Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Szíria legnagyobb római kori mozaikja került elő

Szíria legnagyobb római kori mozaikja került elő

2022. október 13. 14:20 Múlt-kor

A trójai háború jeleneteit ábrázoló római mozaik került a felszínre a szíriai al-Rastan városában. Az i. sz. 4. századból származó mozaik eddig feltárt része 20 méter hosszú és 6 méter széles, de a régészek úgy gondolják, a szomszédos épületek alatt folytatódik.

<

A mozaik két nagy figurális padlómezőből áll, amelyeket széles, geometrikus formákból álló mintázat határol: meanderek, rombuszok, egymásba bújtatott két- és háromágú szalagminták. Az egyik figurális mezőben Neptunus tengeristen látható néreiszek, tengeri nimfák társaságában.

A görög mitológiából a rómaiba átkerült nimfák közé tartozik Thetisz, Akhilleusz anyja is. A hérosz a másik padlómezőben bukkan fel a többi trójai hőssel együtt, akiket görögül írott neveik azonosítanak. Az amazonok is megjelennek, ami római mozaikoknál ritkaságnak számít.

Al-Rastan helyén még I. Szeleukosz Nikatór makedón diadokhosz alapított várost Arethusza néven az i. e. 3. században. Arethusza volt a később Emeszai Királyság néven ismertté vált római vazallusállam első fővárosa. Jelentősége az i. e. 1. században kezdett halványodni, amikor Emesza városa (ma: Homsz) vált fővárossá.

A régió akkor vált szélesebb körben ismertté, amikor Septimius Severus az i. sz. 2. század végén feleségül vette az emeszai születésű Julia Domnát, a helyi uralkodócsalád leszármazottját. Arethusza a tehetősek és magas társadalmi állásúak otthonává vált, akik meg tudtak fizetni egy költséges mozaikot, akár saját otthonukban, akár a város középületeiben.

Valóságos csoda, hogy a most feltárt mestermű, amelyhez fogható méretű, minőségű és állapotú nincs több Szíriában, sértetlenül túlélte az elmúlt évtized háborúját. Már csak azért is, mert megtalálásakor a várost az Iszlám Állam csapatai uralták, akik számos alkalommal pusztítottak el történelmi emlékeket, különösen olyanokat, amelyeken az iszlám vallásban tiltott emberábrázolás szerepel. Már tervbe volt véve a mozaik felszedése és árverésre bocsátása (még az interneten is meghirdették), amikor 2018 májusában a szír hadsereg visszafoglalta al-Rastant.

A mozaiknak otthon adó ingatlant a szomszédos Libanonban található Nabu Múzeum magánadományozói vásárolták meg, majd a szír államnak adományozták. A szíriai Régészeti és Múzeumi Igazgatóság régészei ezek után tudták megkezdeni az ásatásokat. Egyelőre nem világos, hogy milyen épület büszkélkedhetett ezzel a pompás padlózattal; egy nyilvános fürdő az egyik valószínű lehetőség.

Sulaf Fawakherji, a híres szír színésznő és a libanoni Nabu Museum kuratóriumának tagja azt mondta, remélik, hogy további épületeket tudnak majd megvásárolni al-Rastanban, mivel a város felfedezésre váró műemlékek és örökségi helyszínek kincsebányája.

„Az is nyilvánvaló, hogy a mozaik még más épületek alatt is folytatódik” – tette hozzá. „Al-Rastan történelmileg jelentős város, és öröksége ma turisztikailag is fontos lehet.”

Humam Saad, az ásatás vezetője szerint al-Rastan kiemelt történelmi szerepe dacára a szíriai fegyveres konfliktus kezdete előtt nem zajlottak számottevő ásatások a városban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Szíria legnagyobb római kori mozaikja került elő

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra