Szent Margit kortársainak világképe
Árpád-házi Szent Margit, IV. Béla leánya 1270 januárjában halt meg a Nyulak szigetén. A 750 esztendeje domonkos rendi apácaként elhunyt királylány unokaöccse, IV. László igyekezett keresztülvitetni nagynénje szentté avatását. 1276-ban a pápa követeket küldött Magyarországra, akik tanúkat hallgattak meg Margit életéről és a közbenjárására történt csodákról. Az ország különböző részeiből érkeztek emberek, hogy beszámoljanak az imameghallgatásokról. A vallomások alapján készült szentté avatási jegyzőkönyv értékes forrása a középkori kultúrtörténetünknek, olyan kérdésekre találhatunk adalékokat, mint hogy mit tudtak az emberek önmaguk vagy gyermekük életkoráról, miként vélekedtek vagyoni helyzetükről, hogyan viszonyultak gyerekeikhez.
Tudod-e, hány éves vagy?
Izgalmas kérdés, hogy mit tudott a középkor embere saját életkoráról. A tanúktól rendszerint megkérdezték: hány éves az illető? Erre a kérdésre sokan ezt válaszolták rá: Nem tudom. Mégis volt, aki körülírta: „Amikor a tatárok betörtek e földre, hatesztendős voltam.” Venis, Leopardus felesége ezt vallotta: „Nem tudom, de amikor a tatárok betörtek, akkor voltam hároméves, anyám így mesélte.” Verestó papja a következőt mondta az életkoráról: „Gyermek voltam, midőn a tatárok betörtek e földre, és négy éve vagyok pap.” Barnabás fia, Dyan így becsülte meg életkorát: „Már éltem, midőn a tatárok betörtek erre a földre.” Budahévízi András így adja meg korát: „Nem tudom, de a tatárok bejövetele előtt még fiatal voltam.” Az 1241–1242-ben zajló tatárjárás jelentette tehát azt a traumát, amelyhez az emberek az életkorukat viszonyítani tudták.
Akad, persze, kevésbé hihető életkorbecslés is. Irichbeli Miklós így vallott koráról: „Úgy gondolom, száz is megvagyok.” Másnál ezt olvassuk: „Nem tudom, de idős vagyok.” Erre azt mondhatjuk: mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2019. tél számában olvasható.