Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
„Szabászasztalon látta meg a napvilágot” Rotschild Klára, a vörös divatdiktátor

„Szabászasztalon látta meg a napvilágot” Rotschild Klára, a vörös divatdiktátor

2022. február 22. 14:20 Balázs-Piri Krisztina

A wunder bunda

Már a vészkorszakban járunk, Rotschild Klára valószínűleg kitűnő kapcsolatainak köszönhette, hogy a zsidótörvények alatt is csupán átmenetileg volt – névleg – keresztény tulajdonosa az akkor már férjnél lévő asszony Glücksthalné Rotschild Kláraként vezetett szalonjának. Ungvári Tamás író – aki rokonságban állt Klárával – érdekes epizódban elevenítette fel gyerekkorának egyik legkülönösebb élményét, amikor 1943-ban tizenhárom évesen ugyancsak divatszabó szüleivel az akkor már megszállt Párizsba utaztak, és velük ment Rotschild Klára is Balenciaga legújabb modelljeit megtekinteni.

„Felszálltunk a vonatra. Hegyeshalomnál felvettük a sárga csillagot – Magyarországon akkor még nem kellett viselni – Párizsban meg levettük, bár nem lett volna szabad, csak ott nem vették ezt olyan szigorúan. (…) Emlékszem, tankok voltak a Champs-Élysées-n, de arra még jobban, hogy milyen szép ruhákat láttunk.” Rotschild Klára valószínűleg még ennél is élénkebben emlékezett a szép ruhákra, hiszen szinte memóriájába tudta vésni az öltözékeket.

Nem véletlenül nevezték később szocialista Mata Harinak, hiszen a legbonyolultabb Givenchy-, Dior- és Nina Ricci-modelleket is képes volt egyetlen szemrevételezés után lekoppintani, majd olyan plasztikusan leírni, hogy a lelkes munkatársak a legkisebb részletet is realizálni tudták a szabászasztalon. A kész műremekeket szinte gyermeki örömmel fogadta: „Bundaschőn! Bundaschőn!” – tapsolt karosszékében. Nem beszélt egyetlen idegen nyelven sem, de hallotta, hogy német vevői valahogy így lelkesednek, ha valami tetszik nekik („wunderschön”, vagyis csodaszép).

A világháború azonban őt is megtépázta. Bár szűkebb családja szerencsésen túlélte a vészkorszakot, férjét 1944-ben elveszítette. Ő maga egy védett házban élte túl az üldöztetést. 1949-ben üzletét ugyan államosították, mégis talpra tudott állni: valószínűleg mindig megtalálta a megfelelő kapcsolatokat. Bár az Államvédelmi Hatóság emberei megfigyelték, a jelentések nyugati újságírókról és a kliensekről szóltak, nincs nyoma annak, hogy esetleg „szívességet” tett volna az elvtársaknak. Nevét 1956-ban említették először a korabeli sajtóban, a forradalom után, a konszolidálódó 1960-as években már annál gyakrabban szerepelt. 1957-ben még egy szépségverseny zsűrijében is feltűnt, Pátzay Pál szobrászművész, Ráday Imre, Bordy Bella színművészek és Gertler Viktor filmrendező társaságában.

Az igazán nagy dobást azonban a szalon jelentette, amelynek tulajdonképpen a Különlegességi Női Ruhaszalon lett volna a tisztességes, szocialista neve, mégis egy darabka kapitalista Párizst szimbolizált a Váci utcában. Homlokzatán vörösréz betűkkel csak annyi állt: Clara. Belépve valóságos időutazáson vehetett részt a vendég, a fogadóteremben minden olyan eleganciát sugárzott, mintha Rotschild Klára nem is boltvezető, hanem tulajdonos lett volna. De szimbolikusan az is volt: párizsi kirándulásait évente kétszer az állam fizette, ám ő, akárcsak Honthy Hanna, olyan sztárallűröket vett fel, mintha a megelőző korban élne. Mindezt alighanem azért tehette, mert az ország vezetői hamar rájöttek: a divat nemzetközi nagyhatalom.

A Clara szalonban készült darabok címkéjébe belevarrták a legendás C. R. monogramot, ami az 1960-as évek végétől abszolút márkává vált. Klára ugyanis párizsi összeköttetései révén – az állami valutakeretből – tudott divatos, modern és jó minőségű anyagokat és kellékeket hozatni; aligha véletlen hát, hogy a szalonjában, a Gundelben, esetleg a Gellért Szállóban, nemegyszer a Petőfi téri lakásának csodálatos kilátással bíró tetőteraszán megrendezett divatbemutatói jelentős társadalmi események lettek, ahol a kemény valutával fizető nyugati megrendelők mellett a kor legdivatosabb színésznői és táncdalénekesei is felvonultak.

A modellek pedig komoly beszédtémát jelentettek: nemcsak az isteni Lollo, azaz Gina Lollobrigida magyaros motívumokkal hímzett nagyestélyije hozta lázba a publikumot, de hasonló izgalommal meséltek Mary Zsuzsi miniruhájáról, amelyet az 1968-as legendás táncdalfesztiválra készített a szalon, ezzel szentesítve az „aligszoknyákat”, amelyeket a klasszikus ízlésű Rotschild Klára persze a divat elleni merényletnek tartott. A legtöbb legenda mégis Jovanka, a jugoszláv államelnök, Joszip Broz Tito felesége köré szövődött. Állítólag mellszobrát küldték el a szalonba, a márványt maga Ivan Mestrovic mester faragta ki. A legenda persze megint csak legenda, hiszen egy márvány büsztre nem lehet ruhát próbálni. Volt viszont egy méretre készített Jovanka próbababa, amelyet később vatelinnal kellett kitömködni, hogy a varrónők lépést tudjanak tartani az édességkedvelő, hízásra hajlamos asszony méretváltozásaival.

Klárát – aki szinte csak a munkájának élt – imádták a munkatársai. A Rotschild-manökenek közé bekerülni igen nagy rang és megtiszteltetés volt. De cserébe mindent alá kellett rendelniük a szalon szabályainak. Előnyt élveztek a nyelveket beszélő, viselkedni tudó, művelt „úrilányok”, közöttük volt a bájos mosolyú Patz Dóri, az éteri megjelenésű Pogány Klári, a kreol szépségű Csató Mari, a későbbi Windischgraetz hercegnő, Gottesmann Kati. No meg Kállay Kati, akit a legendás fotóriporter, Norman Parkinson választott modelljei közé 1967-ben a Life-ban megjelent riportjához.

A következő generációból többek között Tálas Kati, Schmidt Bea és Pataki Ági került be a nagy csapatba, utóbbi eredetileg spanyol tolmácsként dolgozott, őt személyesen „Klári néni” fedezte fel a szervezők között: következő bemutatóján már Ági öltötte magára minden divatbemutató utolsó, záró modelljét, a legendás mennyasszonyi ruhát. Ilyenkor a manöken kezét fogva megjelent maga az idős korában is rendkívül ápolt, naponta fodrászhoz járó, fehér haját olykor rózsaszínű vagy kékes árnyalatúra festető tervezőnő: a közönség tapsolt, ő pedig élvezte a sikert.

Ezért olyan nehéz elhinni, hogy 1976. november 13-án, élete 73. évében kivetette magát hetedik emeleti lakása konyhájának lichthófra néző ablakából. Sokan kétségbe vonták, hogy öngyilkos lett. De a körülmények azt mutatták, hogy csakis így történhetett. Hosszú időn át sokat szenvedett sikertelen fogbeültetése miatt, és ez a kudarc egy végtelenségig hiú asszony számára szinte elviselhetetlen volt. Ráadásul régről megvolt szuicid hajlama, és még arra is gondolhatunk, hogy „nagy öregként” megérezhette: vetélytársai megpróbálják kiszorítani a pályáról. Búcsúlevelet nem hagyott hátra. Csak számtalan legendát, amelyek mind a mai napig éltetik kivételes emlékét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

„Szabászasztalon látta meg a napvilágot” Rotschild Klára, a vörös divatdiktátor

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. tél: A szeretet mártírjai

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra