Sosem hirdettek ítéletet Slobodan Milošević perében

2023. március 11. 12:20 MTI

1941. augusztus 20-án született Pozarevácon. Ötéves volt, amikor ortodox teológiatanár apja elhagyta anyját, a férfi 1962-ben főbe lőtte magát (Milošević sohasem kereste fel a sírját). Egyik katonatiszt nagybátyja szintén önkezével vetett véget életének, hithű kommunista tanárnő anyja 1974-ben saját lakásában akasztotta fel magát. Tizennyolc éves korában belépett a Jugoszláv Kommunisták Szövetségébe, jogi diplomáját Belgrádban szerezte meg. Ezután volt az egyetem ideológiai titkára, dolgozott a fővárosi tanácsnál, a bankegyesületnél, 1973-tól a Technogas vállalat vezérigazgatója, majd 1978-tól a Beobanka bank igazgatója – egy időben a bank New York-i képviselője – volt, 1983-ban került be a központi pártapparátusba.

Milošević politikai felemelkedése az 1980-as évek elején kezdődött. Ivan Stambolic akkori befolyásos szerb kommunista vezető pártfogoltjaként 1984-ben kinevezték a belgrádi pártbizottság elnökévé, két év múlva a Szerbiai Kommunista Szövetség Elnökségének elnöke, 1989. május 8-án a szerbiai köztársasági elnökség elnöke lett. (Milošević még 1987-ben szembefordult mentorával és eltávolíttatta a hatalomból.) Jugoszlávia szétesése után, 1990 nyarán megalapította a Szerbiai Szocialista Pártot. Az év szeptemberében hatalmas többséggel választották meg a Szerb Köztársaság első elnökének, tisztégében öt év múlva megerősítették, majd 1997. július 15-én a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság elnökévé választották.

Milošević kommunista és nacionalista meggyőződése féktelen hatalomvággyal párosult, legfőbb célja az volt, hogy pártját saját befolyása alá vonja, és megszabaduljon ellenfeleitől. Gátlástalan populista demagógiával emelkedett egyre feljebb, az általa is gerjesztett nacionalizmust a kisebbségek ellen fordította. Az 1989. július 28-án a rigómezei csata 600. évfordulóján rendezett milliós nagygyűlésen kilátásba helyezte, hogy erőszakkal is érvényesíteni fogja a szerb érdekeket Jugoszlávián belül. 1990 júniusában megszüntette az albán többségű Koszovó és a magyarok által is lakott Vajdaság autonómiáját, s meghirdette „Nagy-Szerbia” eszméjét, azaz minden szerbnek egy államban történő egyesítését – bármi áron.

1991 tavaszán a hadsereggel verette le az ellenzéki tüntetéseket Belgrádban. Az év során Szlovénia és Horvátország függetlenségének kinyilvánítása után Szlovéniával tíznapos, Horvátországgal hathónapos fegyveres konfliktusba bonyolódott, melyben tizenhétezer ember vesztette életét. Milošević harcos fellépése a horvátországi és a boszniai szerbek oldalán 1992-ben kiváltotta a Belgrád elleni első nemzetközi gazdasági szankciókat, amelyeket 1995-ben, a véres boszniai háborúnak véget vető daytoni megállapodások nyomán időlegesen enyhítettek. Akkoriban Milošević a Nyugat egyedüli szerb partnere volt, hazájában a legnépszerűbb politikusnak számított. Jugoszlávia azonban 1999-ben ismét elszigetelődött a koszovói albánok tömeges elüldözése miatt. Miloševićet csak a NATO 1999 márciusában megindított légi csapásai késztették meghátrálásra, s június 3-án kénytelen volt elfogadni a nemzetközi közösség elvein alapuló koszovói béketervet.

Néhány nappal korábban, 1999. május 27-én emelt vádat ellene a délszláv térségben elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék a koszovói válság idején elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnökért. A 2000 szeptemberében tartott jugoszláv elnökválasztáson az ellenzék jelöltje, Vojislav Kostunica már az első fordulóban győzött, amit Milošević nem ismert el és második fordulót íratott ki. Ezt már elsöpörte az általános elégedetlenség. A 2000. október 5-én kirobbant hatalmas belgrádi tüntetés nyomán Milošević kénytelen volt beismerni vereségét, államfőként megbukott, de novemberben még újra megválasztották a Szerbiai Szocialista Párt elnökének.

A fokozódó nyugati nyomás hatására 2001 februárjában rendőri megfigyelés alá került, április 1-jén pedig hivatali hatalommal való visszaélés miatt előzetes letartóztatásba helyezték. 2001. június 28-án Belgrád kiadta Hágának, ahol 2002. február 12-én kezdődött meg a pere. A Nemzetközi Törvényszék – melynek illetékességét a saját maga ügyvédjeként eljáró Milošević vitatta – 66 pontban emelt vádat ellene háborús bűnök, emberiesség elleni bűncselekmények és népirtás miatt, a horvátországi és boszniai háborúban, valamint a koszovói etnikai tisztogatásban és háborúban játszott szerepéért. E fegyveres konfliktusokban 200 ezer ember vesztette életét, a menekültek száma megközelítette a négymilliót.

A vádlott egészségi állapota miatt több mint négy évre elnyúlt eljárásból már csak hetek voltak hátra, amikor a gyakori fejfájással, szívpanaszokkal és magas vérnyomással küszködő Miloševićet 2006. március 11-én holtan találták cellájában, a pert ezután ítélet nélkül zárták le. A vizsgálat megállapítása szerint halálát természetes okok okozták. Belgrádban felravatalozott koporsója előtt több tízezer ember rótta le kegyeletét, és szülővárosában, Pozarevácon helyezték örök nyugalomra.

Milošević örökségével sokak szerint máig nem sikerült leszámolni Szerbiában. Pártjának kulcsfigurái ellen nem indítottak pereket, mindmáig fontos politikai szereplők. A 2001-ben győztes ellenzék az évek során szétaprózódott és felmorzsolódott, a gazdasági helyzet nem sokat javult, Szerbia elvesztette a függetlenné vált Koszovót, felbomlott a Montenegróval alkotott államszövetsége.