„Saját érdekükben” vásárolták fel az indián rabszolgákat a Utahba települő mormonok
2018. november 19. 16:01 Múlt-kor
1847-ben Brigham Young, napjaink legnagyobb mormon egyháza, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza akkori vezetője a mai Utah állam területére vezette követőit, a mormon telepesek valódi menedékhelynek tekintették az óriási területet, amely elterült előttük. Az általuk alapított Salt Lake City hamarosan a legnagyobb mormon egyház nyüzsgő központjává vált, azonban ez az eredmény olyan emberek munkájának is volt köszönhető, akik nem mormonok voltak – és nem is önként voltak Salt Lake-ben. Őslakos és fekete rabszolgák voltak, és az ő történetük legtöbbször nem kerül említésre Utah állam történelmében.
Az ismeretlen vidék borzalmai
A vadonban vándorló mormonok régóta keresték állandó hazájukat. A felekezet konfliktusba keveredett korábban szomszédaival Ohióban, majd nyugatabbra vándorolva Illinois-ban és Missouriben is, és közben külön is váltak egyes ágai. A legnagyobb törés 1844-ben történt, amikor a vallás alapítója, Joseph Smith a feldühödött tömeg áldozatává vált az illinois-i Carthage városában. Követői ezt követően megkezdték útjukat nyugat felé, amely során olyan területekre léptek, amelyek nem az Egyesült Államok, hanem Mexikó fennhatósága alá tartoztak.
Mexikó „Alta California” névvel illette az óriási nyugati területet, amelynek Utah is a részét képezte. Habár a mexikói törvények értelmében tilos volt a rabszolgaság, a rabszolga-kereskedelem igen jövedelmező üzlet volt errefelé. A területen élő mexikói telepesek az őslakosokat dolgoztatták rabszolgaként földjeiken és háztartásaikban. Egyes törzsek, mint például a jutok, részt is vettek a kereskedelemben – embereket raboltak el a szomszédos törzsektől, és adták el őket a mexikóiaknak, ezzel egyszerre kivonva magukat a potenciális rabszolgák köréből és erősítve pozíciójukat a szomszédos törzsekkel szemben.
A jutok főnöke, Walkara (akit a mormonok csak Walkernek hívtak) nem volt azonban felkészülve az érkező mormonok állhatatosságára. A mormonok számára az indiánok – akiket „lamanitáknak” hívtak, az amerikai kontinens őslakosairól a Mormon könyvében írottak alapján – lehetőséget jelentettek mind gazdaságuk, mind felekezetük gyarapítására. A felekezet szent könyve eredeti szövegének egyik jövendölése szerint a lamaniták sorsa „fehérré és elbűvölővé” válni azáltal, hogy áttérnek a mormon vallásra.
Ugyan sok mormon hívő erkölcstelennek tartotta a rabszolgatartást, és ellenezte bárminemű formáját, miután elérték a Salt Lake-völgyet, egy meglehetősen véres incidens megindította őket – szándékuk ellenére – a rabszolgatartás felé. „Egyik reggel korán felriadtunk éles, vérfagyasztó harci sikolyukra” – írta John R. Young telepes a visszemlékezéseiben. Az indiánok, akikkel találkoztak, éppen egy portyáról tértek vissza, amelyen két fiatal lányt raboltak el. „Ezek közül az egyiket már megölték, a másikat éppen kínozták” – írta Young. Az egyik mormon telepes közbelépett – inkább megvásárolta a lányt.
A mormon telepesek ennek nyomán hamarosan rendszeresen vásárolták a rabszolgákat annak érdekében, hogy megmentsék őket a rabságtól – és hogy megtérítsék őket. „Ez lényegét tekintve a szabadságba való bevásárlásuk” – írta a telepesek vezére, Brigham Young. Arra biztatta követőit, „vásárolják fel a lamanita gyermekeket, amilyen gyorsan csak lehet, és oktassák őket és tanítsák nekik az evangéliumot.”
Young ezzel gyakorlatilag zöld utat adott a rabszolga-kereskedelemben való részvételnek. 1852-ben a territóriumként az Egyesült Államok irányítása alá került Utah territóriumi törvényhozása egy olyan rendelkezést léptetett életbe, amely engedélyezte a kereskedelmet, azzal indokolva, hogy máskülönben a gyermekeket „lealacsonyítják” fogva tartóik. Ennek eredményeképpen a mormonok hamarosan élelmiszert, lovakat és más javakat cseréltek indián gyermekekért – a mexikóiak rabszolga-kereskedelmét nem tolerálták, de hajlandóak voltak részt venni az indiánokéban.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
