Múlt-kor.hu

Születésnapra szeretettel

Születésnapra szeretettel

2019. október 10. 15:43

A magyar nép „bölcs vezérének”, Rákosi Mátyásnak, Lenin és Sztálin legjobb magyar tanítványának közelgő 60. születésnapjára spontán 1 éven át készült az ország.

A jeles esemény éppen az izzadtságszagú sztahanovista munkaverseny közepére esett, így senki sem fogta vissza magát, amikor kötelező volt önként vállalt felajánlásokkal hűséget tenni minden magyarok „világítótornyának” közelgő születésnapja alkalmából. A fennmaradt bejegyzések tanúsága szerint azonban a csavaros eszű parasztok igyekeztek addig csűrni az egy mondaton belüli alanyt és állítmányt, amíg a felajánlás amolyan „hoztam is, meg nem is” lett: „Rákosi Elvtárs 60dik születésnapjára felajánlom, hogy az első negyedévi pénzadómat, a tojás és baromfi beadásomat teljesítem” – írta például bicebóca betűkkel a jótékony ismeretlenség homályába burkolózó Molnár Jánosné a Rákosinak tucatszám gyártott emlékalbumok egyikében.

Mivel Rákosi születésnapja március 9-re esett, olyan nagyon azért nem kellett magát túlpörgetnie a parasztasszonynak, csupán 3 héttel kellett korábban beszolgáltatnia azt, amit amúgy is be kellett volna tolnia a közösbe április elejére.

A röpködő 300-400 százalékok közepette csupán a tagdíjfizetést nem sikerült a bűvös 100% fölé tornázni, aminek egyfelől logikai és számtani, másfelől szubjektív akadályai voltak: a dolgozók csak ímmel-ámmal fizetgették, ami miatt az agitproposok nem győzték kozmetikázni a heti jelentéseiket.

Bezzeg a szellemi élet kiválóságainál nem volt szükség mesterséges rásegítésre! Ott nem volt hiba a fényesre suvickolt mondatok és a kínosan túlcsiszolt rímek körül: egymásra rálicitálva versengtek, ki tud szebbet írni Rákosiról a kifejezetten erre a jeles alkalomra megjelentetett vörös bőrkötéses almanachban. 

Születésnapra szeretettel

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra