Múlt-kor.hu

Tárolóedényekben eltemetett ókori emberi koponyákat tártak fel Kínában

Tárolóedényekben eltemetett ókori emberi koponyákat tártak fel Kínában

2021. január 8. 12:02 MTI

Tárolóedényekben eltemetett emberi koponyákat őrző, több mint kétezer éves sírokat tártak fel a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A szakértők szerint a mintegy 2300 évvel ezelőttről fennmaradt, 25 sírban lekerekített formájú tárolókban - egyebek mellett bronzból és vasból készült dobokban és edényekben - temették el az emberi koponyákat.

Az 1970 óta folyó ásatás során továbbá bronz- és vastartókban elhelyezett emberi lábfejcsontokra is akadtak a régészek.

A Hszinhua a tartomány régészeti intézetének egyik kutatójára hivatkozva arról számolt be, hogy a sírokat a Hadakozó Fejedelemségek (Kr. e. 475 - Kr. e. 221) korának kései szakaszától a Nyugati Han-dinasztia (Kr. e. 202 - Kr. u. 25) végéig használhatták temetkezőhelyként, és feltehetően a Jelang kultúra részeit képezték.

Jelang egy kisebbségben lévő nemzetiség királysága volt, mely a mai Kína délnyugati részén terült el, ahol napjainkban Szecsuan, Jünnan, Kujcsou és Kuanghszi tartományok találhatóak.

A Hadakozó Fejedelemségek idejében létrejött királyság a Nyugati Han-dinasztia kezdetén érte el virágkorát, ám a dinasztia fennállási idejének közepére rejtélyes módon eltűnt, kevés nyomot hagyva maga után a történeti feljegyzésekben.

Egyes kutatók úgy vélik, a különleges temetkezési módszer arra utalhat, hogy a Jelang királyság népe vallási jelentőséget tulajdonított a természetnek, a léleknek vagy esetleg a temetkezéshez használt edényeknek.

Mások szerint a sírokban eltemetett emberek különleges nemzetiségi identitását jelképezték ilyen módon. Elképzelhető az is, hogy a temetkezési módszer egy olyan vallásos hiedelemhez kapcsolódik, mely hangsúlyozta a fejek megóvását.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tárolóedényekben eltemetett ókori emberi koponyákat tártak fel Kínában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. tél: Legendás anyósok

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra