Múlt-kor.hu

Római kori várost tártak fel Alexandriában

Római kori várost tártak fel Alexandriában

2019. július 19. 10:22 MTI

Egy kiterjedt római kori település maradványait tárta fel egy egyiptomi-lengyel régészcsoport Alexandria óvárosában, az egyik ház belsejében egy nagyon jó állapotban fennmaradt mozaikpadlóra bukkantak.

Musztafa Vaziri, az egyiptomi legfelső régészeti tanács főtitkára az al-Ahram egyiptomi napilap honlapjának elmondta, hogy a mozaikpadló felfedezése nemcsak az ezen házakban élők gazdagságát mutatja, hanem azt is, hogy milyen népszerű volt a mozaik művészet Alexandriában.

A település a 4. és 7. század közötti időszakban virágzott, a régészek találtak egy kisebb színházat, egy hatalmas fürdőt és 22 előadóterem páratlan csoportját, amely valószínűleg egy ókori egyetem maradványa lehet - közölte Ajmán Asmavi, a tanács ókori egyiptomi részlegének vezetője.

Gregorz Majcherek, a Varsói Egyetem régésze, a feltárás vezetője elmondta, hogy az elmúlt évek térségbeli feltárásai a római kori Alexandria eddig nagyjából ismeretlen épületeire összpontosultak. A korszak épületeiről közismert, hogy gazdagon díszítettek, amit a feltárt mozaikpadló is megerősített.

A többszínű mozaik fő négyzete hat hatoldalú elemből áll, amelyek lótusz virágokat ábrázolnak.

A lengyel régészeti misszió Alexandria óvárosában 1960 óta végez feltárásokat együttműködve az egyiptomi régészeti tárcával.

Római kori várost tártak fel Alexandriában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra