Szabadszájúságáért kapott büntetése indította el Voltaire-t a hírnév felé
2018. december 3. 16:01 Múlt-kor
A reménytelen helyzetből a sikerbe
Az általa hozott siker időzítése nem is lehetett volna rosszabb: az eltelt évek során Arouet folytatta a versek írását is, amelyeket baráti körével osztott meg. Ezek között volt olyan is, amely nyíltan utalt a kormányzó saját lányával folytatott vérfertőző viszonyára: „Nem a fiú, de az apa; / A lány, és nem az anya; / Eddig minden rendben. / Már létrehozták Eteoklészt / Ha hirtelen elveszíti két szemét; / Igaz történetet kap Szophoklész.” A sorok egyértelműek voltak, és Arouet még a meglehetősen engedékeny kormányzó számára is túl messzire ment.
1717. május 16-án az írót letartóztatták, és a hírhedt Bastille-ba vitték. Arouet ártatlannak vallotta magát, azt állítva, nem ő írta a verseket – azonban több barátja előtt, akik valójában a titkosrendőrség kémjei voltak, már korábban felvállalta azokat. Így hát a Bastille-ban maradt, amelyet háromméteres falak vettek körül, és ahol a rácsos ajtókon három zár volt, az étel pocsék volt, a cellákba pedig nem sütött be a nap. További demoralizáló tényező volt, hogy ide az embereket bármiféle jogi eljárás nélkül vetették, és nem tudhatták, mikor engedik őket szabadon – ha egyáltalán sor került erre. Arouet a kormányzó kegyelmére volt utalva.
11 hónap után a szabad szájú író végül távozhatott, 1718. április 14-én, nagycsütörtökön. További néhány hónapig házi őrizetben maradt, később azonban megengedték neki a szabad közlekedést Párizson belül és kívül is. 1718. november 18-án végül bemutatták a magát időközben Voltaire-ként aposztrofáló fiatalember darabját a Comédie Française-ben – ez volt élete addigi legnagyobb sikere.
Voltaire Oidipusza rendkívül népszerűnek bizonyult – 32 alkalommal adták elő a színházban, ami rekordot jelentett. Ebben vélhetően szerepet játszott a vérfertőzéses áthallás a darab és a kormányzóról szóló mendemondák között, azonban nem csupán ebben a tekintetben támadta Voltaire az örökletes monarchiát: támadta a korrupt egyház hatalmát is, amely támaszaként szolgált.
Voltaire egyik leghíresebb sorában Iokaszté királyné így szól: „Papjaink nem azok, akiknek az ostoba nép tartja őket, bölcsességük kizárólag a mi hiszékenységünkön alapszik.” Nem volt veszélytelen e kiszúrás a katolikus egyház felé, a közönség azonban imádta. A Comédie Française-ben előadott más darabok rendszerint az Isten és az uralkodó iránti szeretetet, a hazafias kötelességet, és hasonló értékeket képviseltek – Voltaire ugyanazon a színpadon átfogó támadást indított a később csak „ancien régime”-ként, azaz régi rendszerként ismert abszolutista monarchia ellen.
Az Oidipusz népszerűsége egyben híressé is tette Voltaire-t, egyúttal azonban meg is tanította őt a szókimondás veszélyeire. Ahogy tovább írta színdarabjait, verseit, leveleit és történeteit, rajongók mellett egyre nagyobb számú kritikussal is szembe kellett néznie. Élete során többször száműzték Franciaországból a katolikus egyház és a monarchia becsmérléséért. Angliában, Hollandiában, Belgiumban és Poroszországban töltött ideje alatt azonban találkozott korának legnagyobb felvilágosult gondolkodóinak műveivel, és elsőként hozta a fizikus-matematikus Isaac Newton és a filozófus John Locke írásait Franciaországba.
Azáltal, hogy műveiben elutasította a háborút, a kínzást, a vallási alapú üldöztetést és az abszolutizmust, Voltaire megágyazott az 1789-es francia forradalomnak, és a tengerentúlon is olyan embereket ihletett meg gondolataival, mint Benjamin Franklin vagy Thomas Jefferson. Habár napjainkban legismertebb műve a Candide, ez vélhetően azért van így, mert „biztonságos” témát nyújt tananyagként: Voltaire legnagyobb alkotásai azok voltak, amelyekkel kritikus gondolkodásra tudta bírni a közönséget.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
