Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája

2020. augusztus 16. 08:23 Murányi Gábor

<

„Ide költözöl te is?”

A nőszervezeti titkár és az akkor a meglehetően kis létszámú budapesti kommunisták ifjúsági vezetője közötti munkakapcsolatba hamarosan érzelmi motívumok vegyültek. A korábbi sejtések és (az Asszony a viharbanhoz hasonlatos) sejtetések, valamint Kádár halála után Döme Piroska sem titkolódzott tovább.

Hozzájárult ahhoz, hogy a Kádár halála előtt rögzített és az „utódoknak címzett” interjúval a nyilvánosság is megismerkedhessen. Vallomása, miszerint egykoron bizony „szerelem szövődött” közöttük, 1990 tavaszán, a Képes 7 című hetilapban jelent meg.

A részleteket illetően akkor Döme diszkrét és visszafogott volt, sokórás, leginkább az éjszakába nyúló Andrássy úti sétákat idézte fel, no meg Kádár viccbe rejtett félénk kérdését: „Nem fog a férjed elverni az ágydeszkával, ha hajnalban mész haza?”

Az elmondottak alapján életszerűvé lett az, hogy az első csókváltás is valahogy úgy történt, ahogy azt az említett játékfilmben Avar István–Piros Ildikó szerelmespárja eljátszotta. És nem volt légből kapott az sem, hogy Kádár egykoron elvtársi jóváhagyást is várt.

„Egyik találkozónkon ünnepélyesen bejelentette, hogy a párt vezetősége engedélyezte az összetartozásunkat” – elevenítette fel az emlékezetes pillanatot Döme Piroska a forrásértékű, ám meglehetősen hatásvadász felcímű (Kádár János menyasszonya volt) interjúban. Az írónő ugyanis sosem állította, hogy ő bármikor is Kádár arája lett volna.

Évtizedek távolából is megértő szomorúsággal számolt be arról, hogy amikor elfogadható albérletet talált, „János” segített ugyan a hurcolkodásban, a villanyszerelésben, ám a reménykedő kérdésére – „Ide költözöl te is?” – hárítással felelt, mondván „annak még nem jött el az ideje”. Egyre ritkultak a napi találkozások is: „Valószínűleg azért építette le a legális tevékenységét, mert az illegális KMP valamelyik vezető testületében kellett részt vennie. Természetesen kérdezősködni nem lehetett – ez volt az illegalitás egyik fő szabálya.”

A háború vége előtt már csak egyszer találkoztak, 1942-ben – mesélte az interjúban Döme – akkor, amikor Kádár szinte parancsba adta, hogy a nő azonnal vonuljon illegalitásba, mert nyomukban van a politikai rendőrség. Az akkor szerzett hamis papírokkal az asszony két éven át sikerrel bujkált, 1944. október végén tartóztatták csak le, és kínvallatásakor leginkább Kádárról faggatták, nem hitték el neki, hogy akkor már két éve elváltak útjaik, azóta nem is látta a „felső kapcsolatát”.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra