Szakállas, kopasz nők és saskarmok – kik voltak a középkorban az „igazi” trollok?
2017. január 23. 14:14
Amikor a trollokat emlegetjük, általában két dologról beszélhetünk: a személytelenséget kihasználva az egyes cikkekben érintett embereket vagy a többi hozzászólót a legalpáribb módon becsmérlő, megalapozott és hiteles információkkal alátámasztott érvek felsorakoztatása helyett obszcén módon vagdalkozó, társaival javarészt ismeretlenül is személyeskedő kommentelőről, vagy az elsősorban J. R. R. Tolkien A hobbit című munkájából, valamint az abból készült trilógiából ismert brutális emberevő szörnyekről, akik napfény hatására kővé dermednek (a szabad levegő kerülésében így hasonlóságot mutatnak az internetes trollokkal). A troll szó tehát sok jót nem jelenthet, de vajon kik voltak az „igazi” trollok? Mit gondoltak róluk a középkori és a kora újkori emberek, és hogyan alakult ki a trollokról a mai ember által alkotott képzetek?
A hullafjord örzője
A trollok eredetét kutatva egészen a kora középkori Skandináviáig kell visszamenni. A félelmetes lények már a 9. században is felbukkantak és északi legendákban és mesékben, rossz hírüket pedig aztán az izlandi sagák is terjesztették – olvasható a Medievalist cikkében. John Lindow a trollok történetéről szóló könyvében felidézi a lények skandináv irodalomban való első felbukkanását. A 9. századi költő, Bragi az erdőben találkozott egy nőnemű trollal, aki többek között a „mennykerék [minden bizonnyal a nap] elnyelőjeként” és a „hullafjord őrzőjeként” hivatkozott magára.
A szó számos jelentése különösen megnehezíti, hogy pontosan meghatározzuk, kik is pontosan ezek a félelmetes lények. A troll jelenthette azt, hogy járni/lépni, gördülni vagy elvarázsolni. Jelölhettek vele kellemetlen embereket, de állatokat és óriásokat is. A kereszténység felvétele tovább bonyolította a helyzetet, mivel a szó ekkor már egy személy halott őseire is utalhatott, és a boszorkánysághoz is köze lehetett: a trolldom szó boszorkányságot jelentett. Ami azonban biztos a troll nevű lényekkel kapcsolatban: nem emberek voltak, sőt, veszélyt jelentettek rájuk, a segítőkészség nem volt az erős oldaluk, és minden bizonnyal gonoszak voltak.
Ahogyan magának a szónak a jelentése sem volt egyértelmű, a gonosz lények kinézetéről sem kaphatunk egységes képet. Lehettek nő- és hímneműek, öregek és magasak, mint az óriások, de ugyanúgy lehettek alacsony, zömök – akár a gyermekekkel megegyező méretű – kreatúrák is. A 8. században játszódó 14. századi norvég sagában, a Gríms saga loðinkinnában a főhőst, Grimet foglyul ejti egy troll nő, aki nem magasabb egy hétéves lánynál, arca kemény, orra hajlott, válla csupasz, barna bőrű és beesett arcú, rossz megjelenésű, „elülső felén” pedig kopasz. Haja és koponyája fekete, és összeaszott bőrköpenyt visel.
Az Illuga sagában is egy nőstény troll jelent meg: nyálka lógott a szájából, szakállas volt és kopasz. A keze saskarmokra hasonlított, bő inget viselt, amely nem ért sokkal lejjebb az ágyékánál hátul, elöl azonban egészen a lábujjaig ért. Szemei zöldek voltak, homloka széles, a fülei pedig elálltak: senki sem nevezte volna csinosnak. Eközben az izlandi Landnámabókban (A honfoglalás könyve) egy férfi egy óriás méretű, hímnemű trollba futott bele. Mint a kéziratban olvashatjuk, a lény a Dranger nevű sziklákon ült, és oda-vissza lóbálta a lábát, úgy, hogy azok elérték a hullámokat, és egymásnak lökte azokat, hogy „permetet” szórjanak. A Lóndrangar sziklák a valóságban 61 és 75 méter magasak voltak, vagyis a trollnak 100 méternél is magasabbnak kellett lennie.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
