Minden idők legnevesebb kémnője valójában talán sohasem kémkedett. A holland származású, előbb az európai bárokban sziporkázó tehetségű erotikus táncosnőként, később pedig bankárok, katonatisztek és arisztokraták társaságában gyakran megforduló kurtizánként közismert Mata Hari feltehetően csak balszerencséjének köszönhetően keveredett kémkedési ügybe, amelyről azonban még egy évszázad elteltével sem tudható a teljes igazság. Ám bármilyen tevékenységet is folytatott az első világháború alatt, az tény, hogy erotikus kisugárzásával férfiak tömegeit babonázta meg, segítségükkel pedig hihetetlen pályát futott be, és ezeknek köszönhetően máig kiemelt helyet foglal el az emberiség emlékezetében.

Apróhirdetésből született házasság

Az 1876-ban született Margaretha Geertruida Zelle (Mata Hari eredeti neve) gyermekkora jó ideig gondtalanul telt. A feljegyzések szerint a jól menő kalapüzletet működtető apja teljesen elkényeztette kislányát, aki hatodik születésnapjára például egy olyan díszes hintót kapott, amelyet két idomított kecske húzott. Ezt az idillt Margaretha 13 éves koráig élvezhette. Ekkor szülei – nem függetlenül attól, hogy a különböző kétes ügyletekbe bonyolódó apa csődbe ment – elváltak. Édesanyja két évvel később meghalt, apja újraházasodott, a lány pedig előbb keresztapjához került, ám miután a tanítóképzőben viszonyt kezdett az igazgatóval, az affért nem túl jó szemmel néző keresztapja elől a bácsikájához menekült Hágába.

Ott sem maradt azonban sokáig, mivel 18 évesen egy helyi lapban megpillantott egy apróhirdetést, amelyben egy Holland Kelet-Indiában (a mai Indonézia) szolgáló, skót származású holland katonatiszt, bizonyos Rudolf Campbell Macleod keresett feleséget magának. Három hónap sem telt el, és Margaretha hozzáment a nála több mint húsz évvel idősebb és néhány centivel alacsonyabb, ellenben stabil háttérrel rendelkező férfihoz. A vonzalom villámgyors kialakulásában alighanem szerepet játszott a nőkre általában is meglehetősen nagy hatást gyakorló egyenruha.

Szabadsága leteltével Macleod visszatért Jáva szigetére, és már magával vitte ifjú feleségét. Aki hamarosan nagyon megbánta, hogy azon a végzetes napon válaszolt a szabadságát töltő magányos tiszt apróhirdetésére. Macleod ugyanis nem szeretett volna kilógni a sorból, és amellett, hogy meglehetősen gyakran vette igénybe helyi bennszülött szeretője, valamint a jávai bordélyházak dolgozóinak a szolgáltatásait, az alkoholizmus és a családon belüli erőszak több ezer éves hagyományait követve időről időre verte is az asszonyt. Ezt jórészt a – nem teljesen alaptalan – féltékenysége keltette indulat hatására tette, míg ugyanis a tiszt nyakra-főre csalta feleségét, Margaretha hasonló kilengéseit nem tolerálta.

Később Szumátrára költöztek, de miután valaki – feltehetően egy, a férfi kegyetlen bánásmódját nehezen viselő szolgáló – megmérgezte a házaspár két gyermekét, és csak a kislány élte túl a gyilkossági kísérletet, Rudolf és Margaretha házasságát már semmi sem menthette meg. A válást már Hollandiában mondták ki. A férfi nem volt hajlandó tartásdíjat fizetni, mivel szerinte Margaretha álnok módon, minden ok nélkül elhagyta, a nő kénytelen volt Macleodnál hagyni lányát, ő maga pedig Párizsban remélt anyagi gondjain enyhíteni. Meglehetős sikerrel járt.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2016. nyár számában olvasható.