Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ritkán látható Kandinszkij-képek Madridban

2015. október 20. 10:22 MTI

A közönség számára csak ritkán látható, Vaszilij Kandinszkij saját gyűjteményéből származó képeket is bemutatnak azon a nagyszabású tárlaton, amely kedden nyílik a madridi CentroCentro kiállítási központban a Cibeles-palotában.

<

Angela Lampe, a kiállítás kurátora elmondta: az itt megtekinthető csaknem száz festmény, rajz és fénykép mind rendkívül kedves volt a művész számára, ezért azokat nem adta el. Halála után özvegye ajándékozta a párizsi Pompidou Központnak a gyűjteményt, az ebből összeállított tárlat érkezett most Madridba.

A kurátor szerint az orosz festő személyes kötődése miatt kifejezetten "intim" a kiállítás, amely négy évtized művészi fejlődését mutatja be időrendben haladva egy sor jelentős és híres munkán keresztül, mint például az Öreg város (1902), a Dal (1906), a Szürkében (1919), a Sárga, piros és kék (1925) vagy a Kék ég (1940) című képek.

A kurátor a bemutatott alkotások közül igazi különlegességként említette azokat, amelyeket Kandinszkij 1914 és 1921 között Oroszországban készített, főként papírra. "Ez a tárlat segít megérteni, hogy Kandinszkij mindig valami többet keresett" - fogalmazott.

Vaszilij Kandinszkijt az absztrakt nagyhatású teoretikusaként tartják számon, az "abszolút", "tiszta" festészet elméletének kidolgozója. Olyan festészetet akart teremteni, mely megszabadul a tárgyi ábrázolástól; a színeket, formákat és vonalakat a zenéhez hasonló, érzelmek és gondolatok kifejezésére alkalmas vizuális nyelvként akarta alkalmazni. Munkái rendkívüli hatást gyakoroltak a század festészetére, képei hatalmas összegekért kelnek el: 2012-ben egy 1909-es alkotásáért 23 millió dollárt fizettek egy árverésen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ritkán látható Kandinszkij-képek Madridban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra