Múlt-kor.hu

Sokat köszönhettek a szovjetek a Fekete Halál tervezőjének

Sokat köszönhettek a szovjetek a Fekete Halál tervezőjének

2019. április 1. 09:02 MTI

Százhuszonöt éve, 1894. március 30-án született Szergej Vlagyimirovics Iljusin szovjet-orosz mérnök, repülőgép-tervező, aki egyszerű parasztcsaládból származott, de életét tábornokként, akadémikusként és a Szovjetunió háromszoros hőseként fejezte be.

Vologda közelében látta meg a napvilágot, de szülőfaluját csakhamar ott kellett hagynia, hogy pénzt keressen. Sokféle munkát kipróbált, 1910-ben, az első orosz repülőnapon éppen a kifutópályát tisztította Szentpétervárott, amikor a masinák látványa rabul ejtette, ettől kezdve csak a repülés kötötte le képzeletét.

Amikor az első világháború kitörése után besorozták, sikerült a légierőhöz kerülnie, képesített pilóta lett. A bolsevik hatalomátvétel után belépett a Vörös Hadseregbe, de műszaki ismeretei miatt nem pilótának, hanem szerelőnek osztották be, hogy repülőképessé tegye a sokféle típusú és leromlott állapotú gépet. Egyszer egy lelőtt angol gépet kellett szétszerelnie és Moszkvába vinnie, ekkor döntötte el, hogy egyszer megtervezi saját repülőgépét.

A moszkvai Zsukovszkij Katonai Repülőmérnöki Akadémia hallgatója lett 1922-től, siklógépeket tervezett, amelyekkel versenyeken vett részt. Miután 1926-ban elvégezte az akadémiát, vezető tervező lett a katonai és polgári aviatikai intézetekben, feladata a Vörös Hadsereg légierejének korszerűsítése volt. Közben folyamatosan repült, 1938-ban egy kényszerleszállás során meg is sérült.

Munkáját személyi rivalizálások és politikai intrikák nehezítették, a tervezőirodák sorozatos átszervezése közepette az 1930-as évek derekára sikerült saját tervezőcsoportot létrehoznia. Első saját tervezésű gépe a CKB–26 (1940-es gyártásba kerülésekor már Il–4) távolsági bombázó volt. A gép 1938-ban a Moszkva–Vlagyivosztok távolság nonstop oda-vissza megtételével világrekordot állított fel.

Nevét igazán híressé a második világháború híres Il–2 Sturmovik, avagy a Fekete Halál elnevezésű páncélozott vadászbombázója tette. A „repülő tank” második változata már kétüléses volt, két 37 milliméteres gépágyúval szerelték fel, és 450 kilogramm bombaterhet vihetett. Elsősorban páncélosok megsemmisítésére volt alkalmas, és kitüntetett szerepet játszott abban, hogy a kezdeti vereségek után a Vörös Hadsereg fölénybe került a németekkel szemben.

A Sturmovikból 36 ezer darab készült, ezzel minden idők legnagyobb sorozatszámban gyártott repülőgépe. Iljusin később megtervezte az Il–10-es csatarepülőgépet (amelyből a második világháború után a magyar légierő is kapott) és az Il–28-as sugárhajtású bombázót. Ez a hatvanas évek elején, a kubai válság idején vált világszerte ismertté, a Magyar Néphadsereg is rendszeresített belőle néhányat.

Iljusin a háború alatt belekezdett a polgári gépek tervezésébe is. Már 1945-ben megkezdődött a következő évben szolgálatba állított kétmotoros, kis hatótávolságú Il–12 gyártása, a 27 utas szállítására alkalmas gépek az 1980-as években még repültek Kínában.

Ennek a gépnek a továbbfejlesztett változata volt az Il–14, amelyből az ötvenes években Magyarország is vásárolt. Az Il–18-as négymotoros turbólégcsavaros gép 1957-re készült el, ez volt a Malév első, nagy távolságokra is repülni képes utasszállító gépe. Iljusin további konstrukciója volt az Il–62-es – sokáig ilyen volt Fidel Castro magángépe, amelyet a 2000-es évek elején a „márkahű” kubai vezető egy Il–96-osra cserélt le.

Az Il–76-os gázturbinás, sugárhajtóműves utasszállító eredetileg teherszállítónak épült, de volt katonai változata is, ezt követte az Il–86-os légibusz, amely 1976-ban szállt fel először. Ennek továbbfejlesztett változata volt – már a tervező halála után – a 350 fő befogadására alkalmas Il–96-os gép, amely Oroszországban 1993-tól repült, átalakított változata ma is Vlagyimir Putyin elnöki különgépe.

Iljusin élete során több mint ötven katonai és polgári repülőgépet tervezett, tevékenységét számtalan kitüntetéssel ismerték el. Az állami díjat és a Lenin-rendet nyolcszor, a Szocialista Munka Hőse címet háromszor kapta meg, a Lenin-díjat 1960-ban vehette át. A szovjet hadsereg hadmérnökeként altábornagyi rangig emelkedett, egykori akadémiáján professzor lett. Tagja volt 1968-tól a Szovjet Tudományos Akadémiának, 1937 és 1970 között parlamenti képviselőnek is megválasztották.

Iljusin 1977. február 9-én hunyt el Moszkvában, sírja a novogyevicsi temetőben található, ma is nevét viseli egy tervezőiroda és egy repülőgépgyár. (Az orosz vezetés 2006-ban a nagy orosz repülőgépgyártó vállalatokat egy holdingba vonta össze, az Iljusin fő profilja a teherszállító és a katonai gépek gyártása.)

A számtalanszor megcáfolt, de mindig életre kelő legenda szerint Iljusin fia volt a világ első űrhajósa, akit Gagarin előtt öt nappal, 1961. április 7-én lőttek fel. Az ifjabb Iljusin állítólag háromszor megkerülte a Földet, de landoláskor meghibásodott az űrhajó, katapultálni sem tudott, kínai területen ért földet, és súlyos sérüléseket szenvedett.

Az ügyet ezért eltussolták, és hivatalosan azt állították: „autóbalesetet” szenvedett, és Kínába vitték gyógykezelésre – az állításokat sokan megkérdőjelezték.

Sokat köszönhettek a szovjetek a Fekete Halál tervezőjének

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra