Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
2024. július 7. 09:50 Kulcsár Ádám
Bolondot csinálni az emberekből – az egyik legősibb foglalatosság. A csalás olykor világtörténelmi jelentőségű, máskor pénzügyileg jövedelmező, egyes esetekben pedig véletlen, és csak káoszt hozó Összeállításunkban a világ legnagyobb átverései közül hetet szedtük össze, ne felejtsük el azonban: ezeknél jóval nagyobb volumenű szélhámosságok is megtörténhettek, hiszen az igazi átverés az, amit a csaló magával visz a sírba.
A hadtörténet grandiózus csalása
A második világháború egyik fordulópontja volt, amikor a szövetségesek Észak-Afrika elfoglalása után Szicília inváziójára készültek. A németeket szerették volna megtéveszteni és elhitetni velük, hogy az akcióra valahol máshol kerül sor, azt ugyanis maga Churchill is tudta, hogy afrikai sikereik után mindenki Szicília felől várja a támadást.
A brit titkosszolgálatnál dolgozó Ewen Montagu haditengerészeti tiszt egy zseniális tervet eszelt ki. Londonban felöltöztettek egy – kilétét tekintve máig rejtélyes – elhunytat a légierők őrnagyi egyenruhájába, zsebeit egy – a brit hadseregben igen gyakori – William Martin nevű brit őrnagy hamis dokumentumaival tömködték tele, illetve olyan, Eisenhowernek címzett iratokkal látták el, amelyek azt valószínűsítették, hogy a szövetséges invázióra nem Szicíliában, hanem 800 kilométerrel keletebbre, a görög szigeteknél, illetve Szardíniánál fog sor kerülni.
Ezt követően egy tengeralattjárón 1943 áprilisában Spanyolország déli vizeihez vitték a testet, és bedobták a tengerbe. Arra számítottak, hogy a spanyol hatóságok át fogják adni a németeknek. A „Vagdalthús hadműveletre” keresztelt trükk meglepő módon bevált, és bár állítólag néhány náci vezető sejtette, hogy ez csupán elterelő hadművelet lehet, a németek átcsoportosították erőiket, és ez megkönnyítette az 1943. július 10-én induló szicíliai invázió sikerét.
Zsebeit William Martin nevű brit őrnagy hamis dokumentumaival tömködték tele
Aki a nácikat és a szakértőket is átverte
Han van Meegeren joggal pályázik a minden idők legnagyobb festményhamisítója címre. A két világháború között tevékenykedő holland rajongott a XVII. századi németalföldi festészetért, és stílusában is ahhoz hasonló műveket készített, amiért a kritikusok idejétmúltnak tekintették a művészt.
Elhatározta, hogy bolondot csinál az őt kritizálókból, és elkezdett hamisítványokat gyártani a holland aranykor egyik nagy mestere, Johannes Vermeer stílusában. A hamisításnak szinte semmi nyoma nem maradt, tökéletesen megtanulta a kor festékkeverési módszereit, és arra is ügyelt, hogy eredeti vászonra fesse a képeit. Első alkotásáról a szakma egyöntetűen azt állította, hogy Vermeer legszebb műve került elő.
Az eredeti terv szerint ekkor le kellett volna lepleznie magát, meglátta azonban a folyamatban rejlő pénzügyi lehetőségeket, és miután 520 ezer guldenért eladta képét egy múzeumnak, kihasználta a második világháború nyújtotta lehetőségeket, amelynek során rengeteg rejtélyes alkotás tűnt fel a piacon.
A világháború után Hitler helyettese, Hermann Göring hagyatékában egy addig ismeretlen Vermeer-képet találtak, és kiderítették, hogy Meegeren adta el neki mintegy másfél millió guldenért. A művészt azonnal letartóztatták árulás vádjával, aki halálbüntetéstől tartva végül bevallotta, hogy ő valójában „csak” egy hamisító. Ezt azonban nem hitték el, tehetségét a perben tanúk előtt kellett bizonyítania.
Van Megeren a műhelyében (1945) (forrás: wikipedia)
Aki eladta az Eiffel-tornyot
Az eredeti tervek szerint a felépítése után tíz évvel, 1909-ben lebontották volna a párizsi világkiállításra készült Eiffel-tornyot, ám az még 1925-ben is állt. A fenntartási költségei hatalmas terheket róttak a francia államra. Az első világháború után a francia főváros számos lehetőséget nyújtott egy olyan tehetséges szélhámosnak, mint a Monarchiában született, öt nyelven beszélő, az óceánjárók játékasztalai mellett edződött Victor Lustig, aki továbbgondolta az újságokban olvasott, az Eiffel-toronnyal kapcsolatos híreket.Magát posta- és távközlésügyi miniszterhelyettesnek kiadva egyszerre öt híres ócskavas-kereskedővel hitette el, hogy le fogják bontani a hétezer tonnás vasszerkezetet.
A hazugság tökéletes volt: az átvert kereskedők könnyen elhitték, hogy a hatóságok nem akarják nagydobra verni, sőt titokban akarják végrehajtani a főváros legfőbb és a párizsiak által megkedvelt látványosságának elpusztítását. Mi több, még hálásak is voltak a „tisztviselőnek”, hogy megosztja velük az államtitkot, és tőlük kér ajánlatokat.
Másnap a csaló választott a befutó ajánlatok közül, és végül nemcsak a torony vételárával nyúlta le a kereskedőt, hanem a közreműködéséért járó csúszópénzzel is − ezt követően pedig azonnal felszállt a Bécsbe tartó vonatra. A csőbe húzott kereskedő szégyellte magát, és az esetet nem hozta nyilvánosságra, így Lustig visszatérhetett Franciaországba, hogy újra „eladja” a tornyot. Második próbálkozása azonban már nem volt sikeres: leleplezték, és menekülnie kellett.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
