Tapétaragasztóból főztek levest, halottaikat újságpapírba csomagolták az ostromlott Leningrád lakói

2021. szeptember 8. 12:31 MTI, Múlt-kor

A német Harmadik Birodalom 1941. június 22-én támadta meg a Szovjetuniót. A Leningrád elfoglalásával megbízott Észak Hadseregcsoport augusztusra közelítette meg a város külső védelmi vonalait, eközben a finn hadsereg északról, Karélia felől nyomult előre.

A védelmet Georgij Zsukov, majd 1942 tavaszától Leonyid Govorov tábornok irányította. A várost védő 35 kilométernyi barikád és 625 kilométernyi lövészárok építésében mintegy félmillió ember vett részt, 340 ezren léptek be a népfelkelők soraiba vagy a hadseregbe, s mintegy félmillió embert sikerült evakuálni.

A támadók nem tudták „lendületből” elfoglalni a várost, ezért Hitler – aki erőit Moszkva alá csoportosította át – kiéheztetéssel akarta a védőket térdre kényszeríteni. A németek szeptember 8-án elfoglalták a Ladoga-tó déli partján fekvő Slisszelburgot, s így elvágták Leningrádot a Szovjetunió többi részétől.

A német bombák már az első napokban eltalálták a legnagyobb élelmiszerraktárt, a megmaradt készletek hetek alatt kimerültek. 1941 végén az egy személyre jutó fejadag már csak 12,5 dekagramm kenyér maradt naponta, ráadásul ennek fele is fűrészpor volt. Az emberek megették háziállataikat, aztán bőrdarabokból és a falról lekapart tapétaragasztóból főztek levest, a túlélők kannibalizmusról is beszámoltak.

Az éhínséget fűtőanyaghiány súlyosbította, 1941 decemberétől naponta mintegy négyezren haltak meg. Koporsó sem volt elég, a holttestek újságpapírba csomagolva feküdtek az utcákon, mert a sír megásására nem volt senkinek ereje.

A blokádon azonban volt egy rés: amikor novemberben befagyott a várostól északkeletre fekvő Ladoga-tó, a német vonalak mögül, 380 kilométeres távolságból a jég hátán érkezett utánpótlás, ez volt „az élet útja”. Decemberben a Vörös Hadsereg elfoglalt egy vasúti csomópontot, ezzel egyharmadával lerövidítve az életmentő útvonalat.

Újrakezdődtek az evakuálások is, az ostrom első évében összesen egymillió embert sikerült kimenekíteni. 1942 tavaszára némileg javult a helyzet: az ostromlott városban termelni kezdtek a gyárak, a parkokban és a járdaszélen termesztett zöldséget élelmiszersegélyek egészítették ki.

A leningrádi frontvonal 1941 októberétől nem változott lényegesen. A szárazföldi blokádot 1943. január 18-án sikerült feltörni, amikor a szovjet erők áthatoltak egy 8-10 kilométer széles folyosón, és szárazföldi, majd vasúti összeköttetést teremtettek a város és a felszabadult országrészek között.

Helyreállt a leningrádi lakosság ellátása, az iparvállalatok nyersanyaghoz és fűtőanyaghoz jutottak, több villamos energiát állítottak elő és teljes gőzre kapcsolt a hadianyaggyártás. A polgári lakosság létszáma ekkorra 800 ezerre olvadt, közülük még sokakat evakuáltak az év folyamán a hátországba. Az ostrom 1944. január 27-ig tartott, amikor a Vörös Hadsereg nagyszabású támadása a balti államok területére szorította vissza a németeket.