Múlt-kor.hu

Sematikus sztálinista korszaka után mutatta meg valódi tehetségét Máriássy Félix

Sematikus sztálinista korszaka után mutatta meg valódi tehetségét Máriássy Félix

2019. június 3. 16:27 MTI

100 éve, 1919. június 3-án született Máriássy Félix, a Budapesti tavasz, az Egy pikoló világos, a Nem ér a nevem és még számos nagy sikerű film Kossuth-díjas rendezője, aki tanítványait arra intette: “Nem kell mindenáron filmet csinálni”. A hallgatag, sokszor különcnek, gátlásosnak látszó, de fél tucat nyelvet ismerő, romantikus alkatú rendezőt ismerősei “Bárónak” nevezték.

A Szepes vármegyei Márkusfalván (ma Markušovce, Szlovákia) született nemesi, földbirtokos családban. A filmszakmába húszévesen került, a Hunnia Filmgyárban volt vágó és segédrendező, a szakma fortélyait a kor olyan neves filmrendezői mellett leste el, mint Radványi Géza, Hamza D. Ákos, Ráthonyi Ákos, Gaál Béla.

A második világháború után a Magyar Filmgyártó Rt.-nél készített néhány dokumentumfilmet, részt vett Radványi remeke, a Valahol Európában létrehozásában, a Talpalatnyi föld vágásában. 1949-ben kezdett önállóan rendezni, kezdetben a kor követelményeinek megfelelő sematikus munkásfilmek kerültek ki a keze alól.

Az 1950-es Kis Katalin házasságában, amikor az ifjú házasok az államtól kapott új lakásba költöznek, elsőként azt döntik el, hová helyezzék a falon a munkásosztály vezetőinek fényképét, s csak azután ölelik meg egymást. Máriássy őszinte hittel készítette ezeket a filmeket, többek között 1949-ben a Rajk-perről Vesszenek az árulók! címmel forgatott – később megsemmisített – propagandafilmet.

A rendszer természetének megfelelően figyelték, s ő is figyelt és jelentett. Tán nem véletlen: harmincegy évesen kapta első infarktusát.

A Sztálin halála után, 1953 nyarán kezdődött “új szakasz” idején, mikor kezdtek kiderülni a diktatúra bűnei, az elsők között nézett szembe sematikus korszakával. Ekkor már jellegzetes, erős atmoszférájú filmeket rendezett, amelyek tematikailag és vizualitásukban is korszakosak.

Tehetségének első igazi megnyilvánulása a Móricz Zsigmond regénye alapján 1954-ben forgatott Rokonok, az egyik legjobb Móricz-adaptáció. “A Rokonokban bizonyos aktualitást éreztem” – mondta később. “Egy olyan emberről szól, aki bizonygatja magának, hogy hisz valamiben. Népmegváltó gondolatai vannak, de aztán bekerül az apparátusba, az egész bürokratikus világba, és ott alulmarad.”

Ezt követte 1955-ben a Budapesti tavasz, amely több volt, mint Karinthy Ferenc regényének filmadaptációja: benne volt a rendező, a szerelmes katonaszökevény szerepét alakító Gábor Miklós személyes élménye is a felszabadulás időszakáról, nem véletlenül válogatták be 1968-ban a “Budapesti 12”, a második világháború után készített legjobb tizenkét film közé. (Máriássy és Gábor Miklós különböző óvóhelyeken együtt töltötték Budapest ostromát, néhány háznyira Karinthy Ferenctől.)

A munkásemberek magánéleti problémáival foglalkozott az 1955-ös Egy pikoló világos, amely 1956-ban elnyerte a Karlovy Vary-i fesztivál nagydíját. Az 1957-ben készült Külvárosi legenda történetét a hatalom nyomására a harmincas évekbe kellett átültetnie feleségével, a több művének forgatókönyvét is jegyző Máriássy Judittal, de a komor hangulatú filmet így sem játszották sokáig.

A pártlap, a Népszabadság kritikájában azt írta: Máriássy alkotása “sérti az angyalföldieket, bántja az önérzetüket”. Munkáskörnyezetben játszódó filmjeiben egyre határozottabb lett az együttérző, de határozott kritikai hang, példa erre a Csempészek, az Álmatlan évek, a Fapados szerelem, a Hosszú az út hazáig, a Próbaút, a Karambol.

A művészvilággal foglalkozó Pirosbetűs hétköznapok mellett új hangot, témát jelentett a kisvárosi környezetben játszódó Fügefalevél, a mezőgazdasági pilóták életét bemutató Kötelék és a Tanácsköztársaság leverése utáni időkben hírhedtté vált Prónay Pálról készített groteszk, az Imposztorok.

A hazai színészek színe-java kapott szerepet tőle, egyesek többször is (Ruttkai Éva, Krencsey Mariann, Törőcsik Mari, Tordy Géza, Makláry Zoltán, Sinkovits Imre, Zenthe Ferenc). Hirdette, hogy a rendezőnek minden miértre tudnia kell válaszolni, s ha nem, kötelessége, hogy ő tegye fel a világnak a kérdést: miért? miért? miért?

Élete utolsó szakaszában szívbetegsége miatt már keveset forgatott, a televíziónak készített dokumentum- és kisjátékfilmeket (Ezer év, Angyal a karddal, Áradat). 1948-tól tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a szakma mellett erkölcsi felelősségre és önérzetre is nevelt egy új rendezőnemzedéket.

Kevés kivétellel az ő növendékei közé tartozott szinte valamennyi rendező, aki a film- vagy televíziós művészet derékhadába került a hetvenes évek közepéig, többek között Szabó István, Huszárik Zoltán, Elek Judit, Kardos Ferenc, Kézdi-Kovács Zsolt, Gábor Pál, Gyöngyössy Imre, Rózsa János.

Elnöke volt a Filmfőiskolák Nemzetközi Szervezetének, titkára a Magyar Film és Televízió Művészeti Szövetségnek. Fia a korán elhunyt Máriássy Ferenc operatőr volt.

A hallgatag, sokszor különcnek, gátlásosnak látszó, de fél tucat nyelvet ismerő, romantikus alkatú rendezőt ismerősei “Bárónak” nevezték, noha valójában a család másik ága viselte a címet. Máriássy Félix ötvenhat éves korában, 1975. január 26-án halt meg Szőnyben. 1956-ban Kossuth-díjat, 1969-ben érdemes művész címet kapott.

Sematikus sztálinista korszaka után mutatta meg valódi tehetségét Máriássy Félix

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra