Százéves a világ legveszélyesebb „víztartálya”
2015. szeptember 7. 17:20
A Big Willie-től napjainkig
A Little Willie bukása megnyitotta az utat egy néhány hónappal későbbi fejlesztés, a széles lövészárkokon történő átkelésre elődjénél már jóval alkalmasabb Big Willie előtt. Bár ezt a fejlesztést is túlzás lenne hatalmas sikerként elkönyvelni, de a prototípus elég hasznosnak bizonyult ahhoz, hogy a brit hadvezetés a belőle kifejlesztett, Mark I néven ismert modellt már harcképesnek tekintse. Bár a harckocsi helytállt a csatatéren, még számos megoldatlan probléma tornyosult a fejlesztők előtt. A szerkezet még mindig túl lassú volt, manőverező képességének tekintetében is akadtak hiányosságok, és hosszabb megterhelésre még nem volt alkalmas. A harckocsi emellett rendkívül kényelmetlennek bizonyult a legénység számára, mivel a tank belsejében a hőmérséklet akár az 50 °C-t is elérhette, a levegő pedig könnyedén megtelhetett üzemanyaggőzzel, ami akár a katonák eszméletvesztéséhez is elvezethetett.
A Mark I-et 1916. szeptember 16-án, a somme-i csatában vetették be először a harcmezőn, de a britek az egész háború alatt dolgoztak a modell továbbfejlesztésén. A cambrai-i csatára kifejlesztették a 476 Mark IV típusú harckocsit, amelynek segítségével egy meglepetésszerű támadás során több ezer német katonát ejtettek fogságba. Bár az esős időjárás komoly akadályt jelentett a tankok számára, és a németek - részben ennek köszönhetően - végül egy sikeres ellentámadással lényegében teljesen visszafoglalták az antanterők által megszerzett területeket, az ütközet bebizonyította, hogy a megfelelően kifejlesztett tankok értékes harci potenciállal rendelkezhetnek. Nem az Egyesült Királyság volt azonban az egyetlen, ahol a háború alatt harckocsikat gyártottak. Franciaországban például a háború végére már 1200-zal több tankkal rendelkezett, mint a britek. A németek csak lassan ébredtek rá, hogy mennyire hasznosnak bizonyulhatnak a harckocsik a csatatéren, de idővel ők is elkezdtek az antanttól zsákmányolt tankokat bevetni.
A két világháború között tovább folytatódott a tankok fejlesztése. A britek és a franciák mellett a szovjetek, az amerikaiak, valamint - annak ellenére, hogy a versailles-i békeszerződés ezt tiltotta - a németek is megalkották saját harckocsijaikat. Az újonnan kifejlesztett tankok nagyobb tűzerővel rendelkeztek és pontosabban céloztak, komolyabb védelmet nyújtottak a katonáknak, és gyorsabbnak is bizonyultak elődeiknél. Az új tankok ritkábban hibásodtak meg, és keményebb terepen is jobban tudtak haladni első világháborúban bevetett társaiknál.
A második világháborúban már külön tankegységeket is felállítottak a szemben álló felek, és számos nagyszabású tankcsatára is sor került. A harckocsik bevetése - az első világháborúval ellentétben - ekkor már egy előre felvázolt, világos stratégia alapján történt meg. A történelem legnagyobb, mintegy kétmillió katona részvételével zajló tankcsatájában, az 1943-as kurszki ütközetben az ötezer harci repülő mellett mintegy hatezer harckocsit is bevetettek. A szovjetek végül győztek, de 177 ezer katonát veszítettek, míg a német oldalon 54 ezren maradtak ott a csatatéren.
A második világháború után tovább fejlődött a harckocsik technológiája: páncélzat, tűzerő és pontosság tekintetében is erősebbnek és hatékonyabbnak bizonyultak elődeiknél. A gépek kialakítása hellyel-közzel változatlan maradt. A hidegháború során számos fegyveres konfliktusban, többek között a koreai és a vietnami háborúban, valamint számos közel-keleti konfliktusban is bevetettek tankokat. Manapság a harckocsik alkalmazása az egyre hatékonyabb tankelhárító fegyverek, valamint az ellenségre a katonák életének kockáztatása nélkül támadó drónok bevetésének köszönhetően kezd háttérbe szorulni. Bár a tankok jövője kérdéses, a szerkezet az elmúlt száz év során bebizonyította, hogy képes helytállni, és ha kell, a nehéz körülményekhez is alkalmazkodni a csatamezőn.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
