Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Több mint 160 ezer fontért kelt el Jane Austen írótársát bíráló levele

2017. július 13. 10:15 MTI

Több mint 160 ezer fontért (55 millió forintért) kelt el Jane Austen 1812-ben unokahúgához írt levele egy keddi londoni árverésen. 2011-ben, a legkorábbi ismert Austen-kézirat, egy kézírással készült könyvvázlat, amely végül nem készült el, és nem is jelent meg, 993 ezer 250 fontot (343 millió forintot) ért egy aukción licitálónak.

<

A Sotheby's brit irodalmi nagyságok relikviáit árverezte el a brit fővárosban. A tételek között szerepelt a ma is világszerte népszerű írónő, Jane Austen három levele, illetve levéltöredéke. Ezek egyikének értékét, amelyet unokahúgához, Anna Lefroyhoz, Austen legidősebb bátyjának legidősebb lányához írt, a Sotheby's előzetesen 80-100 ezer fontra becsülte.

Az árverési ház közleménye szerint a kalapács végül 162 ezer 500 fontnál csapott le. A levélben Austen egy kortárs írót bírál. Rachel Hunter gótikus regényét, a Lady Maclairn, the Victim of Villainy című művet "fárasztónak és unalmasnak" festi le. "Nagyon izgalmas, hogy van egy levél, amelyben Austen az írásról, a regényekről és valaki másról mesél" - mondta el Gabriel Heaton, a Sotheby's könyvekkel és kéziratokkal foglalkozó szekciójának igazgatója.

Az árverési ház szerint a Büszkeség és balítélet írójának 1812. október 29-én és 30-án kelt levelei az Austen család tulajdonában voltak, és korábban egyiket sem bocsátották árverésre. Az aukción egy 1814-ből származó, szintén Anna Lefroynak írt Austen-levéltöredék, amelyet előzetesen 8-12 ezer fontra tartottak, 17 ezer 500 fontért (hatmillió forintért) kelt el.

2011-ben, a legkorábbi ismert Austen-kézirat, egy kézírással készült könyvvázlat, amely végül nem készült el, és nem is jelent meg, 993 ezer 250 fontot (343 millió forintot) ért egy aukción licitálónak. Idén lesz Jane Austen halálának kétszázadik évfordulója. Az Emma, az Értelem és érzelem, A mansfieldi kastély és a Meggyőző érvek szerzője 41 évesen, 1817. július 17-én hunyt el Winchesterben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Több mint 160 ezer fontért kelt el Jane Austen írótársát bíráló levele

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra