Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Öt kevéssé ismert náci háborús bűnös, aki Dél-Amerikában keresett menedéket

2018. január 2. 14:10

<

Az ügyvéd, aki kétszer szökött Argentínába

Az ügyvédből lett SS-tiszt, Gerhard Bohne Franz Stanglhoz hasonlóan a becslések szerint 200 ezer ember életét követelő eutanázia-program végrehajtásán dolgozott. Bohne karrierje azonban már a háború vége előtt véget ért, amikor kizárták őt a náci pártból, miután saját ügynökségét korrupcióval vádolta meg.

Bohne 1949-ben magát technikusnak álcázva szökött meg Argentínába. Meneküléséhez az argentin elnök, Juan Perón emberei is segítséget nyújtottak, pénz és a szükséges igazolványok biztosítása révén. Perón 1963-as bukását követően visszatért Németországba, ahol egy frankfurti bíróságon eljárás is indult ellene. Az óvadék ellenében szabadlábra helyezett Bohne ekkor visszaszökött Argentínába, de 1966-ban végül kiadták Németországnak. Szívproblémái miatt azonban úgy ítélték meg, hogy alkalmatlan arra, hogy bíróság elé álljon, így Bohne végül elkerülte a felelősségre vonást. 1981-ben halt meg, 79 éves korában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Öt kevéssé ismert náci háborús bűnös, aki Dél-Amerikában keresett menedéket

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra