Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Római kori sírokra bukkantak Pécs belvárosában

Római kori sírokra bukkantak Pécs belvárosában

2022. március 31. 14:20 MTI

Hét római kori sírt, azok mellékleteként korabeli illatszeres üvegecskét, több fibulát, valamint korsó-pohár együttest is találtak a régészek egy, a pécsi belvárosban folyó építkezés során – közölte a Janus Pannonius Múzeum (JPM) szerdán az MTI-vel.

<

Az intézmény közleményében Tóth Zsoltot, a JPM régészét idézve azt írták, hogy a feltárt terület egy kisebb temető része lehetett a késő római időszakban, a Kr. u. 4. században.

A szakember rámutatott: a helyi római lakosság körében ebben az időszakban szinte általános a téglasír használata, amelybe az elhunytakat szinte kizárólagosan fejjel nyugatnak temették el.

A most előkerült sírok között volt ugyanakkor kelet–nyugat, nyugat–kelet, észak–dél és dél–észak tájolású is.

A közlemény szerint a temetőrészlet sokban hasonlít a pécsi Kossuth tér területén, Sopianae keleti temetőjében tapasztaltakkal, ahova feltehetőleg a helyieknél szegényebb, betelepített lakosokat temettek, akik igyekeztek a helyi szokásokhoz igazodni.

A két helyszín között jelentős különbség azonban, hogy a Felsőmalom utcában előkerült két jellegzetes, római, kiválóan megépített téglasír is volt.

Az egyik téglasírban az elhunyt lábfeje mellett a római sírokban gyakori üvegből készült korsó-pohár melléklet volt megfigyelhető, más sírokban illatszeres üvegecske, a vállon a ruhát összefogó jellegzetes hagymafejes fibulák, azaz ruhakapcsoló tűk is előkerültek, mindez jellegzetesen római anyagi kultúrára utal – hívták fel rá a figyelmet a közleményben.

Jelezték: a korsó-pohár együttes nem először jelenik meg a Pécsett feltárt római kori emlékek esetében, hiszen ilyen látható megfestve az egyik pécsi világörökségi helyszínnek számító sír falfülkéjében is.

A két tárgy valláshoz nem köthető, így azt sem lehet megmondani, hogy keresztények vagy pogányok voltak az eltemetettek – közölték.

Tóth Zsolt régész tájékoztatása szerint a Sopianae körüli három temetőről már sok információ áll rendelkezésre, de az attól távolabb előkerült sírcsoportokkal – így a most feltárt temetővel – kapcsolatos konkrétabb állásfoglaláshoz jóval több adatra lesz szükség.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Római kori sírokra bukkantak Pécs belvárosában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra