Ritkán folyamodtak az elevenen megnyúzás eszközéhez a modern kor előtti Európában
2017. február 13. 13:50
A bőr az a "pergamen", amelyen az emberek azonosítására szolgáló nyomok vannak feltüntetve: milyen nemű, milyen etnikai csoporthoz (esetleg milyen társadalmi réteghez) tartozik. Ennek eltüntetésével az emberi identitás is megszűnik, de legalábbis elhalványul. A modern popkultúrában, horrorfilmekben, esetleg sorozatgyilkosokról szóló alkotásokban gyakran jelenik meg az emberi bőr lenyúzásának motívuma.
A Bárányok hallgatnak című filmben a szenzációhajhász média által Buffalo Billnek keresztelt sorozatgyilkos túlsúlyos nőket gyilkolt meg, majd lenyúzta a bőrüket, hogy „női ruhát” készíthessen magának. George R. R. Martin széles körben népszerű fantasysorozatában, A tűz és jég dalában a Bolton-ház címerén egy megnyúzott férfi látható. A könyv filmadaptációjában, a Trónok harcában a nézők szembesülhettek is a megnyúzott férfiakat ábrázoló lobogók látványával, Roose Bolton törvénytelen fia, Ramsay pedig különösen nagy örömét leli a Bolton-ház kegyetlen szokásában, ellenségeik lenyúzásában. A modern popkultúra bőrnyúzás-ábrázolásait látva sok embernek az az érzése támad, hogy egy középkorból – vagyis egy kevésbé”felvilágosult”, babonákkal átitatott korból – eredeztethető gyakorlattal van dolga – olvasható a Medievalist cikkében.
Az emberi bőr lenyúzása gyakran szolgáltatott témát középkori és kora újkori festőknek és íróknak, annak ellenére, hogy a források alapján úgy tűnik, csak ritkán alkalmazták. Amikor azonban mégis, a legszörnyűbb kínokat kellett kiállni a kegyetlen kínzás elszenvedőjének. A 16. századi sorozatgyilkost és állítólagos kannibált, a „bedburgi farkasembernek” is nevezett Peeter Stubbét (Peter Stumpp) 1589. október 31-én kerékbe törték, lenyúzták a bőrét és lefejezték, testét feldarabolták és máglyán elégették.
A velencei hadvezért, Marco Antonio Bragadint, a ciprusi Famagusta kapitányát 1571 augusztusában a törökök azután nyúzták meg elevenen, hogy feladta a várost. A testét felnégyelték és közszemlére tették, a bőrét pedig szalmával tömték ki. Az angolszászokról emellett elterjedt, hogy dán ellenségeik bőrét lenyúzták, majd templomok ajtajaira tűzték, ez azonban legendának bizonyult.
A Flaying in the Pre-modern World: Practice and Representation (Elevenen megnyúzás a premodern világban: gyakorlat és reprezentáció) című, nemrég megjelent könyvben a szerzők a 11-től a 17. századig végigveszik az embernyúzás ismert eseteit Írországtól kezdve Anglián és Franciaországon át Skandináviáig, felfedve a valóban megtörtént események és a képzelet alkotta történetek közötti kapcsolatot. Az elevenen megnyúzást ritkán használták kivégzési módként, amikor azonban igen, az emberi bőr egy sokatmondó „vászonként” szolgált, amelyre a világi hatóságok igazságszolgáltatás során alkalmazott túlkapásaikat „írhatták”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
