Ritkák, ezért is értékesek az erdélyi fejedelmek érméi

2025. március 6. 10:19 Múlt-kor

Az erdélyi fejedelmi pénzverés önmagában numizmatikai különlegesség. Ennek egyik oka, hogy az Oszmán Birodalomtól politikai függésben álló térség folyamatosan hatalmas összegű adót volt kénytelen fizetni, így a pénz folyamatosan kifelé áramlott az országból. Ezért igen kis számban maradtak fenn érmék a korszakból, értéküket önmagában már a ritkaságuk is emeli. Érdekesség továbbá, hogy az érméken az Erdélyi Fejedelemség több mint 120 éves története is kirajzolódik, illetve nyomon követhető.

Guldiner, majd tallér

 A középkori Európában az ezüstpénz elterjedtebb volt az aranynál. Ennek oka, hogy ezüst jóval nagyobb bőségben fordult elő a térség ércbányáiban, mint az arany. A tallér „ősét” „Guldiner” elnevezéssel 1486-ban bocsátották ki Hall-ban, Inssbruck mellett. Ez az érme 15 lat, azaz közel 32 gramm súlyban jelent meg, és igen finom, 937,5/1000 tisztaságú ezüstből készült. Értékében és megjelenésében is az aranyforinttal vetekedett, és azonnal hódító útra indult Európában. A tallérok ezüsttartalmát a verdék élén álló mesterek halálbüntetés terhe mellett tett esküje garantálta.

A Magyar Királyság területén elsőként I. Ferdinánd veretett tallért, 1553-ban Körmöcbányán. A pénz értékét egy évvel később 93 magyar dénárban határozták meg, értékük azonban a század végére egyre nőtt, sőt 1619-ben már 130 dénárban határozták meg, a század végére pedig 180-190 dénárra emelkedett. A korszakban az aranyforint és az ezüst tallér értékaránya jellemzően 1:2 volt.

A fejedelemség történelmi háttere

Az Erdélyi Fejedelemség 1570-ben jött létre, a speyeri egyezmény keretei között. A térség önállósodása azonban már 1526 után megindult. A II. Lajos király életét követelő mohácsi vereség után nemsokkal ugyanis két királyt is megkoronáztak Magyarország élére: I. Ferdinándot, a német-római császári címet is viselő Habsburg családból, és I. Jánost, a Szapolyai családból.  A lengyel uralkodó házzal is rokon Szapolyai család a 16. század elején a Magyar Királyság legbefolyásosabb főnemesi famíliája volt. Szapolyai János 1540-ben bekövetkezett halála után fia, János Zsigmond kapta meg uralkodói címét, aki ekkor azonban csupán pár hónapos csecsemő volt. Első pénzét, egy aranydukátot 1556-ban Nagybányán verette a középkori magyar aranyforint mintájára. 1562-ben pedig egy új pénznemet is bevezetett a Fejedelemségben, az ezüst tallért. János Zsigmond 1562-ben Szebenben veretett ezüst tallérja a Magyar Nemzeti Bank által 2016-ban megvásárolt 220 darabos ezüst tallér gyűjtemény legrégebbi darabja. A tárgy a Fejedelmek aranya című kiállításon is látható.

 Új pénzrendszer születik

Az Erdélyi Fejedelemség pénzverésének egyik legalapvetőbb sajátossága, hogy nem volt önálló pénzlába, illetve saját pénzrendszere. A fejedelmek által veretett dukátok a magyar aranyforintot, a tallérok pedig az ausztriai ezüst mintáját követték. A mindennapi életben használt denárokat, garasokat és obulusokat szinte alig vertek. Volt olyan fejedelem is, aki ilyen kis címletet egyáltalán nem bocsátott ki. Ennek az oka elsősorban az Oszmán Birodalom felé fizetett adóban keresendő, a szultán ugyanis csak értékálló érméket, dukátokat és tallérokat fogadott el. A hétköznapokban ezért jórészt magyar és lengyel váltópénzeket használtak Erdélyben. Ezüst tallérból viszont a 16. század végén évente 10 000 darabot vittek el adó formájában az Oszmán Birodalom területére.

Fejek a fejedelmi pénzeken

Az Erdélyben veretett ezüst tallérok azonban nem csupán a szultán adóéhségét voltak hivatottak enyhíteni, hanem egyúttal a fejedelmek hatalmi reprezentációjának is fontos részei voltak. A kora újkori Európában az uralkodók portréit a politikai elit festményeken, a köznemesség és polgárság metszeteken, míg a széles néptömegek leginkább pénzérmék éremportréin láthatták. Mivel a fejedelmek hatalomra kerülésüket követően rendre új érméket verettek – a saját arcképükkel, ezzel is kifejezve hatalmuk legitimációját – ezek a tárgyak az uralkodók ikonográfiájának első hivatalos portréi voltak, az érméken látható arcok pedig az erdélyi fejedelmek leghitelesebb ábrázolásainak tekinthetők.

Jó példa erre az önálló erdélyi állam első választott fejedelme, Báthory István, aki nem csupán a címerét, hanem saját arcképét is megjelenítette az általa veretett tallérokon. Báthoryt 1576-ban lengyel királynak is megválasztották, és számos területhódító hadjáratot vezetett sikeresen, ezeket köriratban mind feltüntette az 1585-ben Nagybányán kibocsátott ezüst tallérján.

Az érme előlapján a fejedelem koronát visel (lengyel királyi címéből adódóan), díszes páncélban látható, a kezében liliomos végű kormánypálcával. Az érme hátoldalán korona alatt négy részre osztott címerpajzs látható. Az első és a negyedik mezőben a lengyel, a második és a harmadik mezőben pedig litván címerelemek jelennek meg. A címer két oldalán a nagybányai pénzverő verdejegyét, illetve a verési évszámot is feltüntették. A körirat feloldása és fordítása pedig latinból: Stephanus Dei Gratia Rex Poloniae Magnus Dux Litvaniae | Russiae, Prussiae, Masoviae, Samogitiae, Livoniae, Princes Transilvaniae. István, Isten kegyelméből Lengyelország királya, Litvánia, | Oroszország, Poroszország, Mazóvia, Szamogitia, Livónia nagyfejedelme és Erdély fejedelme.

Érme, mint hivatalos portré

Az erdélyi fejedelmek által veretett ezüst tallérok közül a Pénzmúzeum gyűjteményében a legnagyobb számban Báthory Zsigmond érméi maradtak fenn. Egyúttal ezek között a darabok között találjuk a legszebbeket is, mint például az 1589-ben Nagybányán veretett tallér. Ezeknek a pénzeknek a további különlegessége abban rejlik, hogy az egyes éremképen megjelenő portrék tekinthetők a leghitelesebb ábrázolásoknak az erdélyi fejedelmekről. Tallért ugyanis szinte mindegyik fejedelem veretett, közvetlenül a megválasztásuk után, metszetek és festmények azonban jellemzően csak később készültek róluk. Ezért ezeknek az ábrázolásoknak az elkészítéséhez a korabeli művészek gyakran az érméket használták.

Gyenge fizetőeszközök

Bármilyen szépek, különlegesek és értékesek is manapság Báthory Zsigmond tallérjai, a 17. század elején század végén a mintául szolgáló ausztriai Tahlerek értékénél kb. 7%-al kevesebbre taksálták őket. Az erdélyi pénzrontás okait a 16–17. században dúló, szinte egymást érő háborúk és politikai krízisek sorában kereshetjük. A leggyengébb erdélyi tallért Barcsay Ákos verette 1660-ban Brassóban. Az érme értéke – alacsonyabb ezüsttartalma miatt – az ausztriai mintához képest 15%-kal marad el. Igaz, ez a darab nem egy büszke uralkodó képét mutatja, a fejedelem portréja nem is jelenik meg rajta. Helyette fohász olvasható Istenhez: „De Profundis Clamavi Ad Te, Domine” Vagyis: „A mélységből kiáltottam hozzád, Uram!” Barcsay Ákos mindösszesen 3 évig viselte az erdélyi fejedelmi címet. A fejedelmet a Köprülü Mehmet nagyvezír nevezte ki Erdély élére egy bosszúhadjárat kíséretében, amelyet II. Rákóczi György fejedelem vívott ki maga ellen politikai engedetlenségével. A büntetés részét képezte, hogy a szultán a szultán 500 000 tallér egyszeri hadisarcot követelt, valamint évente 80 000 tallér adót, ami kimerítette az Erdélyi Fejedelemség erőforrásait. Az említett tallér kibocsátásának évében, 1660-ban a politikai csatározások következtében II. Rákóczy György csatatéren halt meg, Barcsay Ákos pedig lemondott ugyan a fejedelemségről, de a következő fejedelem, Kemény János elfogatta és kivégeztette.

A pénzverés újra a csúcson

Erdélyben a 17. század második felében Apafi Mihály közel harminc éves uralkodása hozott nyugalmat. Egyúttal az erdélyi pénzverés ekkor érte el csúcsteljesítményét. A korszakban hét pénzverde is működött, Besztercén, Brassón, Gyulafehérváron, Kolozsvárott, Segesváron, Szebenben és Fogarason. A Fejedelmek aranya kiállítás ezüsttallérjai között ezek a legértékesebb darabok.

A verőtő, mint igazi ritkaság

A tárlaton megjelenő ezüst tallérok átmérője 42-46 mm között változik, súlyuk átlagosan 28-29 gramm. A Fejedelmek aranya kiállításon 13 darab verőtő is látható a Pénzmúzeumból, amelyeket egykor az érmék elkészítéséhez használtak. Mivel azonban a verőtöveket a legtöbb esetben beolvasztották, hogy újabb érmémeket verjenek velük, ezért még ritkább, hogy egy-egy darab fennmaradt. A 16. század végétől Erdélyben is megjelentek a gépi berendezések a pénzverdékben, a legmagasabb színvonalon Nagybányán. A gépek mellett a kalapáccsal történő verés is hosszú ideig megmaradt Erdélyben, a kibocsátott ezüstpénzek zömét így állították elő.

Az erdélyi fejedelmek nagyméretű, művészi kivitelezésű ezüst tallérjat ún. öntecsekből (korabeli szóval: ezüstpogácsákból) kalapálással vékonyították el, majd a verőtövek közé illesztve, az éremképet egy jól célzott, erős kalapácsütéssel állították elő. Ezt követően a jellemzően szabálytalan alakú lemezből ki kellett vágni a kerek formát. Mivel ezt a folyamatot is kézzel végezték, elforduló pontatlanságai a kiállításon látható tallérokon is megfigyelhetők.