Mit tenne a legtöbb ember, ha fényes sportlövő karrier állna előtte, ám egy baleset következtében váratlanul elveszítené a lövő kezét? Takács Károly magyar tiszthelyettes hat hónappal a keze elvesztése után ismét a válogatott tagja lett, miután megtanult lőni a másik kezével. A későbbi kétszeres olimpiai bajnok szinte példa nélküli akaraterejével volt erre képes. Története kiváló alapanyagot szolgáltatna a forgatókönyvíróknak is.

A szegénysorból származó fiú már tízéves korában szerzett magának egy forgópisztolyt, ám a szülei ezt hamarosan elkobozták tőle. Figyelembe véve azonban a fegyverek iránti rajongását, nem volt kérdés, hogy katonai iskolába fog járni. Így szülei 1924-ben, 14 éves korában tiszthelyettesképzőbe íratták be. A honvédségnél aztán gyorsan kiemelkedett kiváló teljesítményével, és nem csak a lövészetben. Remek síelő, rövidtávfutó és ökölvívó is volt egyben. Először kispuskával kezdett versenyezni, majd 19 évesen áttért a pisztolyra.

Takács első nyílt versenyén, az 1933-as lövészbajnokságon rögtön második helyet ért el ócska pisztolyával, annak ellenére, hogy a javarészt tisztek közül kikerülő ellenfelei lenézték, sőt arról is igyekeztek lebeszélni, hogy egyáltalán elinduljon a versenyen. A díjakat kiosztó tábornok állítólag egyedül vele nem fogott kezet az eredményhirdetésnél, majd kéthetes laktanyafogságra ítélte az ezredparancsnok, mert az előírások ellenére tisztekkel versenyzett.

Nem sokkal később egy rendelet megtiltotta, hogy honvéd tiszthelyettes bármiféle sportegyesület tagja legyen, így Takács a berlini olimpián sem vehetett részt. A csalódást keltő olimpiai szereplést követően azonban a sportvezetők úgy döntöttek, néhány tiszthelyettes esetében kivételt tehetnek.

Kórházi lőgyakorlat ceruzával

Közöttük volt Takács is, aki 1938 áprilisában versenyzett először gyorstüzelő pisztollyal, és hamarosan bekerült a válogatott keretbe. Ám egy 1938. szeptember 15-i hadgyakorlaton súlyos baleset érte: szerelés közben egy gránát felrobbant, és a detonáció levitte a jobb kézfejét. Kevesen fogadtak volna ekkor arra, hogy sportlövő karrierje még nem ért véget. „Nem akartam alulmaradni a sorssal szemben” – nyilatkozta később. Bár a robbanás után felépült, de a testi fogyatékossága szembetűnő maradt, rokkantnak nyilvánították. A hadsereg állományában is csak azért maradhatott, mert a kormányzó, Horthy Miklós külön engedélyt adott rá.

A mindenki által vasakaratúként jellemzett katonának, akinek saját magával szembeni szigoráról már korábban is legendák keringtek, eszébe sem jutott, hogy az ügyesebbik kezének elvesztése miatt feladja. Már a kórházban a kezébe vett minden olyan eszközt (botot, ceruzát, tollat), amellyel kipróbálhatta, milyen is bal kézzel a célra tartani. A jelek szerint elégedett volt az eredménnyel, mivel mindössze hat hónap kellett neki – immár balkezesként – a válogatottság újbóli eléréséhez, hét hónappal a balesete után pedig már világbajnokságot nyert a magyar csapattal a svájci Luzernben.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. tavasz különszám számában olvasható.