Öt furcsa betegség a középkorból
2020. április 10. 09:53 Múlt-kor
Miért táncolt 1518 nyarán négyszáz strasbourgi az utcán addig, amíg össze nem rogytak? Vajon melyik betegség kezeléseként kellett liszteszsákkal csapkodni a pácienst? Miért hívták a 15. század végén francia betegségnek a szifiliszt? Melyik ma is gyakori betegséget hitték a boszorkányok átkainak? Öt középkori betegségnek eredtünk a nyomába.
Görvélykór
A görvélykór – más néven skrofula – egy tuberkulotikus gyulladás a nyaki mirigycsomóban. Neve onnan ered, hogy a betegség lefolyása során a nyaki mirigyek nagyon megduzzadnak, ezáltal az egész nyak megvastagszik, rövidebbnek látszik, és egy disznó nyakára emlékeztet (a "scrophulae" disznócskát jelent). A középkorban igen gyakori betegségnek számított, elcsúfította az arcot, gennyedzést okozott, s akár végzetes kimenetelű is lehetett.
A köznyelvben „mal le roi” vagy king’s evil néven említett betegségről a 11-12. századtól egészen a 18. századig tartotta magát az a nézet, hogy a francia és az angol király puszta érintésével meg tudja gyógyítani. A királyok eme „varázserejének” története – habár csupán a 12. századra terjedt el véglegesen Franciaország és Anglia területén – a középkorban az első századokig, a szakrális királyságok kialakulásáig nyúlik vissza. A néphit szerint a királyi gyógyító tulajdonság valamely egyházi személy általi, olajjal történő felkenésből (unctio) származott.
A rituálé során a beteget a király megérintette a fertőzött területen, majd keresztet vetett rá, a szertartást követően pedig kezet mosott (Franciaországban ennek a víznek is gyógyító erőt tulajdonítottak). A francia király a szertartás alatt valószínűleg szakrális szavakat, az angol pedig imákat mormolhatott. A keresztet rajzoló angol uralkodó ujjai között egy arany érmét tartott, amelyet a beteg nyakába akasztott.
A 16. századtól kezdve azonban az emberek többé már nem könyöradományt láttak ebben az érmében, hanem gyógyító talizmánként tekintettek rá, amelyekkel természetesen az élelmes kereskedők komoly üzleti tevékenységet folytattak.
"Vízitörpekór"
A középkorban létezett egy betegség, amelyet az angolszászok "Water Elf Disease" (magyarul körülbelül: "Vízitörpekór") névvel illettek. A kórral olykor elfeketedett körmök, fájdalmas, vörös sebek, viszkető bőr és fáradtság járt, valamint valószínűleg a betegség nevére is utaló vizenyős, állandóan nedves szem.
Az orvoskutatók szerint minden bizonnyal ez a bárányhimlő vagy a kanyaró lehetett. Mai szemmel nézve igen mulatságos nevet adtak neki, ám a középkorban rettegtek ettől a betegségtől, amely olykor súlyos szövődményekkel járhatott.
A hiedelem szerint boszorkányok varázslatai okozták e kórt. A betegség kezelésére különböző gyógyfüvek és gyógyitalok kombinációit, majd a sörben történő áztatást ajánlották, s úgy hitték, hogy bizonyos dalok kántálása esetén eltávolítható a boszorkány okozta átok.
A leggyakoribb dal nyers fordításban így hangzik: "Bekötöm a sebeket a legjobb kötszerrel, így a seb se nem éget, se nem fakad, se nem terjed, se nem nő, se nem mélyül. Ez tart engem egészségben, s nem fáj többet semmi sem" - ezt a babona szerint háromszor kellett elismételni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
