Sírhalmaik mesélnek a szkítákról, a sztyeppe legendás harcosairól
2024. október 23. 14:20 Múlt-kor
Jeges föld kincsei
A pontos görög forrásoknak köszönhetően napjainkban, de már az ókori időkben is a legjobban ismert szkíta törzs az európai (pontoszi) szkítáké volt, akiknek kultúrája legalább ezer évig (Kr. e. 7. század – Kr. u. 3. század) virágzott a Fekete-tengertől északra. Rendkívüli hatalmuk és gazdagságuk örök bizonyítékaként állnak szerte a sztyeppén a sírhalmok, a Dnyeper torkolataitól kezdve a Krím-félsziget északi területein át egészen az Urál-hegység déli részéig.
A már korábban említett kurgánok mellett még több százat említhetünk, köztük jó néhány monumentálisat és meglepőt is: Szoloha, Kul-Oba és Melitopol Ukrajnában, Gyumri (Alekszandropol) Örményországban, Oğuz Azerbajdzsánban, Filippovka Oroszországban – s ezek csak néhányak azok közül, amelyek az utóbbi két évszázadban az Ermitázs termeit és az egykori Szovjetunió több múzeumát gazdagították.
Néhány rendkívüli leletre már több évszázada rábukkantak érintetlen területeken: az Altaj és a Saini hegyek között fekvő völgyben, Szibéria egy Oroszországgal, Mongóliával, Kínával és Kazahsztánnal határos területén. Ezeken a fennsíkokon, ahol zord időjárás uralkodik és jeges szél fúj, a múlt század 20-as évei óta több tucat hatalmas, a Kr. e. 6–3. századból származó, szibériai szkíta sírhantot találtak az orosz expedíciók során.
A kazahsztáni Isszik-kurgánban eltemetett „aranyember” ruházatának rekonstrukciója
Különlegességük, hogy tökéletes állapotban konzerválódott szinte minden szerves anyag, mely két oknak köszönhető: a szkíták tökéletes balzsamozási technikájának, másrészt pedig a valóban különleges, altaji időjárási körülményeknek és a vastag jégrétegnek, amely szó szerint hibernálta a kurgán alját.
Pazirik völgyében, a mai Novoszibirszk déli részén a 20-as években az orosz régész, Szergej Rudenko tett szenzációs felfedezést. Néhány kurgánt sajnos már az ókorban kifosztottak, de még a 20. században is találtak bennük lómaradványokat, csodálatosan szőtt nyergeket, filc- és gyapjúszőnyegeket, egy három méter hosszú halottaskocsit és sok más, felbecsülhetetlen értékű tárgyat, amelyek ma a szentpétervári Ermitázs tulajdonát képezik.
Az „aranyember” oldalán lévő kard
A valaha megtalált legrégebbi, gyönyörű absztrakt és állatmintás gyapjúszőnyegeket vizsgálva nehéz leplezni a megdöbbentségünket és csodálatunkat. Rudenko legszenzációsabb felfedezése egy körülbelül 50 éves korában elhunyt herceg holtteste, akinek testét szinte teljes egészében egymással harcoló állatok tetoválásai borították − többek között egy szamár, egy kos, két hosszú szarvval ábrázolt szarvas és egy vadmacska. A mellkasán két óriási griff, a karján két szarvas és egy hegyi kecske, térdtől egészen a lábfejéig egy hatalmas ponty, hátán pedig, végig a gerince mentén − talán gyógyászati célból − koncentrikus körök, amelyet az utolsó szibériai törzsek férfitagjai a mai napig viselnek.
Az Altaj hegyei soha ki nem merülő információbányák, melyek tökéletes betekintést nyújtanak a vad nomád törzsek örökre elveszett világába. A kutatások folyamatosan zajlanak az Altajban, az egyik kiemelkedő halom Pazirik egyik kurgánja, amelyben egy hosszú, szőke hajú, teljes testén tetovált hadvezér múmiáját találták meg egy gyönyörű intarziás faszarkofágban eltemetve, cobolykabátja pedig olyan tökéletes állapotban volt, mint ha épp akkor készítették volna.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
