Múlt-kor.hu

Székelyföld harangjait a szabadságharc ágyúivá változtatta Gábor Áron

Székelyföld harangjait a szabadságharc ágyúivá változtatta Gábor Áron

2020. november 27. 11:51 Múlt-kor

„A beérkezett jelentések szerint francia tüzérség tartózkodik Háromszéken” - írta naplójába az Erdélyre rontó Puchner tábornok 1848 őszén. Pedig nem nyugati lövegek sorakoztak fel csapataival szemben, hanem a székelyek legendás tüzértisztje által öntött ágyúk ellen veszített csatát a havasokban. Nemzeti hősünkről, Gábor Áronról méltatlanul keveset tudunk, habár a szabadság oltárán nem csupán egész vagyonát, hanem életét is feláldozta.

Moldvából haza

204 éve, 1814. november 27-én született Gábor Áron egy ötgyermekes székely határőrcsalád legidősebb gyermekeként Berecken. Később a kantai ferences nevelőintézetben, majd a csíksomlyói gimnáziumban tanult.

A gyermekként is szívesen rajzoló, faragó és a technika iránt érdeklődő fiatal apja nyomdokain járva 1831-ben bevonult a 2. székely határőrezredhez, Kézdivásárhelyen szolgált, majd Gyulafehérvárra helyezték, ahol pattantyús ágyúkezelői képzést kapott.

Ezt követően a pesti tüzérezredhez került, majd a bécsi ágyúgyárban dolgozott. Minden vágya az volt, hogy a tüzérképző műszaki főiskolára kerülhessen, célját azonban nem tudta elérni, pedig öccse helyett is ő vonult be.

1845-ös leszerelését követően autodidakta módon, hadmérnöki szakkönyvekből képezte tovább magát az ágyúöntés mesterségében, közben ácsként és asztalosként is tevékenykedett: igazi ezermester volt, ugyanis egy szárazmalmot, valamint egy aratógépet is készített.

1846 környékén kivándorolt Moldvába, ahol megismerkedett feleségével, az egyes források szerint román származású, mások szerint csángó magyar Velcsuj Jusztinával. A román fejedelemségben érte a szabadságharc híre, amit meghallva egyből hazajött.

A Kiskomité (erdélyi forradalmi „párt”, amely nem látta reális lehetőségnek a behódolást) tagjaként kapcsolódott be Háromszék önvédelmének megszervezésébe. Ágyúöntési szolgálatait már az októberi agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlésen felajánlotta, ám akkor nem vették komolyan.

1848-ban Magyarországnak még nem volt számottevő hadiipara, némely esetben például Kossuth Lajosnak a Honvédelmi Bizottmány elnökeként elkoboztatással kellett megfenyegetnie a vasgyárakat, hogy rendezkedjenek be az ágyúgolyóöntési munkálatokra.

Erdélyre az ősz végén már „veszett ügyként” tekintettek, hiszen míg a nyugati területeken beindult a fegyvergyártás, a fejedelemségben alig volt használható fegyver, az osztrákok pedig Háromszék kivételével elfoglalták az egész tartományt.

1848. november közepétől kezdve több nemzetgyűlést is tartottak Sepsiszentgyörgyön a Háromszék önvédelmét megszervezni kívánók, akik között - valószínűleg november 16-án - felszólalt maga Gábor Áron is:

„Uraim! Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség előtt, mivel nincs muníció, nincs ágyú. Uraim, ha csak ez a baj, úgy én mondom, hogy két hét alatt lesz ágyú, lesz muníció, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállítva, és ha azokkal a próbalövésnél célt nem találok, magam állok tíz lépésnyire az ágyú elejébe céltáblának.” Felszólalását hatalmas éljenzés követte.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Székelyföld harangjait a szabadságharc ágyúivá változtatta Gábor Áron

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra