Sérült lába sem akadályozhatta meg az autóversenyzésben Bruce McLarent

2023. augusztus 30. 20:20 MTI

McLaren apja egy olajtársaság fuvarozója volt, nem sokkal fia születése előtt egy szervizállomásba fektette vagyonát. A kis Bruce itt került először közelebbi kapcsolatba a motorbiciklik, majd később a versenyautók varázslatos világával. Kilencéves korában egy balszerencsés esés után sajátos csípőízületi problémát, az ún. Perthes-betegséget diagnosztizáltak nála. A betegség következtében egy hónapot töltött kórházban, a következő három évet pedig begipszelt lábakkal egy rokkant gyermekek számára fenntartott otthonban. Szerencsére majdnem tökéletesen felépült, de bal lába közel 4 cm-rel rövidebb maradt a másiknál, így a továbbiakban kicsit bicegve járt.

Betegsége alatt folyamatosan tanult, majd gépészmérnöki tanulmányokat folytatott az aucklandi egyetemen. Tizenhatodik születésnapjára apjától kapott egy Austin 7-es kocsit, ezzel kezdett versenyezni. Húszévesen, mérnökhallgatóként nyerte első komoly versenyeit, ezért állami támogatással, első új-zélandiként indulhatott a Formula–2 sorozatban. 1958-ban Angliába költözött, és a Német Nagydíjon, ahol akkor még együtt indulhattak a Formula–1-es és –2-es autók, a tartaléknak nevezett McLaren az abszolút versenyben mindenki elképedésére az ötödik helyet szerezte meg. „A véremben volt az autóversenyzés...” – vallotta később.

Bruce McLaren (Wikipedia / Lothar Spurzem / CC BY-SA 2.0 DE)

A Formula–1-ben 1959-ben mutatkozott be a Cooper-csapat színeiben, és a legfiatalabb versenyzőként, 22 évesen nagydíjat nyert. A következő szezonban már második volt a pontversenyben csapattársa, Jack Brabham mögött, s hamarosan a Cooper új versenyautójának tervezésében is részt vett. Az eredmény ismét magáért beszélt: újabb futamgyőzelem és harmadik hely a ranglistán.

Az idő múlásával a Cooper egyre gyengébben szerepelt, ezért McLarenben megérlelődött egy saját Formula–1-es csapat létrehozásának gondolata. Megvált a Coopertől, 1963-ban megalapította a Bruce McLaren Versenymotor Rt.-t és saját csapatot szervezett. Első versenyautója az 1966-os Monacói Nagydíjon állt rajthoz, majd Angliában első világbajnoki pontját is megszerezte. A Ford gyár színeiben diadalmaskodott a híres Le Mans-i 24 órás versenyen, és csapata tarolt az amerikai CanAm bajnokságban is.

1968-ban a Belga Nagydíjon Bruce McLaren cégtulajdonos, elnök és igazgató első ízben vezette győzelemre autóját. Miután csapattársa, Denis Hulme is két nagydíjat nyert, a McLaren a konstruktőrök versenyében a második lett. A következő évben McLaren a pilóták versenyében a harmadik helyen végzett, de álmától, hogy saját autójával szerezzen világbajnoki címet, megfosztotta végzetes balesete: 1970. június 2-án egy versenyautó tesztelése közben, 33 éves korában életét vesztette Goodwoodban.

McLaren az 1966-os Holland Nagydíjon (Wikipedia Eric Koch - Anefo / CC BY-SA 3.0 NL)

Egy ideig felesége és barátai intézték az „istálló” ügyes-bajos dolgait, majd később túladtak rajta. A csapat a hetvenes évek elején háromszor nyerte meg az Indianapolis 500 viadalt, majd 1974-ben és 1976-ban Teddy Mayer irányítása alatt elhozták a Formula–1-es világbajnoki címet. A csapat vezetését 1980-ban Ron Dennis vette át. A tíz versenyzői, hét konstruktőri vb-címet hozó, páratlanul sikeres csapatfőnök 2009-ben adta át feladatait Martin Whitmarshnak.

A McLaren-istálló alkalmazta először autóin a könnyű, szénszálas karosszériát, a gyorsaságról pedig olyan világhírű versenyzők gondoskodtak világbajnoki címekkel, mint Emerson Fittipaldi, James Hunt, Niki Lauda, Alain Prost, Ayrton Senna, Mika Häkkinen, legutóbb 2008-ban pedig Lewis Hamilton. Az utóbbi években a 3. vagy 4. helyen végeztek a McLaren-versenyautók az F1 konstruktőri világbajnokságon.