Szifiliszes vért kapó katonák és a buja olasz diplomata – meglepően könnyen elhitték a brit álhíreket a németek
2018. február 27. 17:11
A háború legvéresebb éveiben a náci Németország lakói megdöbbenve hallották a rádióban, hogy a keleti fronton megsérült német katonák szifilisszel fertőzött vért kaptak a kórházakban. Nem sokkal később pedig arról értesültek, hogy torokgyíkjárvány tombol a gyermekek között. Egyik hír sem volt igaz, a dezinformációs kampányokban élen járó britek találták ki a „Der Chef” által bemondott katonai és egyéb „titkokat” (álhíreket), amelyek azonban nem kis zavart keltettek a németek soraiban.
1941 és 1943 között különleges rádióműsort foghattak a háborúban álló Németország lakói. A magát Der Chefnek (a főnök) nevező műsorvezetőt a berlini akcentusa, valamint katonai ügyekben való jártassága alapján a hallgatók egy magas rangú német tisztnek gondolták.
A hazafias és Hitler iránti kikezdhetetlen lojalitással bíró Der Chef néhány adásában korrupcióval vádolta a német főhadiszállás vezéreit. Olykor aggódva olvasta fel a szörnyű hírt, miszerint a keleti fronton megsérült német katonák lengyel és orosz területeken elkobzott, – mint utóbb kiderült – szifilisszel fertőzött vért kaptak a kórházakban, máskor pedig beszámolt egy olyan pletykáról, amely szerint egy olasz diplomata a német tisztek Berlinben maradt feleségeivel igyekszik elfeledtetni a férjük utáni vágyódásukat. A rövidhullámú adó civil német hallgatói szentül meg voltak győződve, hogy a Der Chef ügyesen kifürkészi a katonai vezetőség rejtett titkait és lelkiismeretének engedelmeskedve közli e különös tényeket az aggódó németek tömegeivel.
„Elhitette a hallgatóival, hogy általa képesek betekinteni környezetük rejtett titkaiba” – magyarázta évekkel a világháború után Sefton Delmer brit újságíró, aki tudta, mit beszél. Ugyanis ő segítette a briteket a Der Chef karakterének megalkotásában.
Bár egyáltalán nem ez volt a háborús idők dezinformációs kampányainak ősatyja, Delmer „fekete propagandája” – mint ahogyan ő maga hívta – a mai kifejezéssel mondva „fake news” egyik első igazi előképe. Egyfajta agitációs propagandának nevezhetnénk, elrejtve nem kevés pletyka szintű hírtömeg alá. Tény, hogy a brit hírszerző ügynökök tudtak a Der Chef tevékenységéről, sőt nem kevés szerepet játszottak a megalkotásában, azonban távolról sem hívhatjuk hagyományos kormányzati propagandának. A legtöbb forrás szerint a rádióadás nem csekély hatást váltott ki a németség bizonyos részére, így a náci felső vezetés többször is kísérletet tett rá, hogy valamiképpen blokkolja az adást.
Delmer és társainak egyértelmű célja volt, hogy a hamis hírgyárral zavart keltsen a németség soraiban. Ugyanakkor tevékenységükkel egyáltalán nem voltak egyedül: egy másik rádióállomás egy Vicki nevű fiatal némethez köthető műsort sugárzott, amelyben a valós (hírszerző tevékenység révén szerzett) és a hamis hírek ügyesen voltak elkeverve. Az utóbbira jó példa, hogy egy alkalommal azt terjesztették, hogy a német gyermekek körében súlyos diftériajárvány ütötte fel a fejét.
1943 novemberében Delmer végül véget vetett a Der Chef-érának, ugyanis a németek egyre sikeresebben zavartak bele az adásba, és már nem volt értelme folytatni. 1944 májusában egy német nyelvű, Nachrichten für die Truppe (Hírek a csapatoknak) című újság szerkesztésébe fogott hasonló céllal. A nyomtatványokat a levegőből dobták ki a nyugati fronton állomásozó katonáknak.
A háború után Delmar a Daily Express szerkesztőgárdájához csatlakozott. A hamis hírek gyártásában való szerepét csupán 1962-ben fedte fel memoárjában. Kifejezetten büszke volt munkájára, és a most róla készülő dokumentumfilm szakértője, Gary Blount szerint okkal, ugyanis „műsorai nem csupán, hogy széles körben hatottak, hanem jelentősen hozzájárultak a háborús erőfeszítésekhez is”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
