Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szovjet katonai repülőgépet emeltek ki egy morvaországi mocsárból

2015. október 21. 14:57 MTI

Hét évtized után végre sikerült kiemelni a mocsárból azt az Iljusin-2 Sturmovik típusú szovjet katonai repülőgépet, amelyet 1945. április 11-én a dél-morvaországi Lanzhot mellett lőttek le.

<

A gép a település melletti, egykor járhatatlan ingoványba zuhant, és az eddigi kiemelési kísérletek nem jártak sikerrel. Az idei, rendkívül száraz nyár azonban ezt a mocsarat is annyira kiszárította, hogy lehetővé vált a művelet.

A korabeli források szerint Ivan Sztyepanovics Nyikolajev szovjet pilóta, miután gépét találat érte, kiugrott, de így sem menekült meg. Az ütközet után testét megtalálták és a közeli Hodonínban temették el katonai tiszteletadással. Most azonban úgy tűnik, másképpen is történhetett. A repülőgép roncsainak kiemelése után ugyanis a pilótaülésen emberi csontokat találtak. A kutatók és a történészek most arra keresik a választ, hogy kinek a csontjai is lehetnek ezek - írja a Mladá Fronta Dnes című napilap szerdai számában.

A kutatók nem zárják ki, hogy a csontmaradványok Nyikolajevé lehetnek. A csontok között ugyanis megtalálták az ejtőernyő ki nem nyílt kapcsait, ami azt jelzi, hogy a pilóta a korabeli szemtanúk nyilatkozataival ellentétben nem ugorhatott ki. Vlastimil Schildberger brnói hadtörténész kutatásai alapján azt állítja, hogy Hodonínban valószínűleg egy másik szovjet pilóta, Filip Alekszejevics Csuprov van eltemetve, akinek sikerült kiugrania a gépéből, de életét vesztette. Miután a támadásban nagy számú szovjet repülőgép vett részt, nem kizárt, hogy a helyi lakosok összekeverték a két pilótát. Így történhetett, hogy Csuprov helyett Nyikolajev neve került a hodoníni emlékműre.

A helyi krónika szerint a lakosok által megtalált szovjet pilóta testének közelében egy táskát találtak, amelyen Nyikolajev neve volt, valószínűleg ez okozhatta a tévedést. Végleges választ azonban csak DNS-vizsgálat adhat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Szovjet katonai repülőgépet emeltek ki egy morvaországi mocsárból

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra