Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ritka képeken a Titanic építése

2015. november 20. 11:16

1909-ben White Star Line hajótársaság megbízásából három grandiózus nagyságú, luxus felszereltségű óceánjáró építése kezdődött meg az Egyesült Királyságban: a Gigantic (a Titanic katasztrófája után átnevezték Britannicnak), az Olympic és a Titanic minden korábbi méretet túlszárnyaltak. Az utóbbi két hajó az írországi Belfastban található Harland és Wolff hajógyárban született meg. Az Olympic már három hónapja épült (1908. december 16-a óta), amikor a Titanic első bordái a helyükre kerültek, ezt követően a két testvérhajót párhuzamosan, körülbelül 15 ezer munkás segítségével építették. A munkavédelem még igencsak gyermekcipőben járt (nem volt védősisak, sem védőkesztyű a gépek kezeléséhez), így a hatalmas mamut két évig tartó építése során 246 sérüléses esetet regisztráltak, közülük 28 az „igen súlyos” jelzőt kapta, amely általában valamely végtag bezúzását vagy levágását jelentette, nyolc munkás pedig az életét veszítette. A luxusjármű impozáns méretekkel bírt: az 52 ezer tonnás monstrum  270 méter hosszú, 28 méter széles és olyan magas volt, mint egy 18 emeletes ház, vagyis több mint 53 méter. Míg az Olympic 1911-es útja hatalmas médiafigyelmet kapott, testvérhajója, a Titanic csak tragédiája révén kerülhetett az újságok címoldalaira.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ritka képeken a Titanic építése

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra