Több mint fél évszázada megoldatlan Finnország leghírhedtebb gyilkossági ügye
2019. január 11. 09:18 Múlt-kor
Szóba jöhető gyanúsítottak
Az első ember, akit meggyanúsítottak a gyilkosságokkal, a helyiek körében csak „kioszkos bácsiként” ismert Karl Valdemar Gyllström volt, akinek egy árus bódéja volt a közelben. Habár a tónál kempingezők gyakran vásároltak nála, Gyllström meglehetősen ellenséges volt velük, számos tanú szerint volt már példa arra, hogy felállított sátrakat vágott le, vagy kövekkel dobált meg túrázókat. A későbbiekben voltak, akik azt állították, őt látták távozni a helyszínről, azonban túlságosan féltek tőle ahhoz, hogy ezt elárulják a hatóságoknak.
Gyllström a szóbeszéd szerint többször is beismerte bűnösségét (józanon és ittasan egyaránt), azonban mivel a rendőrség elmebetegnek tartotta, közvetlen bizonyítékot pedig nem találtak, nemigen nyomoztak a férfi után. Gyllström 1969-ben a tóba fulladt – a jelek szerint öngyilkos lett –, így DNS-mintát sem tudtak tőle venni később, amikor már rendelkezésre állt volna a technológia.
Egy másik gyanúsított szintén egy helybéli lakos, a német születésű Hans Assmann volt, akiről az a hír járta (saját maga által is elősegítve), hogy a szovjet titkosszolgálat, a KGB ügynöke. Visszahúzódó természete és e híresztelés hatására az évek során Assmannt több gyilkossággal is összefüggésbe hozták, de egyik esetben sem találtak ellene bizonyítékokat. Egyes források szerint Assmann a támadás utáni napon egy helsinki kórházban jelent meg véres ruhákkal és földtől fekete körmökkel, azonban a rendőrség egy rövid kihallgatás után elengedte. A hivatalos rendőrségi beszámolók szerint viszont Assmann a tömeggyilkosság idején Németországban tartózkodott.
Későbbi interjúk sora kérdőjelezi meg Assmann szavahihetőségét: állításai szerint a második világháború során a Waffen-SS-ben szolgált egy koncentrációs tábor őreként, azonban csalódott a nácizmusban, miután szerelmes lett egy zsidó nőbe. Amikor ez kiderült, a keleti frontra vezényelték, ahol szovjet fogságba esett, és állítása szerint itt lett a titkosszolgálat ügynöke. A történet igencsak nehezen hihető, számos okból. Tény azonban, hogy Assmann külsőleg hasonlított a személyleírásra, amelyet a szőke férfit távozni látó gyermekek adtak.
Letartóztatás 44 év után
2004 márciusában a hatóságok letartóztatták Nils Gustafssont, és bíróság elé állították. A nyomozók azt állították, valójában már 1960 óta rá gyanakodtak, és szerintük meggyőző bizonyítékkal álltak elő. Egyfelől azt állították, a gyilkos biztosan Gustafsson cipőjét viselte a támadás során, mivel azokon megtalálható volt az áldozatok vére, de Gustafssoné nem. A tárgyalás során a vád arra a lehetséges forgatókönyvre épített, hogy az éjszaka során Gustafsson és Boisman között verekedés történt – innen Gustafsson sérülései –, amire válaszul a részeg Gustafsson a sátorból kiszorulva megölte barátnőjét és a másik párt is. Ezután a vád szerint saját magán ejtett néhány felszínes szúrt sebet, megpróbálta elrejteni cipőjét, és elrendezte a tetthelyet úgy, ahogy később azt megtalálták. A vád szerint az, hogy a madárlesen lévő gyermekek valakit távozni láttak, szintén ezt az elméletet támasztja alá.
Gustafsson és védője ezekre a feltételezésekre azzal válaszolt, hogy ha Boisman valóban úgy megverte volna Gustafssont, mint ahogy azt sérülései mutatták, akkor a férfi korántsem lett volna olyan fizikai állapotban, hogy hármójukat ilyen vadul meggyilkolja, nem beszélve arról, hogy oda-vissza egy kilométert megtegyen, hogy elrejtse lábbelijét. A tárgyaláson végül a védelem kerekedett felül, és egy évvel letartóztatása után Gustafssont felmentették minden vád alól. A gyanú azonban máig él, és mivel azóta nem került megnevezésre újabb gyanúsított, és nem került elő további bizonyíték sem, a Bodom-tavi gyilkosságok ügye továbbra is Finnország legfélelmetesebb és leghosszabb ideje megoldatlan bűnügye.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
