Múlt-kor.hu

Sörfőzésből éltek a középkor valódi „boszorkányai”

Sörfőzésből éltek a középkor valódi „boszorkányai”

2018. július 17. 08:25 Múlt-kor

A seprűvel repülő, hegyes kalapot viselő boszorkány, aki sötét, nyirkos helyen lakik fekete macskájával, ahol különféle bizarr hozzávalókat tárol a fortyogó üstökben és edényekben készülő bájitalaihoz, mára az egyik legelterjedtebb toposszá vált a nyugati kultúrában. A legújabb kutatások szerint azonban e sztereotípiák egy másfajta italkészítő mesterségben gyökereznek: az angol sörfőzésben.

A seprűvel repülő, hegyes kalapot viselő boszorkány, aki sötét, nyirkos helyen lakik fekete macskájával, ahol különféle bizarr hozzávalókat tárol a fortyogó üstökben és edényekben készülő bájitalaihoz, mára az egyik legelterjedtebb toposszá vált a nyugati kultúrában. A legújabb kutatások szerint azonban e sztereotípiák egy másfajta italkészítő mesterségben gyökereznek: az angol sörfőzésben.

Habár a sört már az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban is ismerték, csak a 14. századi Európában, azon belül is leginkább Angliában került összekapcsolásra a boszorkánysággal. Ennek hátterében a sörfőző szakmában végbement változás áll – az addig többnyire nők által űzött mesterséget elkezdték átvenni a férfiak, akik igyekezték minél jobban kiszorítani a nőket.

A 14. századig Angliában többnyire nők végezték a sörfőzést – legtöbbször férjes asszonyok, de gyakran előfordult, hogy házasság előtt, válás után, vagy özvegyként egyedülálló nők ideiglenesen vagy állandó jelleggel a sörfőzésből tartották fenn magukat. A minél jobb ízű főzeteket kifejleszteni igyekvő sörfőzőnők olykor igen heves versengésbe kezdtek egymással. A fekete halál 1348-as Angliába érése előtt például a northamptonshire-i Brigstockban több mint 300 nőt jegyeztek, mint akik eladásra szánt sört főztek. A mesterség korabeli tartozékai között ott volt a hatalmas üst, és különféle seprűk is.

Kint a vásárban a sörfőzők hegyes csúcsban végződő, magas kalapot hordtak, hogy megkülönböztessék magukat a többi árustól – idővel ez lett a szakma szimbóluma. A sörfőzéshez használt különféle gabonákra leselkedő legnagyobb fenyegetés – a rágcsálók – távol tartására a korban a legelterjedtebb módszer a macskatartás volt, így az idővel kizárólag fekete színt öltő „familiáris” eredete is adott.

A seprű eredete többrétegű is lehet – hozzátartozhat a seprűre hasonlító úgynevezett „sörpózna”, amelyet az árusítóhely vagy üzlet előtt állítottak fel, jelezve, hogy elkészült és fogyasztható a legújabb adag sör, illetőleg maga a seprű, amellyel a főzés helyszínét igyekeztek tisztán tartani. Emellett manapság egyre szélesebb körben ismert, hogy a késő középkori, illetve kora újkori farmakológia által ismert több növényi eredetű, tudatmódosító hatású szer nők esetében a hüvelyen át applikálva fejtette ki a legjobban a kívánt hatást, erre szolgáló alkalmatosságként pedig kézenfekvő választás volt a seprűnyél. Ezáltal nem csupán tudatmódosító szerekkel „varázsolt” az illető, de még akár önkielégítést is végezhetett az eszközzel, így hatványozottan „rászolgálva” a boszorkányság vádjára.

Mi okozta azonban e női vállalkozók nyilvános megítélésében ezt a hatalmas negatív változást? A válasz sajnos nagyon egyszerű: az anyagiak. Ahogy egyre nagyobb bevételre tettek szert a sörfőző nők, annál inkább szúrták a férfi társadalom szemét – különösen az egyházét –, és a részegítő italok készítésével foglalkozó, romlott csábítóknak tekintett nők kiváló bűnbakként szolgáltak az isteni csapásnak tekintett pestisjárvány számára is. A 14. század közepétől az egyház egyre jobban igyekezett ráerősíteni arra a narratívára, hogy a női sörfőzők az ördög szolgái, és hogy a sör a Sátán kedvenc itala.

Ahogy a kanadai Ontario tartományban található Waterloo Regionális Múzeum gyűjteményének kurátora, Stacey McLennan nyilatkozta a kanadai CBC televíziónak 2015-ben: „Több ábrázoláson szerepelnek sörfőzőnők a pokolban ebben az időszakban, mint bármely másikban. Anglia legtöbb középkori templomában található valamilyen ábrázolás, faragvány vagy festmény, amelynek Végítéletet ábrázoló jelenetében a sörfőzőnő a pokolban van.”

Az olyan eszközöket, mint a kalap és a seprű a boszorkányság tartozékaivá nyilvánították. Ezek a nézetek hamar elterjedtek, és a sörfőzőnők elkezdték elveszíteni vendégeiket, akik egyre inkább áttértek a férfi sörfőzők termékeire, nehogy egy gonosz nő által készített főzet megbabonázza őket. Nem csak vásárlóikat vesztették el azonban a sörfőzéssel foglalkozó nők: egy olyan korban, amikor olcsón mérték az életet, és az eretnekség vádja mindennél súlyosabb volt, ha valakit boszorkánynak tartott a környezete, az egyet jelenthetett a halállal.

Azon a tényen kívül, hogy a sörfőzés kizárólag férfiak által űzött mesterséggé vált az elkövetkező évszázadok során, nem maradt fenn más nyoma a nők kiszorításának a szakmából – így arról sincsenek adataink, mennyi „boszorkányként” megölt nő esetében játszott szerepet az, hogy e mesterségből élt. Anglián kívül jól kimutatható a sörfőzőnők üldöztetése továbbá Spanyolországban is, ahol a hírhedt inkvizíció némileg később, a 15. és 16. század folyamán számolta fel az italméréssel foglalkozó nők üzleteit hasonló logika mentén.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Sörfőzésből éltek a középkor valódi „boszorkányai”

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. ősz: Hiúságunk története

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra