Szörnyű tragédia követte a várva várt boldogságot Erdélyi János életében
2021. május 13. 13:41 Sziklay Cs. Mónika
Születés és halál
Házasságuk alatt Kornélia mindvégig támogatta férjét, miután a fiatalasszony jelentős örökséggel rendelkezett, nélkülözniük sem kellett. Hozományából 1841-ben 8000 forintot adott párja és Garay János részére a Regélő Pesti Divatlap újraindítására. Otthonukban élénk társasági élet folyt, vendégeikkel, íróbarátaikkal gyakran rendeztek vacsorákat és teaesteket, melyeket játék, valamint rendszeres közös zenélés is kísért: a visszaemlékezések szerint Erdélyi „szenvedélyes kedvelője volt a zenének általában, s igen szeretett zongora mellett énekelni – de szép, hajlékony tenorja igen alkalmas is volt bármely dallam kellemes előadására.” 1842. március 6-án, vasárnap „éppen két negyedkor, háromra” született meg egyetlen leánygyermekük.
Azonban március 15-én, kilenc nappal a szülést követően a csupán huszonöt éves édesanya meghalt. Az író gyászában az alábbiakat jegyzete fel naplójába: „Imádva szeretett nőm Vachott Cornelia meghalt mart. 15. délután háromnegyed ötre, gyermekágyi ideglázban. Ugyanaznap keresztelte meg Székács József kisgyermekünket, mellyen ő meghalt. Neve Kornelia Zsuzsána, amaz az ő, emez mindkettőnk édes anyja neve.”
Kornéliát 1842. március 16-án délután öt órakor a „Váczi temetőben” helyezték örök nyugalomra. Erdélyi megrendültségében „merev mozdulatlansággal függeszté tekintetét a koporsóra, mely minden kincsét magába zárta… mint a megvalósult fájdalom állt sógora, Vachott Sándor mellett.”
Pest ezen első, központi temetője a XVIII. század végétől a mai Lehel téri Vásárcsarnokot körbevevő utcák által háromszögelt területen helyezkedett el, nevét a Vácra vezető útról kapta. 1845 januárjában Petőfi ugyanebben a temetőben bolyongott éjszakákon át elhunyt tragikus szerelme, Csapó Etelke elvesztése után.
A sírkert a század negyvenes éveinek végére megtelt, ez időtől kezdődően a városvezetés újabb temetkezési engedélyt ide már nem adott ki, 1871-ben megindult a végleges felszámolása, és az addig ott nyugvó halottakat a Fiumei úti sírkertbe temették át. Vachott Kornélia földi maradványai azonban örökre a Váczi temető egykori területén maradtak.
Erdélyi szeretett hitvese emlékére 1842-ben az alábbi verset írta: „[…] Még puszta szívem is, még puszta életem, / Ollyan mint téli fán száradt cserlevelé. / Tudom, hogy a multat föl nem serkenthetem, / Tudom, hogy nem megyek vidámabb sors elé. / Csak óh ne bántsátok lelkemben a hitet, / A mellyre egykor szerelmünk épített.”
Felesége elvesztése felett érzett fájdalma miatt Pesten nem volt maradása, Erdélybe készült, de elindulása előtt még gondoskodott félárva kislánya elhelyezéséről Berzétén – őt keresztanyja, Máriássy Zsigmondné gondjaira bízta. 1844. február 6-án azonban drámai hírt kapott otthonról: azonnal induljon, kislánya súlyosan megbetegedett.
(Erdélyi János történetének folytatását ide kattintva olvashatja.)