Sírhalmaik mesélnek a szkítákról, a sztyeppe legendás harcosairól
2024. október 23. 14:20 Múlt-kor
Tetoválták magukat, nomád harcászatuk segítségével állandóan borsot törtek a letelepült népek orra alá, gazdagságuk lélegzetelállító volt, haláluk esetén szolgáik követték őket a túlvilágra, egyes néptörzseiket pedig elesett katonák szellemeinek hitték. Ők voltak a szkíták, a legyőzhetetlen és megfékezhetetlen harcos nomád nép, amely hosszú életútjának bemutatására Hérodotosz vállalkozott.
A sztyeppe nomádjai
A „jég királynőjének” hívták. A fiatal asszonyt hat ló, nyergek és szerszámok társaságában egy vörösfenyő koporsóban temették el, amelyet szarvasokkal és havasi leopárdokkal díszített bőrmetszet díszített. Úgy nézett ki, mintha csak aludna. Testét tőzeggel és fakéreggel tartósították, s az állandó fagypont alatti hőmérsékletnek köszönhetően tökéletes állapotban konzerválódott minden mellé temetett eszközzel együtt.
Hófehér bőrén tökéletesen látszik a sötétkék tintával rajzolt bonyolult absztrakt tetoválás: hosszú indák, amelyek gyönyörű virágkompozíciókban végződnek. A teste mellett egy jak csontjából készült, koriandermaggal töltött kis tárolóedényt találtak, amelyet valószínűleg illatosításra használtak. Az archeológus Natalja Poloszmak, aki 1993-ban Ukokban, a kínai határ mentén, az Altaj-hegységben megtalálta, nem akart hinni a szemének: a nő körülbelül 2500 évvel ezelőtt élt, de most „újjáéledt” a múltból, hogy egy titokzatos és megszelídíthetetlen népről meséljen nekünk: a szkítákról.
Szkíta szarvasfigura, amely egykor egy pajzsot díszített, a magyarországi Tápiószentmártonról
A Kr. e. V. században élt görög történész, Hérodotosz a Historia IV. könyvében regéli el az utókornak, hogy ez a rettenthetetlen nép nem pusztán ellenállt a perzsák hódításának, hanem lesújtó vereséget is mért rájuk Kr. e. 512-ben. A szkíták korszaka kétségkívül a nomád életmód aranykora volt, ezt a korszakot ismerjük a legjobban, ez volt a leggazdagabb és legfényesebb.
A Kr. e. I. évezredben rengeteg közös kultúrájú, s életmódjukban és vallási nézetükben is hasonló nomád törzs élt a sztyeppén, a hegyaljai domborulatokon és Eurázsia hegyes-völgyes területein, Mongóliától egészen a Dunáig. A szkíta mint gyűjtőnév a görögöktől, a Kr. e. VIII-VII. évszázadból eredeztethető, amikor Kis-Ázsiában és a Fekete-tenger partján felfedezték ezeket a törzseket, amikor a Berezan-szigeten, az Azovi-tenger és a Fekete-tenger partján megalapították az első kereskedőgyarmataikat.
Hérodotosz kora legelterjedtebb történeteit vette elő, melyek szerint Hellász lakói a szkíták leszármazottai, a mitikus Héraklész utódjai, míg a szkíták szerint a görögök Targitaosztól, ennek a földnek az első lakójától és három fiától, Lipoxaisztól, Arpoxaisztól és Koloxaisztól származnak − akiktől egy-egy szkíta törzs is eredeztethető.
Harci jelenettel díszített szkíta fésű az ukrajnai Szoloha-kurgánból
A nomádok a pontoszi sztyeppéken (a Krím-félsziget térségében) való megjelenése Hérodotosz szerint az Urál déli részén, az Aral-tó és a Kaszpi-tenger környékén élő szakák és a masszagéták között zajló testvérháborúnak volt köszönhető, melyet felhasználva a szkíták betörtek a fekete-tengeri sztyeppékre és elüldözték az ott élő kimmereket. A Pontosztól és a Kaukázustól egészen az Urálig terjedő területen élő szkíták megjelölésére Hérodotosz és más antik szerzők a következő neveket használták: nomád szkíták, királyi szkíták, gerrók, gelónok, budinok, neurok, androfágok (emberevők), szauromaták, taurok, meótok.
Néhány említett nép ezek közül biztosan Hérodotosz idejében élt, néhányuk viszont minden bizonnyal jóval korábban. Más titokzatos népek − például a gerrók − a birodalom peremén laktak, és a mitológia szerint az elesett katonák szellemei voltak. Egy közös volt bennük: mobilitásuknak és katonai fölényüknek köszönhetően a letelepedett népekre állandó veszélyt jelentettek, különösen a perzsákra nézve, akiket az északi határ menti erőszakos betöréseikkel folyamatosan zaklattak. Habár a különféle törzseket más-más néven hívták, a szkíták megfoghatatlan birodalmát mégis az iráni „szaka” terminussal jelölték.
Viktor Vasznyecov: Szlávok harca a szkítákkal (1881.)
A masszagéták ellen I. Dareiosz perzsa király Kr. e. 515–512 között egy, a Hérodotosz által egymilliósra becsült sereggel nagyszabású támadást indított, azonban hamarosan mégis megsemmisítő vereséget szenvedett. A Tomürisz királynő által vezetett nomádok taktikájuk szerint az ellenséget a saját területükre terelték, így a perzsáknak a folyamatos utánpótlásban érkező lovasok támadását kellett elszenvedniük. A perzsáknak végül hatalmas veszteségek árán, de nagy nehezen sikerült megmenekülniük. A kínai krónikák is sokszor említik a nomádok − sanrongok, dinglingek és később a jüecsik − jelenlétét a kínai birodalom északi és nyugati részén. A sanrongok például a Kr. e. 9. században folyamatosan támadták a kínai birodalom határát.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
