„Terajtad kívül minden csak játék” – Radnóti és Gyarmati Fanni viharos szerelme

2020. május 24. 08:21 Illényi Balázs

<

„Nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár”

Kapcsolatukat az 1930-as évek második felében és az 1940-es évek elején ezeken túl külső kísértések is megterhelték – és korántsem csak Radnóti részéről. Amikor 1937 nyarán, az év elején elnyert Baumgarten-díj ezer pengőjének hála, a házaspár kettesben utazhatott egy szűk hónapra Párizsba, Fifiben – amint arról részletesen beszámolt naplójának, majd szóban Radnótinak is – „valami rettenetesen erős vonzás” ébredt férje barátja, a velük sok időt töltő Schöpflin Gyula iránt.

A francia fővárosban több ízben vele kettesben csatangoló „Gyuszi” által kiváltott „buta vibrálás” miatt Fanninak „ölelkezni” sem volt kedve Miklóssal, ám a felfokozott vágyódás csupán bűntudatot okozott. Akárcsak az a fellángolás, ami Fifiben négy évvel később – Radnóti első munkaszolgálatos társa – Kronenberg Tibor iránt bontakozott ki.

Ennél komolyabbra fordultak a dolgok a költő és a már említett Beck Judit között kialakult liezon során, amely ugyancsak ekkortájt szökkent szárba, és körülbelül egy évig tartott. A házaspár baráti társasága számára is nyilvánvaló viszonyról sokáig a hivatalos irodalomtörténet is tapintatosan hallgatott, a szélesebb közönség így csak az elmúlt években ismerhette meg a részleteket.

Egyrészt Gyarmati Fanni 2014 februárjában, 101 éves korában bekövetkezett halála után kiadott naplójából, másrészt abból a rádióinterjúból, amelyet Mélykúti Ilona még 1989-ben rögzített a festő- és keramikusművésszel, ám Beck Judit feltétele alapján csak a feleség elhunyta után lehetett nyilvánosságra hozni. A férjétől, Gombosi György műtörténésztől válófélben lévő asszony és Radnóti nem titkolt kölcsönös vonzódását Fanni eleinte megpróbálta indulatok nélkül, „felvilágosultan” kezelni. 1941. május közepén például ezt jegyezte fel: „Én igazán nem nézem rossz szemmel ezt a játékot, ha Miklósnak örömet okoz, örüljön.”

A férje azonban egyre látványosabban hanyagolta őt társaságban is, majd bevallotta neki: számára – és Judit számára is – a kapcsolat több mint puszta flört. A felvilágosult Fanni hiába vallotta meg, hogy ez már neki nagyon fájna, alig két hétre rá – és ez már Radnóti naplójából rekonstruálható – tovább mélyült a kapcsolat: „Szörnyűség. »Felnőtt« dolgokba keveredtünk.”

Pár napra rá pedig ketten fogadják a Pozsonyi úti lakásba hazatérő Fannit, aki megdöbbenve konstatálja: „nagyon megviseltnek látszik Mik is, és meglehetősen csapzott. Önkéntelenül odafigyelek a díványra, összenyomódott párnák, mintha az előbb feküdtek volna rajta. (…) igyekeztem természetes lenni, de azért nagy, furcsa megrázkódtatás volt ez otthon, a mi hatéves kis zugunkban idegen betörés tanúja lenni.” Ezeknek a napoknak, heteknek az élményeiből születtek a Fanni helyett immár Judithoz szóló költemények, köztük a „Pásztori Múzsához” fohászkodó Harmadik ecloga.

A házasság szétesésével fenyegető viszonynak – bármennyire is fogadkozott a férj – csak az után lett vége, hogy a költőt 1942. július 1-jén behívták második munkaszolgálatára. Judit – a rádióinterjúban elmondottak szerint – akkor szakított Miklóssal, amikor a kettős élettől szenvedő szerető olyanokat írt neki, hogy „látod, az is bánt és zűrzavaros bennem, hogy Fif maradt egyedül, de úgy érzem, hogy téged hagytalak magányosan, féltelek, s féltékeny vagyok”.

Ekkor döntött úgy, hogy „visszaadom Miklóst a feleségének”. Más kérdés, hogy Fifi ezzel egy időben arról tájékoztatta férjét, hogy szeretője – az egyébként Radnóti révén megismert – Major Tamás színész miatt hagyta el őt.

„Életkísérletüket” Ferencz Győző „szenvedések árán kiküzdött harmóniának” értelmezi. A küzdelmekben megérlelődött kapcsolatuk ereje az olvasót is megérintheti, ha felidézi a költő utolsó verseit, köztük az 1944 júliusában írt Hetedik ecloga záró sorát: „nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár”.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

„Terajtad kívül minden csak játék” – Radnóti és Gyarmati Fanni viharos szerelme

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra